54. fejezet

54. fejezet

Mikor újra kinyitottam a szememet egy nem várt kép fogadott. Az ágyam két oldalán, a kezeimnél aludt apukám és Kimi. A kanapén ülve aludt Darek és Bence. Az ajtó halkan kinyílt és Sebi lépett be rajta.

-          Szia!- suttogtam.

-          Jó reggelt!- mosolygott rám –Jól vagy?? Szóljak egy orvosnak??

-          Aranyos vagy de nem kell, köszi- mosolyogtam rá-Mi ez a sok virág??- néztek körül.

-          Mind a tiéd. Akik jöttek látogatni mind hoztak. Bennük vannak a kártyák is az üdvözletekkel.

-          Értem- bólintottam- Sebi kaphatnék inni valamit??- néztem rá boci szemekkel.

-          Persze!- indult meg a kis szekrényem felé. Töltött egy pohárba vizet és felém nyújtotta.

-          Nem szeretném őket felkelteni…- motyogtam, mire Ő a számhoz rakta a poharat és megitatott.

-          Köszönöm!- pillogtam fél hálásan.

-          Nincs mit!-  azzal húzott még egy széket az ágy mellé.  Pár perc csendben telt ezt végül én törtem meg.

-          Jól vagy??

-          Persze! Miért??- méregetett furcsán.

-          Kicsit fura voltál, mikor Kimi be vitt a szobádba. Jajj, még meg sem köszöntem, hogy hívtál orvost! Nagyon köszönöm!- mosolyogtam rá.

-          Nincs mit. Csak tudod nem bírom a vért…- vörösödött el.

-          Én se nagyon- nevettem fel, de ezzel felkeltettem mindenkit. Álmosan pislogtak rám. Mindenkit megnyugtattam, hogy minden oké.

-          Jó reggelt, Hercegnő!- adott Kimi a homlokomra egy puszit. 10 Perc után neki is sikerült felkelnie. Tipikus Kimi. Bármikor, bárhol, bármennyit tud aludni. Csak jót mosolyogtam rajta, nem úgy mint apa.

-          Mit képzelsz te magadról?- förmedt rá. Persze, hogy veszekedni kezdtek. Rám nem hallgatott senki ezért inkább kimaradtam a „beszélgetésből”. 10 pokoli perc után jó mélyen beszívtam a levegőt és kicsit emeltebb hangon kezdtem mondani.

-          Nekem ebből elegem volt! Mindenki KIFELÉ!- mutattam az ajtóra. Mindenki megrökönyödve nézett rám, de nem szóltak semmit. Miután üres lett a szoba megcsörrent a mobilom. Jorgos újságolta, hogy megszületett a kislánya, Dorottya.  Végre nekem is van unokahúgom. Megtartottam magamnak az örömöt, mert mérges voltam. 1 órával később kopogtak.

-          NE gyertek be!- szóltam ki.

-          Még én se??- nyílt az ajtó és Nico lépett be rajta.

