26. fejezet

26. fejezet

A könnyeimet letöröltem az arcomról és újra a tengert kezdtem fürkészni. Tudtam mi lesz Kimi reakciója. Minden emberben szánalmat és sajnálatot vált ki, akarva akaratlanul. De nekem erre már nem volt szükségem. Kaptam belőle eleget, mikor mindez történt. 4 év alatt csak nagyon kevesen tudták meg a titkomat, azokat avattam be akiket nagyon muszáj volt és az igaz barátaimat. Elgondolkodásomból a mellettem ülő finn pilóta kérdése rángatott vissza.

-          Ezért nem iszol alkoholt?? – felé fordítottam a fejemet, a szemébe néztem és bólintottam.

-          Igazából nem tudom mit mondjak- aranyos volt, hogy próbálkozott- még nem veszítettem el családtagomat, barátot és barátnőt sem. A nagyszüleim kicsi koromban haltak meg, így nem is emlékszem rájuk. Nem tudom milyen érzés lehet, sőt elképzelni sem tudom. Éppen ezért csodállak, hogy így végig tudtad csinálni, olyan fiatalon. Ez mutatja mennyire erős lány vagy- még soha nem hallottam ennyit beszélni egyszerre. Ez kicsit meg is lepett.

-           Köszönöm- csordult ki egy könnycsepp a szememből. Kérdőn nézett rám.

-          Mit??- törölte le a kis nedvességet az arcomról. Kérdőn nézett rám az a kék szempár.

-          Azt, hogy nem sajnálsz és amit még jobban, nem szánsz meg- húztam halvány mosolyra a számat. Csöndben ültünk tovább, de amikor rá néztem láttam rajta a vágyat, mi szerint kérdezne.

-          Kérdezd meg nyugodtan!

-          Honnan tudtad??- nyíltak tágra szemei.

-          Megérzés- mosolyogtam halványan.

-          Soha nem vágytál másra?? Úgy értem nagyon hosszú időt töltöttetek együtt, soha nem jutott eszedbe más pasit keresni, egy kis kaland. Mert én például ennyi idősen 2 hónapnál tovább nem maradtam egy lány mellett. Mondhatjuk úgy is, Élveztem az életet –meredten bámulta a tengert maga előtt.

-          Ez most lehet, hogy nagyon hülyén hangzik, de nem. Akkor, ott, abban a helyzetben én úgy éreztem nekem Ő az igazi. A nap barnította bőre, hosszú sötét haja és barna szemei rabul ejtettek. Nem tudtam és nem is akartam szabadulni tőle- talán a legrosszabb kor megszólalt a mobilom – Bocs ezt fel kell vennem- néztem a kijelzőre.

-          Szia Apa! –szóltam bele.

-          Szia Drágaságom! Mi a baj?? – Ezt szeretem apában, mindig ráérez a dolgokra.

-          Semmi komoly- töröltem meg az arcomat. Kimi csak jókat mosolygott rajtam.

-          Nem szeretem, ha ilyen vagy- hallottam a hangján az aggódást.

-          Tényleg nincs semmi. Miért hívtál??- tereltem a témát.

-          Interjút kéne adnod Szujónak, egy órán belül- közölte holt nyugodtan.

-          Ne már! – ez volt az egyetlen dolog, amire igazán nem vágytam- Hol??- sóhajtottam egy nagyot. Tudtam semmi értelme nem lett volna ellenkezni ez van és kész.

-          Hát a legjobb lenne a pályán, de ha neked nem jó, akkor lehet a szállodában is. Mert meg kéne neki mutatnod pár dolgot. Például az úja autót, a teszt eredményeket. Szóval vigyed a laptopodat is – forgattam a szemimet és hálát adtam azért, hogy nem videó telefonálok apával. A „Repülő Finn” mellettem már vigyorgott elég erőteljesen.

-          Akkor legyen a szálloda, mert ennyi idő alatt nem érek ki a pályára úgy, ha még a gépemért is be kell ugranom- motyogtam.

-          Oké, felhívom és elmondom neki. Légy jó és hívj fel utána!- búcsúzott.

-          Γεια σας! Υπόσχομαι ότι θα είναι καλή, εγώ θα σας καλέσει. Φιλί* – búcsúztam én is. Eltettem a kis készüléket, de nem akaródzott még felállni. Aztán csak sikerült rá vennem magam az indulásra.

