17. fejezet
Nem akartam beleszólni a beszélgetésébe, ami inkább tűnt veszekedésnek. Indexeltem és félre álltam az út szélén. Megvártam, míg befejezi és csak akkor kezdtem bele a mondani valómba.
- Kösz, hogy aggódsz értem, de nem vagyok fáradt vezettem már többet is- mosolyogtam rá- Szívesen, megnézném a város, de holnap rengeteg elintézni valóm van Pesten így szinte lehetetlen a maradás. A tesóm is vár minket és a laptopom is otthon van, amiről egy pár e-mailt kéne még küldenem este- láttam rajta, hogy neki már mindegy mit mondok. Akár azt is mondhattam volna, hogy figyelj arra gondoltam, elugrom Japánba jössz te is ?! Rám nézett és megvonta a vállát. Valami nagyon elkeserítette, szerettem volna neki segíteni, de nem is ismerem nem tudtam, hogy közeledjek felé. Éppen rászántam magam, mikor megint csörögni kezdett a telefonja. Megnézte a kijelzőt és csak utána vette fel. Én közben indítottam a motort és elindultunk haza. Már az út felénél jártunk mikor letette a telefont és már sokkal jobb kedve volt. Nem vettem észre mikor szundított el mellettem, de nagyon aranyos volt. Mikor haza értünk nem volt szívem felébreszteni. Végre rászántam magam, de elég kemény feladatnak bizonyult, hogy felébresszem. Először simogattam az arcát és beszéltem hozzá, aztán már rázni kezdtem és végül, ami meghozta az áttörést az egy pohár víz volt. Az arcába öntöttem és csak röhögtem az arckifejezésén. Mint egy partra vetett hal, tátogott és a szemei… Mikor helyre rázódott a fejében minden és leesett neki a dolog kipattant a kocsiból és üldözőbe vett.
- NE hidd, hogy megúszod!- kiabált utánam, mert elfutottam előle a lakásba, de az ajtót nem csuktam be.
- Ne menekülj! Úgy sem tudsz menekülni!- mondogatta. A cipőmet lerúgva próbáltam menekülni a szobámba, de megbotlottam valamiben és egy hatalmasat estem a nappaliban. Különösebben nem ütöttem meg magam, csak megint elhasaltam, amit már megszoktam... Megpróbáltam feltápászkodni a földről, de nem volt olyan egyszerű, amibe beakadt a lábam még mindig fogva tartotta így megint visszazuhantam a földre és most hangos koppanással ért földet a fejem.
- Te jó ég!- ugrott oda mellém rögtön, mikor beért- Jó vagy?? Mi történt??- a két keze közé fogta a fejem és elkezdte nézegetni.
- Nem tudtam, hogy orvosit is végeztél…- motyogtam.
- Látom a humorod nem tűnt el- mosolygott rám.
- Jó vagyok!- kezdtem el feltápászkodni, de akkor Kimi megfogta a vállam és visszanyomott a földre.
- Maradj nyugton!- elővette a telefonját és felhívott valakit. Az anyanyelvén beszélt és minden egyes próbálkozásomra visszanyomott a földre. Mikor lerakta a telefont megint felém fordult.
- A fejed van egy kicsi seb, ami vérzik egy kicsit szóval bekötöm. Ma már nem csinálsz semmit, csak alszol és ha holnap nem leszel jól akkor beviszlek a korházban- mondta fel mint egy kis iskolás a leckét.
- Gyanítom ezért anyukádat hívtad- mosolyogtam rá.
- Igen!- húzta ki magát. Kezet nyújtott, hogy segítsen felállni a földről elfogattam, de mikor lepillantott a kezemre rögtön megint a visszanyomott a földre.
- Láttad már az ujjadat?- nézegette az említett testrészemet.
- Persze, minden nap- mosolyogtam.
- Ez nem vicces nézd!- nyomta az orrom alá, a nem éppen szép ujjacskámat. Lila és nagyon fel volt dagadva. Soha nem ijedtem meg az ilyen dolgoktól, mert kicsi koromban rengeteg ilyen dolog történt velem. Elkezdte nyomogatni, egy helyen mikor megnyomta nagyon fájt ennek hangot is adtam.
- Ezt meg kell mutatni egy dokinak!- meglátva az ellenkezésem, nagyon mérges lett. Soha nem láttam még ilyenek, pedig én csak nagyon gyűlölöm a kórházakat és nem megyek oda csak vég szükség esetén- Ne idegesíts fel! Indulj! Nem hagyhatom, hogy így legyen. Lehet, hogy el van törve. Indulj már!- még mindig csak ott álltam.
- Figyelj! A legjobb barátnőm doki- azt az apró részletet elhallgattam, hogy még nem teljesen- Felhívom, majd Ő megnézi- néztem rá félve.
- Mire vársz! Hívjad már!- sürgetett. Lilivel csak annyira tudtam beszélni, hogy elmondja mi van, mert mennie kellett, ügyeletben van. Megbeszéltünk egy reggeli találkozót, de addig is borogatnom kell. Előadtam Kimi-nek a dolgot, aki csak bólintott.
- Behozom a cuccaimat a kocsiból, és csinálok vacsit, te meg addig fürödj meg!- mosolygott rám.
- Oké!- azzal célba vettem a konyhát, hogy végre igyak valamit.
- Mondom fürdeni…- nézett rám megrovóan.
- Szomjas vagyok!- sütöttem le a szemem, de nem az lett amit vártam. Kiszakadt belőle egy jóízű nevetés. Olyan édesen nevette, megjegyezném Rajtam, hogy ezen már én is mosolyogtam. Csak álltunk a nappali bejáratában és nevettünk, akkor nem is kellett más és nagyon jól esett.