-          Te kivétel vagy!- mosolyogtam rá. Nem sokat beszélgettünk, mert indult a gépe haza, csak beugrott megnézni. Egész délután csak a látogatóimat engedtem be. Rengetegen jöttek el és nagyon örültem nekik. Pár F1-es pilóta és igen sok versenytársam is tiszteletét tette a kórtermembe. Nagyon meglepet mikor Petrov-val együtt érkezett Fernando Alonso, Robert Kubica, Nico Rosberg és Jaime Algersuari. Örültem a srácoknak bearanyozták a napomat. Annyi hülyeséget meséltek. A végén már sírtam a nevetéstől. Estére megenyhültem és visszaengedtem mindenkit. 8 óra körül apa és jó páran búcsút intettek és haza utaztak. Bence is apával tartott így engem Kimi-re és Olivérre bíztak. Azt hiszem megbarátkoztak vele. Sajnos a társaságom nem maradhatott sokáig mert egy könyörtelen nővérke kirakta őket így maradtam kettesbe Kimi-vel. Sokat beszélgettünk és megnéztünk egy filmet, az időközben behozott hordozható DVD-lejátszóján. Nagyon jól aludtam aznap éjjel. Másnap forduló pont következett a gyógyulásomban. Megkaptam az első térdbemozgató „kezelésem” Kimster végig fogta a kezemet. Szegénynek majdnem eltörtem az újait, annyira szorítottam. Ezután minden nap 15 percen keresztül voltam a géphez „kötve.” Napokkal később már felkelhettem és tehettem pár lépést a szobában. Mikor felálltam láttam Kimi szemében a féltést és az aggodalmat, ahogy engem nézett. Próbáltam megnyugtatni, hogy menni fog mert már végig csináltam egyszer és sikerült. Hajthatatlan volt, végig mellettem maradt ha bármi történne. 2 héttel később repültünk haza a Jégember magángépén. Ez alatt a 14 nap alatt apa még kétszer repült hozzám, egyszer anya is vele tartott.  Persze megkaptam a gyógytorna menetét és egy csomó gyógyszert. Visszakaptam a legjobb barátomat, a mankót és persze a rögzítőmet. A sok virág egy része elhervadt ezért kénytelen voltam őket Spanyolországban hagyni, de a cserepesek velem utaztak a repülőn. Olivér fuvarozott haza a reptérről minket. Otthon nem várt meglepetés fogadott.

Díj!

Nagyon Köszönöm Rennee! Ezen a blogon ez az első díjam. Köszönöm!! ♥ 

Szabályok:

1) Tedd ki a logót a blogodra!

2) Köszönd meg a díjat akitől kaptad!

3) Írj magadról hét dolgot!

4) Küldd tovább hét embernek!

5) Hagyj üzenetet a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!

Hét dolog rólam:

1. Gyűlölöm a kávét és a kólát.

2. Mindig festem a hajam és a körmeimet.

3. Ha  minden jól megy akkor sport újságíró leszek és az F1-ben szeretnék dolgozni:D.

4. Szeretnék megtanulni finnül és spanyolul.

5. Kimi volt a kedvenc F1-es pilótám, de miután elment Sebi lett:D

6. Kedvenc színem a lila.

7.Kedvenc magyar íróm Leiner Laura:D

Akiknek küldöm:
Babu
kicsikoti. 

Eszdo:)

Sebita
Dia
Rien
Dóra♥

Puszi Mindenkinek!

U.I.: Sajnálom közbe jött valami és csak vasárnap tudom hozni a frisst! Bocsi:S:S

Novella

Nem várt meglepetés…

-          Ajja! Ajja!- futott felém Atte, a két éves kisfiam.

-          Mondjad Kicsiszívem!- kapom fel a törpét.

-          Nézd, ott  van az  a bácsi a képedről, tudod a szobádban!!- mutatott az éppen minket néző Tommi-ra. Tudtam, hogy egyszer be fog következni ez a találkozás, de nem számítottam rá  most.

-          Igen, látom.  Beszélgettél is vele??- adtam egy puszit az arcára.

-          Iden!- bólintott határozottan.

-          És mi mondtál neki??- hökkentem meg.

-          Azt, hogy ott van a képen az ágyad mejjett- éppen akkor ért oda hozzánk a férfi. Nem sokat változott azóta, mióta nem láttam. Haja még mindig az ég felé meredezett,  szeme most is ugyan, olyan kék volt mint 2 és fél évvel ezelőtt. Kicsit talán sportosabb lett.

-          Sziasztok!- köszönt ránk.

-          Szia! Kicsim válassz egy csokit magadnak!- tettem le a földre a Kisembert.

-          Aranyos kissrác- nézett a búza szőke gyerek után.

-          Igen- mosolyogtam rá- Régen hallottam felőled. Mi újság?? Milyen az utazgatás??  Milyen az élet a messzi Svájcban??

-          Semmi különös. Nagyon élvezem a folytonos utazgatást, de irtó fárasztó is egyben. Az én életembe nem álltak be akkora változások, mint egy kisgyerek- nézte a visszafelé tartó törpét- Mennyi idős??- Az él és a követelőzés egyvelege volt érezhető ebben a két szóban.

-          Kérdezd meg tőle!- mosolyogtam rá. Leguggolt, hogy szembe tudjon nézni az épen akkor visszaérő gyerekre.

-          Hány éves vagy, Kislegyén??

-          Ennyi!- mutatta két kicsi úját. Tommi összekócolta a haját és felállt.

-          Szóval miután elmentem, te ilyen gyorsan kihevertél??- nézett mélyen a szemembe. Szinte csattant a kérdés a levegőben.

-          Nem egészen, de ezt ne itt beszéljük meg! Ha beszélgetni szeretnél ugorj át hozzánk- Azzal beültettem Atte-t a bevásárló kocsiba és a pénztár felé vettük az irányt. Kicsit megsértett ez a feltételezés. Nem ismer annyira, hogy tudja?! Fizettünk, majd haza indultunk. A Finnországi nyarak mindig hidegebbek, mint máshol, hisz fent vagyunk Északon. Most  sem volt az a banán érlelő meleg, alig mutatott 20 fokot a hőmérő.  Kilépve az áruházból kardigánt adtam a fiamra és kocsiba ültettem.  Hazaérve kipakoltam a szatyrokból, míg a kicsi, szőke fiú beült a nappaliba a kedvenc meséjét nézni.  Hihetetlenül hasonlított az apukájára. Tommi nem is tudja, de Atte az Ő kicsi fiacskája. Ahogy együtt láttam Őket meg döbbentett a hasonlóságuk. A szemük, a hajuk, a mosolyuk. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Csöngettek, szóval gyorsan letöröltem és mentem ajtót nyitni, de a Törpe megelőzött.

-          Ki a?, Ki a??- kiabálta, míg az ajtóhoz nem ért. A kilincset még nem érte el szóval szüksége volt a segítségemre. Mikor kinyitottam az ajtót nem várt meglepetés ért ugyanis a régi ismerősöm állt az ajtóban.

-          Mikor született pontosan??- támadott le azonnal. Látszott rajta, hogy nagyon ideges.

-          Kicsim, menj be és keress joghurtot mindjárt megesszük. Oké??- guggoltam le a megszeppent kisfiam elé.

-          Oké!- futott befelé.

-           Neked is szia! 2009.07. 28. amúgy- néztem szembe Tommival.

-          Te megcsaltál engem?!- emelte fel a hangját.

-          Mi van?!- néztem Rá értetlenül.

-          Te ribanc!- ez a szó hatalmas sebet ütött a szívemen.

-          A tiéd, te hülye!- suttogtam, de közbe a könnyeim már folytak az arcomon. Be akartam csukni az ajtót, de nem engedte. A lábát beakasztotta, így minden próbálkozásom sikertelen volt.

-          Mit mondtál??- lehajtottam a fejemet és letöröltem a könnyeimet. Nem most volt itt az ideje a kiborulásnak. Otthagytam az ajtóban. Nem érdekelt. Megsértett és nem is kicsit.  Bementem a konyhában ahol szinte már minden joghurtos volt.

-          Enni akajtam, mejt te sokáig nem jöttél!- emelte rám a bűnbánatot sugárzó kék szemeit Atte.

-          Gyere megeszed a maradékot és utána megmossuk az arcodat- nem válaszolt csak bólintott. Leült a helyére én pedig szedtem elő másik gyümölcsjoghurtot.

-          Tessék!- adtam oda neki egy kanalat is. Ügyesen megette és közben összetakarítottam a konyhát. Mosakodás után leült a nappaliba játszani.  Mikor újra visszaértem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet Tommival találtam magam szembe.

-          Hát te??- hökkentem meg.

-          Miért nem mondtad??- támaszkodott a konyhapultnak.

-          Már nem voltál itthon mikor megtudtam, hogy útban van ez a pici élet –vettem elő egy poharat és töltöttem vizet- Nem tudtam hol kereshetnélek és anyukád sem segített benne.