-          Gyere Nagyfiú! Indulás!- húztam fel a földről. Elindultunk a civilizáció felé. Csöndben sétáltunk, aztán egy hírtelen ötlettől vezérelve én törtem ezt meg.

-          Kimi!- megvártam míg rám néz, mert pár lépéssel előttem haladt- Köszönöm!- öleltem meg. Olyan volt, mint egy kisebb medve, ezért szinte eltudtam bújni a karjai között.

-          Én köszönöm, hogy elmondtad!- vont közelebb magához és adott egy puszit a fejem búbjára. Lassan váltunk szét, nem megszakítva a pillanat varázsát. Azt hiszem akkor lépett Ő az igaz barátaim sorába. Nagyon megértő volt és kedves ezt nagyon szerettem benne. A szőkeség autójával indultunk a szálloda felé.  Ajtómig kísért és csak ott fordultam vele szembe.

-          Mutatok valamit!- fogtam meg a csuklóját és kezdtem befelé húzni a szobába- Ülj le nyugodtan!- mutattam a kanapéra, míg én kimentem a konyhába innivalóért, de közben bekapcsoltam a laptopomat. Megkeresetem amit akartam és szembefordítottam a képernyőt vele.

-          Ő volt Illés Almás! –mutattam meg neki a képet.

Jelentés:

*Szia! Ígérem jó leszek, majd hívlak! Puszi!

Almás Illés: 

Nyugodj Békében Matti Räikkönen!!

Sziasztok!

Most olvastam és egyszerűen megdöbbentett a hír... Könnyek szöktek a szemembe és rögtön meg akartam veletek osztani:

Az idősebb Räikkönen 56 évesen, váratlanul hunyt el. Forma-1-es világbajnok fia, valamint felesége hazautaztak, miután értesültek a tragédiáról, de a család egyik tagja sem kívánta kommentálni a gyászhírt.

- Tegnap tudtuk meg a szomorú hírt. Ezt a dolgot nehéz feldolgozni a rokonoknak és a barátoknak, főleg, amikor a szeretet ünnepe közeledik - fogalmazott Räikkönen sajtósa. - Matti Räikkönen volt a legnagyobb támogatója Kiminek a kezdetektől fogva. Matti nélkül nem lenne Kimi. Nem sok atya segít így fiának, mint ő - mondta Mika Salo, a finnek egykori F1-es pilótája.

Boldog Karácsonyt!

Szeretnék Mindenkinek boldog, békés, örömteli karácsonyi ünnepeket kívánni! ( Azt  nem mondom, hogy sok hóval, mert nálunk éppen szakad az eső:S:S, de a hangulat fergeteges:D) Remélem továbbra is megtartjátok azt a szokásotokat, hogy engem olvastok:$

A következő rész remélhetőleg jövőhét szerdáig felkerül...

Addig is legyetek jók! 

Puszi Dóri

25. fejezet

Sziasztok!

Egyik fordulópontjához érkezett ez a kis történet. Nagyon sok minden kiderül Sophi múltjából...( és kicsit közelebb kerül valakihez...)  Várom a véleményeteket!

Endjoy it!

Puszi Dóri

25. fejezet

Már majdnem egy órája ücsörögtem a kihat tengerparton a lábamat a hullámok árjának átengedve. Rengetegszer ismétlődött meg, hogy elborította a víz aztán visszahúzódott. Mikor már kezdett fázni a lába felhúztam a térdeimet és rájuk hajtottam a fejemet. Egyszer csak léptek zaja ütötte meg a fülemet, de aztán elhalkultak. Iszonyatosan megijedtem mikor valaki leült mellém és megsimogatta a hajamat. Riadt szemekkel láttam, hogy a rejtélyes idegen Kimi.

-          Mi nyomja a kicsi szívedet??- mosolygott rám szelíden. Egy darabig gondolkodtam, aztán arra jutottam, hogy nincs több erőm titkolózni vagy a történtek elfedésére.

-          Szerintem sok mindenkinek van, olyan esemény vagy tett a múltjában, amire nem büszke és legszívesebben kitörölné onnan- oldalt fektettem a fejemet a térdemre, így láthattam az arcát.

-          Elmeséled??- zökkentett vissza.

