7. fejezet
Mint egy őrült ki letépte láncát rohantam be a bokszba.(Azt hiszem neki mentem pár embernek, de nem volt szándékos.) Körül néztem, de nem láttam ezért rögtön a mérnökéhez rohantam, aki a kezembe nyomott egy mikrofonos fülhallgatót.
- Köszönöm!- vettem el Andy-től és mivel jó kedvem volt adtam neki egy puszit.
- Szia Kicsi fiú!- kezdtem bele a mondókámba, de semmi válasz- Hall engem??- néztem kétségbeesve a mellettem álló férfire, a válasza egy bólintás volt- Annyira sajnálom, hogy nem értem ide, csak volt egy…- nem fejezetem be a mondatot, kis szünetet tartottam, mély levegő után folytattam- Tudom, hogy hallasz, de nem baj ha nem válaszolsz csak hallgass végig. Nagyon örülök, hogy neked sikerült és most ott ülsz az autódban. Remélem, tudod mennyit jelent ez nekem. Egy jó tanácsot szeretnék adni: hallgass a megérzéseidre és GONDOLKODJ!, zárj ki mindent és να τους δείξουμε!( mutasd meg nekik!)- mondtam görögül az utolsó részt, de tudom, hogy érti, mert már nem egyszer mondtam neki. Levettem a fülhallgatót és visszaadtam a mérnöknek. Már megszoktam a nagy zajt, de annyira szeretem ezt a dobhártya szaggató hangot, hogy soha nem cserélném le másra. Kerestem egy nyugodt zugon ahonnan végig szurkolhattam az edzést. 1 óra volt, de nagyon izgalmas. 21 kört ment és a 12-dik helyen zárt. Nem mentem oda hozzá, csak ültem a földön és néztem, hogy mit csinál. Úgy éreztem magam, mint mikor kicsi korunkban a fiúkkal megfigyelőset játszottunk. Mikor észrevett mosolyogva jött felém és felhúzott a földről.
- Annyira sajnálom, hogy megint összevesztél Willi-vel.
- Én nem- röhögtem- Gratulálok!
- Köszönöm! De hol voltál, mikor indultam??- méregetett.
- Sétálgattam… Miért nem válaszoltál a rádión??
- Nem is hallottalak, csak az utolsó mondatot, aminek csak halványan van meg a jelentése, de utána te sem válaszoltál.
- Mivel kiszálltam a vonalból- röhögtünk most már mind a ketten.
- Mi ez a jó kedv fiatalok??- jött oda hozzánk Rubens.
- Volt egy nagyon vicces félre értésünk- mondta Nico - Gyere reggelizni!- húzott maga után a büfébe. Az étel elfogyasztása után ültünk és röhögtünk egy csomó hülyeségen, míg megint annyi lett az idő, hogy autóba keljen ülnie. Persze ezt is végig néztem és utána együtt indultunk a szállóba vissza. Mosolyogva dőltem végig az ágyon és néztem a plafont, aztán becsuktam a szemem és egy dalt kezdtem dúdolgatni. Mikor újra kinyitottam a szemem alaposan megváltoztak a fényviszonyok a szobában. Elaludtam… Nagyon jó… Engedtem egy nagy kád langyos vizet és pancsiztam egy kiadósat. Öltözés után elindultam vacsizni, mert elég megéheztem a fürdés alatt. Nehéz egy sportág az biztos. Az étterembe érve leültem egy asztalhoz ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra. Hosszú ideig tanulmányoztam az étlapot, de végül a narancs lé és a csirke saláta mellet döntöttem. Elmerültem a látványba így észre sem vettem mikor valaki csatlakozott hozzám.
- Gyere, egyél velünk!- mosolygott az asztal másik végéről Petrov rám.
- A frászt hoztad rám!- néztem rá- Annyira gyönyörű a város így kivilágítva. Nézd!- mutattam a távolban lévő világítótoronyra.
- Aha- vont vállat. Férfi…- Akkor jössz??
- Hova is?- mosolyogtam.
- Át ülsz hozzánk vacsizni??- forgatta a szemeit.
- Nem szeretnék zavarni. Nő vagyok a sok férfi között. Kicsit vicces lenne- mosolyogtam.
- Nem zavarsz! Gyere! És szerintem senki nem ellenezné ezt a látványt- mutatott rám. Erre csak forgattam a szemeimet, de ezt még meg fogja bánni.
- Jó menjünk!- álltam fel és indultam meg a mit sem sejtő orosz után, mi előtt oda értünk volna az összetolt asztalokhoz egy maflást lekevertem még neki.
- Látom semmit nem változtál… - fogta a tarkóját, de közben a szeme mosolygott.
- Megint rossz fát tettél a tűzre haver??- röhögött fel Sebastian Vettel.
- Sziasztok!- ültem le egy üres székre Nico és Vitalij közé- Mit eszel??- fordultam a szőkeség felé és mielőtt eszmélhetett volna elcsórtam egy áfonyát a sütiéről.
- Hééé!- kapta fel a fejét, de mikor rájött, hogy „csak” én voltam nem folytatta. Körbe néztem az asztalnál és sok ismeretlent láttam magam körül, vagy is nem is annyira ismeretlenek, hisz ki nem ismeri fel Fernando Alonso-t vagy Robert Kubica-t esetleg Nico Rosberg-et . Mindenki furán nézett rám.
- Sophi vagyok!- mosolyogtam félénken a kikerekedett szemű Rosberg-re.
- Én Nico vagyok, a többiek Fer, Seb, és Rob – mutatta be az asztaltársaság többi tagját.
- Rob-ot már ismerem- mosolyogtam - Bocs, hogy csak így rátok törtem...
- Igen?? Honnan ismerjük mi egymást?- nézett rám a lengyel.
- Tegnap a box-ban bemutattam!- háborodott fel az oroszok gyöngyszeme.
- Arra emlékeznék- vakarta fejét lemondóan.
- Pedig így volt láttam mikor kijött tőletek- szólalt meg Sebastian is. Komolyan, mint az oviban.
Kis csend telepedett ránk és közben a vacsorám is megérkezett.
Sziasztok!
Itt egy új fejezet rémélem tetszik!:P
Puszi Dóri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése