Örökké visszavárlak! / part 8

Sziasztok!:)
Itt egy újabb fejezet, remélem elnyeri a tetszéseteket. Szeretném Dorcsának ajánlani, hatalmas nagy szeretettel!
Jó olvasást a megmaradt olvasóimnak! <3 span="">

Örökké visszavárlak!

- Sajnálom!- húzta ki a fülemből a fülhallgatót, így betörve a világomba.

-Iszonyatosan megijesztettél!- karjaiba vont, én pedig úgy kapaszkodtam belé, mint fuldokló az utolsó mentsvárába. Nem gondoltam volna, hogy még találkozunk. Teljesen biztos voltam benne, hogy már rég elment. Felemelő érzés volt rádöbbenni az ellenkezőjére. Rabul ejtettek a hatalmas barna szemei és a férfias illata. Abban a pillanatban nem létezett a világon senki más rajtunk kívül. Már akkor tudtam, hogy esélyem sincsen ez ellen a kapcsolat ellen. Akármivel is próbálkoznék, nem sikerülne eltávolodnom tőle, mert visszavonhatatlanul belezúgtam. Csak öleltük és öleltük egymást.

-Amíg a kocsiban ültem- kezdte suttogva- a dugóban elterveztem, mit fogok neked mondani, ha már így állunk majd. De nem vág ide. Nem tudok belefogni, sajnálom...- letett a földre és a szemembe nézett.

-Igazából azt hittem már rég elmentél, szóval ne is mondj semmit! - mosolyogtam Rá. Csak álltunk egymással szemben és nem szóltunk egy szót sem. Én kicsit zavarban voltam őt pedig ez szórakoztatta.

-Gyere velem!- törte meg a csendet- Hoztam neked valamit, de a kocsiban hagytam- Nem szóltam semmit csak bólintottam és elindultam utána. A telefonomból még szólt a zene, ezt Bruno is hallotta. Énekelni kezdte a dalt én pedig hangos nevetésben törtem ki. 

- Kinevet a kisasszony?! - fordult felém és kapott a vállára. Annyira meglepődtem ezen a hirtelen mozdulaton, hogy elállt a nevetésem. Pár pillanatra rá viszont már megint nevettem és kapálózni kezdtem.

-Tegyél le!!- sikítottam, közben pedig finoman csapkodtam a hátát.

-Dehogy teszlek!- nevetett velem. Az emberek nagyon furcsán néztek ránk, de szinte mindenkit megmosolyogtatott két őrült fiatal bolondozás.- Kérsz fagyit??- állt meg egy árusnál. Nem láttam, de gondoltam, hogy meg van hökkenve.

-Igen!

-Milyet??- tette fel ezt az egyszerű kérdést.

-Sokkal egyszerűbben tudnék dönteni, ha látnám a kínálatot!- céloztam rá, hogy a fenekén( ami nem egy utolsó látvány) nem sok mindent látok.

-Elnézést- nevetett, azt hittem a talpamra fog állítani, de tévedtem. Egyszerűen megfordult velem. De a túl nagy lendülettől, bevertem a fejem és iszonyatosan nagyot koppant a fagyis pulton. Na ekkor megijedt és óvatosan talpamra állított végre. Kicsit imbolyogva álltam előtte.

-Jól vagy??- nézett rám rémülten.

-Elég kemény fejű vagyok!- nevetek- Nincs semmi bajom! Egy citromot és egy csokit kérek!- fordultam a bácsihoz. Majd elvettem a két gombócos fagyimat-Te mit kérsz??- fordultam Bruno felé. Döbbent arccal nézett engem. - Mi a baj??

-Az előbb még nem tudtál megállni, most meg fagyit majszolsz- hitetlenül ingatta a fejét.

-Teljesen jól vagyok!- adtam egy puszit az arcára. Ezzel leginkább saját magamat döbbentettem meg.

-Ennek örülök!- karolta át a vállamat és húzott magához. Vett magának is fagyit majd folytattuk az utunkat tovább a kocsi felé- Még nem is mondtam mennyire csinos vagy ma!- adott egy puszit a fejem búbjára.

-Köszönöm!- pirultam fülig a bóktól. Közben elértük a kocsit és a fagyi is elfogyott. Kinyitotta a csomagtartót és sokáig matatott majd egy pici dobozt vett elő.

-Szerettem volna neked venni valamit, ami mindig Rám fog emlékeztetni, ha nem leszek veled. Sokat gondolkodtam mi lehetnek megfelelő neked, de semmi se volt elég jó. Azt ma mikor a családomnak kerestem valami ajándékot, megláttam ezt egy kirakatban és rögtön te jutottál eszembe- nyújtotta felém a fekete dobozt. Elvettem majd egy darabig forgattam az ujjaim között.

-Rajta nyisd ki!- biztatott. Nem tétováztam tovább, felpattintottam a doboz fedelét. Addig számtalan változat és variáció futott végig az agyamon a tartalmát illetőleg mégis tátva maradt a szám mikor megpillantottam a két aprócska tündért. Kövekkel volt kirakva és gyönyörű volt.

-Köszönöm, de én ezt nem fogadhatom el!- nyújtottam vissza felé.

-Ne legyél már bolond, nem szeretem ha egy nő kéreti magát. Tedd el! Vagy inkább ne, add ide és bele teszem a füledbe!- vette ki a kezemből a dobozt. Ügyesen a fülebre rakta az aprócska ékszert.

-Köszönöm!- öleltem meg. Belefúrtam a fejem a nyakába és mélyen beszívtam az illatát.

-Nincs mit Tündérke!- fonta körém a karjait.

-Vacsoráztál már??- húzódtam el tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Nem...- sóhajtott egy nagyot.

-Nagyszerű, akkor menjünk fel hozzám és csinálok valami finomat!

-Rendben!- adott egy puszit a számra, majd ült volna be az autóba, de én nem engedtem. A gallérjánál fogva fordítottam magam felé majd megcsókoltam. A meglepődéstől hirtelen lemerevedett, aztán belemosolygott a csókunkba, majd fokozatosan elmélyítette. A szívem majd kiesett a helyről.