-          Anyukám apukája református lelkipásztor. Tini voltam,14 éves melyik gyerek nem lázad ilyenkor?! – mosolyodtam el halványan- A leghátsó padban ültem a hittan órán, mikor belépett Ő. Tél volt, talán december. Arra emlékszem, hogy nagyon hideg volt és én csak azért is rövid gatyában mentem, de senkinek nem vallottam volna be, hogy szétfagyok. Akkor költöztek a városunkba. Látszott rajta, hogy mennyire zavarban van és megszeppent. Hátra ült Ő is az utolsó padok egyikébe, persze ez nem kerülte el az én jó Papikám figyelmét. Óra után megkért vonjam be a közösségbe, mert biztos félénk gyerek. Aztán kiderült, hogy egy osztályba kerültünk általánosba így sokkal könnyebb volt, mint hittem. Én beszélgettem vele először az osztályból. Kiderült, hogy Illés Almásnak hívják és Pestről költöztek ki. Két tesója van meg egy gyönyörű kutyusa. Hamar jóban lettünk és rengeteget nevettünk együtt. Az addigi hármasunkból, amit Lili Bence és én alkottunk négyes lett, mert bővült Illéssel. Egy nagyon jó baráti kör lett belőlünk. Az elején nagyon furcsa volt, hogy a barátom a tesóm egyik nagyon jó haverja. Sétáltattunk kutyát és voltunk korcsolyázni. Kiderül róla, hogy nem is annyira félénk fiú. Annyi hülyeséget csináltunk együtt, hogy abba még belegondolni is fáj. Bevallom, elcsavarta a fejemet- itt azt hiszem kicsit elpirultam- és én is az övét. Mikor megtudta, hogy az autósportban tevékenykedem akkor sem esett kétségbe inkább elismerően nézett rám. Ő pedig az iskola foci csapatát erősítette. Az anyukája lett a helyi tánciskola tanára. Bencének Ő volt az első edzője és még ma is rengetegszer kér tőle tanácsot. Illés is meg tanult táncolni, már kicsi korában. A szerelmünk hosszú, érzelem dús és fergeteges volt. Anyukám az elején nem örült neki, de aztán mindenki meg kedvelte Illést. Nem szakadtunk el általános iskola után, inkább együtt mentünk gimibe. Művészeti szakos suliba jártunk. Én rajzolni tanultam, ő pedig zenélt és fotózott. Együtt mentünk a bulikba nem volt olyan, hogy Ő és én csak Mi voltunk.  A gimi álompárja ként lettünk elismerve. Kijártam a meccseire és ő is eljött a futamokra. Nagyon jó éveket töltöttünk a suliban. 15 évesen egy hetet töltöttünk a nagyszülei nyaralójában a Balatonon. Előtt tanultam meg főzni, csak az Ő kedvéért.   16 éves voltam mikor egy egész nyarat kellett Angliában töltenem a versenyeim miatt. Tartottunk a kapcsolatot a neten, de így nem volt ugyan az. Augusztus elején már haza akartam menni, de apa nem engedte. Az egyik hétvégén egy győztes verseny után fáradtan ültem a kocsiba, apa mellé. Mikor haza értünk nem várt meglepetés fogatott a szobámba. Ott ült az ágyamon és várt rám. Csak rám és tudta, hogy nyertem. Hihetetlenül örültem neki. 17 voltam mikor megműtötték a térdemet nyáron. Végig mellettem volt ápolt és szeretett. Annyira jól esett, hogy ott van velem és nem mozdul az ágyam mellől. A 18. születésnapomon nem várt meglepetés fogadott, megkérte a kezemet- egy könnycsepp gördült le az arcomon, de már nem akartam takarni és erőm se volt hozzá- Életem egyik legnagyobb álma vált akkor valóra. Nem mondom, hogy gyerekeket akartam és rögtön egy nagycsaládot alapítani, csak egy kicsit feleségként élni és bekerülni az F1-be utána jöhetnek a gyerekek. Gondoltam nagy naivan.  A családom nagy része meglepődött, hogy ilyen fiatalon férjhez megyek, de senki nem ellenezte. Augusztus 14-ére tűztük ki az időpontot. Akkor volt pont úgy szünet a versenyeim között, hogy belefért egy 5 napos nászút is. 2 nappal a Nagy nap előtt ültünk a szobámba és beszélgettünk. Már az egész családom itt volt, Görögországból is mindenki épségben megérkezett. Mesélte, hogy párnapja már nincsen jól sokszor hányt meg szédeleg. Egyszer csak hírtelen benyitottak a barátai és elvitték. Nem akarunk leány- és legénybúcsút, de a barátaink megszervezték. Lehet nem kellett volna- már megállíthatatlanul potyogtak a könnyeim- Elmentünk bulizni és én nagyon aggódtam érte, nem volt jó előérzetem. Jót buliztunk a csajokkal, de már 2-re haza mentem. Szakadt az eső. Addig és azóta se láttam akkora vihart, mint akkor volt. 4 óra körül felébresztett a telefonom. Bence hívott, hogy baj van. illés kórházba került. Mint az őrült siettem be a kórházba. Pont időben érkeztem. Még el tudtam Tőle búcsúzni, de az utolsó szavait már nem hallottam- zokogtam- Kiderült cukorbeteg volt, ezért nem volt jól előtte. A sok alkohol, ami nem tudott időben távozni a szervezetéből és felszívódott. Alkoholmérgezésben meghalt. Én itt maradtam egyedül vőlegény nélkül 2 nappal az esküvőnk előtt.  Azóta félek az esőbe és a vihartól. Ahelyett, hogy nászútra mentem volna intézhettem a temetését. A családom nagyon aggódott, mert előttük nem sírtam, de ha tudnák hányszor hívtam fel az üzenetrögzítőjét, hogy halljam a hangját vagy hányszor nézegettem a közös képeinket, hogy ne felejtsem el az arcát biztos nem gondolták volt, hogy erős vagyok. Teljesen depressziós lettem és nem aludtam semmit. 2 és fél évembe került, hogy talpra álljak- fejeztem be a történetemet.

24. fejezt

Sziasztok!
Hoztam a folytatást. Tegnapra terveztem, de túl sokat kellett mára tanulnom. Bocsika...
Jó olvasást! Puszi Dóri
Endjoy it!!

24. fejezet

Későn kerültem ágyba, de nem bántam. Rengeteg bepótolni valónk volt Nicoval. Nem is vettem észre mikor nyomott el az álom, de a reggeli ébredés durva volt. Kezdődött azzal, hogy elaludtunk.

-          Sophi gyerünk már!!- üvöltözött Nico a nappaliból.

-          Te mit keresel itt??- néztem rá kómás fejel- Várj! És én mit keresek az ágyamban??

-          Nem érdesek! Csak öltözz már!!- eleget tettem a kérésének és nem kérdezősködtem, csak öltöztem. 5 perc múlva már készen is voltam, persze addigra meg Ő tűnt el.

-          Nicolas!!- kiabáltam, de válasz nem érkezett. Próbáltam hívni, de nem is vette fel. Úgy döntöttem, ha már eltűnt nem várom meg, csak a hallban. Mikor leértem olyas valakit találtam ott, akivel már jó ideje nem találkoztam. Kommandósokat megszégyenítő mozdulatokkal vettem be a tőlem nem messze álló Buemi-t. Szemben állt vele pár ember, de azt hiszem nem is érdekelt. Befogtam a szemét és már alig tudtam visszatartani a röhögést. Megfogta a kezem és leakarta venni a szeméről.

-          Ez marad, amíg nem mondod meg ki vagyok!- mondtam.

-          Sophi!- fordult meg és fel is kapott azzal a lendülettel.

-          Hát nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire fogsz nekem örülni…- röhögtem.

-          Nem rég hallottam róla, hogy itt vagy. Azt hittem már haragszol, mert nem jöttél oda.

-          Tudod Nico-nak segítettem – mosolyogtam.

-          JAjj, de bunkó vagyok. Sophi Ő itt a csapat társam, Jaime Alguersuari. Jaime Ő itt Sophia Zampunisz. Amikor Én eljöttem a Gp2-es csapatomtól Ő érkezett a helyemre- úgy vigyorgott, mint egy tejbe tök.  Aztán hírtelen megjelent Nico. Üdvözölte a többieket és elindultunk a pályára.

-          Éhes vagyok!- nyögte ki a szőkeség a volán mögött, mikor már majdnem a pályán voltunk.

-          Azt hittem eszel mikor eltűntél- már tökre izgatott, hogy hol volt abban a kis időben.

-          De hogy is. Csak Sebastian-nak segítettem- vigyorgott- Mesélte, hogy tegnap beszélgetettek.

-          Aha- vontam meg a vállam. Az a kis feltörő boldogság, amit akkor éreztem, mikor megöltem Buemi-t már szertefoszlott. Megint magával ragadott a melankolikus hangulat. Nem akart többet beszélgetni, látta rajtam, hogy nincs hozzá kedvem. Ezt szerettem annyira Nico-ban. Soha nem erőltetett rám olyat, miről tudta, hogy nem lennék benne. Megérkeztünk a pályára és csöndben bementünk a home-ba. Én elmentem reggelizni Ő pedig elment átöltözni. Leültem egy asztalhoz pár szendviccsel és egy pohár narancs lével. Nem sokkal később megnyikordult a mellettem lévő szék. Mikor oda néztem Bobi vigyorgott rám vissza.

-          Szia!

-          Hali!- próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.

-          Mizujs??- nézett fürkészően.

-          Semmi különös, csak fáradt vagyok. Veled??

-          Igazából a németek ifjú szőkesége küldött, hogy szeretne tőled valamit.

-          Oké mehetünk!- toltam el magam elől a tányért.

-          Edd meg nyugodtan, nem kel úgy rohanni- húzta vissza elém, az alig érintett ételt.

-          Nem vagyok éhes!- részemről lezártnak tekintettem a beszélgetést és elindultam a boksz felé.

Nico éppen gyakorolt valamit, szóval addig helyet foglaltam egy széken az egyik sarokba. 5 perccel később kiderült, hogy csak elnézést akart kérni, mert kirángatott, pedig nem is lesz ám ideje. Nem igazán haragudtam rá. Elindultam sétálni. Amint kiléptem a Home-ból rengetek riporter termett ott. Mindenki kérdéseket tett fel, de én nem válaszoltam, csak ki akartam jutni onnan. De nem sikerült. Egy kérdés viszont szöget ütött a fejembe:

-          Mit szólnak a Nicolas, ahhoz hogy Kimi magánál töltött el majdnem egy egész hetet??- na abban a pillanatban, mint akinek elgurult a gyógyszere elkezdtem menekülni onnan. Nem néztem merre megyek, csak el innen.” Honnan tudnak róla?? Mi köze ehhez bárkinek is?  Melyik jött rá??” ezek és ezekhez hasonló kérdések százai futottak át az agyamon. A Home-ok között Kimi szellemként suhant ide-oda. Mindenki tudta, hogy itt van, de senki nem látta. Akkor bukkant elő és utánam kiáltott:

-          Sophi!! Várj meg!- nem tettem, csak mentem tovább.

Végül a pálya kijáratánál találtam magam. Leintettem egy taxit és elindultam a pályáról.

23.fejezet

23. fejezet

Miután alább hagyott a könnyzáporom pötyögtem egy sms-t Nico-nak, hogy nagyon szépen kérem jöjjön ki elém. Tudtam, hogy rajta kívül senkivel nem tudnék normálisan beszélni és most még nem tudnám elmondani, senkinek azt, ami a szívemet nyomja. Szerencsére Kimi még mindig húzta a lóbőrt így kicsit össze tudtam szedni magam mielőtt beszélgetünk. Aztán inkább amellett döntöttem, hogy alszok egyet. Pár óra múlva leszállásnál tértem magamhoz. Bekapcsoltam az övemet és néztem ki a fejemből.

-          Szép reggelt!- vigyorgott Kimi.

-          Szia!- suttogtam

-          A telefonod csörgött, amíg aludtál. Nem vettem fel, de vagy 3- szor biztosan hívtak.

-          Köszönöm- vettem elő a telóm. Nico írt vissza, hogy nem tud jönni, mert egy sajtótájékoztatón van, aztán apa hívot kétszer és egyszer hívott Jorgo. 

-          Valami baj van??- nézett rám fürkészően  a Finnek büszkesége.

-          Nincs. Miért??- vontam fel a szemöldököm.

-          Csak olyan fura lett az arcod.

-          Mert szerettem volna valamit, de nem jött össze ennyi.

-          Az nem jó.

Nem sokkal később már a szállodában voltunk vagyis jobban mondva két óra múlva. Leültem a szobámba és vártam Nico-t. Azt mondta, hogy nem sokára érkezik. Aztán kopogtak az ajtómon.

-          Szabad!- kiabáltam ki, de nem az jött be rajta, akit vártam. Seabstian Dugta de a szöszke fürtjeit.

-          Szia!- köszönt mosolyogva. Komolyan mondom Kimi-vel szépen jól meglennének egymással, Ő mindig alszik, Seb meg mindig mosolyog.

-          Hali! Mi járatban??- néztem rá.

-          Hát semmi különös, csak unatkoztam. Gondoltam beszélgethetnénk.

-          Persze, csüccs le és mondjad!- láttam rajta, hogy valami nem kerek.

-          Nem régóta ismerlek, de Kimi elmondása szerint nagyon aranyos vagy, szóval egy tanácsot szeretnék kérni- nézett maga elé.

-          Mivel kapcsolatban??- kerestem két poharat és töltöttem bele innivalót.

-          Hát van egy tesóm vagy is nem egy hanem négy, de ez most nem lényeg. Az öcsém Fabian nagyon jó fej kisgyerek és most lesz a szülinapja…

-          te pedig nem tudod, mit vegyél neki… - fejeztem be helyette a mondatot.

-          Nem, nem erről van szó, csak olyan fura, hogy már ekkora- merengett el.

-          De gyermek volt minden óriás és úgy játszott, mint más…- idéztem neki egy nagyon jól ismert gyermekdalt.

-          Ez milyen igaz…- a kezébe adtam a teát és csak hallgattam, ahogy mesélt. Különösebben nem tudom, hogy keveredett ide, de tök jól elbeszélgettünk és örülök, neki hogy van egy újabb barátom a Száguldó Cirkuszban. Nem sokkal a távozása után megérkezett Nico.

-          Szia Kicsilány!

-          Hola, Szőkeség!- Megöleltük egymás és elindultunk sétálni.

Mikor megérkeztünk a tengerpartra csak némán sétáltunk egymás mellett. Eljött az idő mikor kihasználva a meleget elültünk a homokba

-          Mesélj nekem!- és én mesélni kezdtem neki. Elmeséltem mindent, hogy mi történt otthon, hogy beszéltem Mátéval, hogy a régi érzéseim megint bennem kavarodnak és nem tudom meddig tudom még magamban tartani a múltam fájó darabkáit. Annyira jó volt, hogy végre kiadhattam magamból mindent és nem kellett titkolóznom, ha úgy adta minden szégyenkezés nélkül és lesajnáló pillantások nélkül mondhattam el valakinek. Aztán Ő következett a történetek mesélésébe.

-          Képzeld találkoztam egy gyönyörű lánnyal- mosolygott rám.

-          Na Mindent hallani akarok!

-          Hát pénteken, mikor te még Francia földön voltál akkor találkoztunk az utcánkban lévő kis bárban pultos. Gyönyörű szép barna szemei vannak és aranybarna haja. Kedves és intelligens- és mondta és mondta. Annyira szeretem mikor ilyen.

-          Te nagyon bele estél ebbe a csajba- mosolyogtam rá.

-          Hát sürgősen meg kell ismerned az biztos! – nem sokkal később vissza mentünk a szállodába.

22. fejezet

Sziasztok Emberek!

Annyira sajnálom, hogy ilyen ritkán hozok részeket. Most is olyan beteg vagyok,mint az állat. Tegnap szalagavató után nagyon megfáztam. Remélem a jövőhetem már kicsit nyugisabb lesz és akkor már többször jelentkezhetek.

Puszi Nektek és remélem nem haragszotok

Endjoy it!

22. fejezet

Másnap a csöngőre ébredtem. Bakker azt se tudom, mikor indul a gépünk… Még szerencse, hogy tegnap este bepakoltam mindent. Megint felberregett a csöngő. Kimásztam az ágyból és elindultam, hogy megnézzem ki a kora reggeli látogatóm. Kimi és épp akkor ért ki a nappaliba, mint én. Nagyon kómás volt a feje és csak egy boxer volt rajta. Törölgette a csipás szemeit és még álommal teli szemekkel nézett rám.

-          Jó reggelt!- suttogtam, gondolom én sem festettem jobban.

-          Neked is…- motyogta. Felvettem a kaputelefont, de nem szóltam bele.

-          Engedj be, szakad az eső!- hallottam Jorgo hangját. Miért jött ilyen korán?! Ez bolond. Soha nem is volt normális… Lehet, hogy Ő ilyenkor már fent van, de minden olyan ember, mint én még alszik. Kinyitottam és elindultam a konyha felé. Hallottam, hogy közben nyílik a bejárati ajtó, de nem csak egy ember jött be rajta.  Fogtam egy bögre teát. Felraktam egy adag kávét főni és leültem Kimi mellé a kanapéra és álmosan hajtottam a fejemet a vállára. Nagyon álmos voltam még. Este sokáig beszélgettünk, így kevés időm maradt aludni. Jorgo leülte velünk szembe egy fotelba és mellé telepedett a másikba még valaki. Csukva volt a szemem így nem tudhattam ki az. A lefőtt kávé illata meg csapat az orromat így elindultam a konyha felé.

-          Ja sziasztok!- szóltam hátra. Erre gondolom Kimi felállt.

-          Kimi vagyok Sophi egyik haverja vagyok- töltöttem neki egy bögre fekete nedűt és visszaindultam.

-          Helló! Jorgosz vagyok Sophi bátyja- csupa jó neveltség ez a gyerek…

-          Szia! Máté vagyok…- mi van?! Ő mit keres itt. A meglepettségtől ki esett a bögre a kezemből, hangos csattanással ért földet és a tartalma szétfolyt a padlón.

-          Jól vagy??- hallottam Kimi hangjában a fáradtságot.

-          Persze, csak… csak…- nem tudtam befejezni a mondatot. Hirtelen egy rossz érzés fogott el. Miért van itt és legfőképpen mit akar?? 2 éve nem beszéltünk, amikor beszéltünk akkor is csak üvöltözés lett belőle. Ő mindig a tesóját védte én meg hallgattam és a heves vérmérsékletemnek köszönhetően nem éppen csendesen reagáltam a szidalmaira… Egyikünknek sem volt könnyű. Becsuktam a szemet és vettem egy mély levegőt és kifújtam gyorsan töltöttem egy új bögrébe kávét és kivittem a finnek gyöngyének.

-          Ti kértek??- néztem a két „vendégre”.

-          Nem kávézom- érkezett egy egyszerű válasz Jorgotól.

-          Én sem- elindultam egy felmosóért, hogy feltakarítsak a konyhába mikor a tesóm megfogta a fejemet és maga felé fordított.

-          Mi az??- próbáltam mosolyogni.

-          Semmi, csak azt nézem milyen a homlokod.

-          Sebes. Képzeld akkorát estem, nagyon vicces volt. Futottam be és megbotlottam valamiben, akkorát estem, hogy csak zengett a lakás- illusztráltam is a dolgokat, de azért túlzásba nem estem és nem feküdtem le a földre.

-          Gondolta, hogy megint valami ügyes dolgot csináltál- már meg sem lepték az ilyen dolgok. gyorsan feltakarítottam, de az ideg azért még mindig bennem volt. Máté még mindig nem szólt semmit. Csak ült csendben és nézett maga elé. Gondolom már Ő is belefáradt a hadakozásainkba, őszintén már én is.

-          NA miért jöttetek?? Meséljetek!- ültem le a kanapéra egy bögre teával.

-          Hát én azért, mert volna néhány ötletem…- kezdett bele a tesóm a magyarázásba és fotókat vett elő ábrákról és figurákról, amiket a falra akar festeni meg ilyenek. Kimi a felénél elvonult öltözködni. Aztán visszatért közénk és elment reggelizni.

-          Én csak ezt szeretném odaadni- nyújtott felém Máté egy dobozt.

-          Mi van benne??- néztem rá félénken.

-          Ha kinyitod meglátod…- súgta csendesen. Aztán elbúcsúztak és mi is indultunk lassan a reptérre. Kimi magángépével utaztunk Ausztráliába. Még szerencse, mert különben lekéstük volna… Akkora dugó volt a városban, hogy azt se tudtam, mikorra várható, hogy kiérünk. Másfél órát álltunk a dugóban, de nem unatkoztunk, mert a finnek üdvöskéje ontotta a poénokat és vezetési tanácsokkal látott el… Szétröhögtem a fejemet kb. Tök jó fej volt és nem volt rajta Jégember maszk.

-          Van egy ötletem mi lenne, ha vennénk egy rendőrautó jelzést és úgy mennénk végig?!- ehhez hasonló remek ötletek voltak a fejében és ami nagyon jó volt, hogy meg is osztotta velem…

11 óra volt mikor felszálltunk és útnak indultunk végre a mesés szigetre.  Másfél óra múlva Kimi bedobta a szunyát… Öcsém ez mindenhol tud aludni?! akkor elővettem a táskámból a dobozt. Kicsit féltem tőle, hogy mi van benne… Remegő kézzel emeltem le a fedelét és nem csalódtam… A könnyeim potyogni kezdtek mikor felfogtam mi is ez valójában.