-          Miért nem hívtál??- nézett rám értetlenül. Ekkor egy hatalmas csattanást hallottunk a nappali felől és utána Atte kétségbe eset sírását. Mint egy őrült rohantunk a fiunkhoz. A földön szanaszét DVD-k hevertek. Rögtön felkaptam a kisembert.

-          Itt vagyok, drágaságom!- adtam egy puszit fejére. Szerencsére egyik testrészén sem látszott sérülés és nem is vérzett sehol. Lültünk a kanapéra, Tommi is követett ebben.  Ringattam a kisfiunkat, míg meg nem nyugodott- Mi történt Kicsibogár??- töröltem le a könnyeit.

-          Meg akajtam nézni az autós mesét, de nem éjtem el…- bújt a karjaim közé.

-          Semmi baj, de legközelebb szólj, oké??- simogattam meg. Nem válaszolt csak bólintott. Pár perccel később Tommi felé fordult.

-          Te miért vagy itt??- nagyon nem értette szegénykém a helyzetet.  Nem engedtem, hogy az apja válaszoljon neki.

-          Kicsim! Tudod Patriknek…

-          A játszótéjőj??- szólt bele azonnal.

-          Igen! Emlékszel mikor megkérdezted, hogy neki miért van apukája neked meg miért nincs?? – néztem a szemébe. Nem válaszolt csak bólintott.

-          Hát neked is van apukád. Minden kisgyereknek van és Ő a te apukád!- nagyon meglepődött, de rögtön átmászott Tommi ölébe.

-          Játszunk??- annyira örültem, hogy így reagált. Fogalmam sem volt mit kezd majd ezzel a helyzettel. Néztem Őket, ahogy játszanak. Nagyon aranyosak voltak együtt. Este együtt vacsoráztak majd a „friss” apukával együtt fürdettük meg  a kisfiunkat és fektettük le aludni. Persze az elalvás előtti kakaó sem maradhatott el, amit most Tommi csinált meg. Ezen műveletek után leültünk a konyhába beszélgetni.

-          Szóval miért nem hívtál fel??- ült velem szemben az asztalnál.

-          Mert megváltoztattad a számodat. Azóta meg nem találkozunk, így nem tudtam elmondani.

-          Milyen volt kicsinek??- ült ki egy mosoly az arcára.

-          Nagyon kicsi!- mosolyogtam  vissza rá. Elővettem az albumot, amit neki csináltam már két éve. Atteról minden fontos dolog benne van. Mi volt az első szava, milyen betegségei voltak és miről mit gondolt. Szóval minden.

-          Tessék!- adtam át neki.

-          Meddig akartad ezt írni??- lapozott bele.

-          Amíg meg nem ismered, a fiadat!

-          Köszönöm!

-          NE köszönj semmit! A te gyereked is és remélem most már nem hagyod magára!!- néztem mélyen a szemébe.

4 évvel később:

-          Sziasztok!- engedett be minket Seb.

-          Szia Keresztapu!- ugrott a nyakába Atte.

-          Szia Szőkeség, hol hagytad a tesóidat??- guggol le a legnagyobb fiam elé.

-          Ott jönnek!- mutatott az épen veszekedő ikrekre. Kalle és Matti egypetéjű ikrek. Megéltek már majdnem két évet és pontosan ugyan olyanok, mint a bátyuk volt ilyenkor. Nagyon aranyosak, de ikrek és sokat veszekednek.  

-          Gyertek be, csináltam limonádét!- invitált beljebb minket- Hogy vagytok??- fordult felém

-          Köszi, jól vagyunk!- mosolyogtam rá, miközben megsimogattam a pocakomat- Megmondod nekem merre találom a férjecskémet??- léptem be   a lakásba.

-          Fent van az emeltek éppen átöltözik.

-          Köszi!- indultam felfelé. Akkor lépett ki az ajtón, mikor felértem. Szorosan bújtam Tommihoz.

-          Szia Kicsim!- csókolt meg.

-          Kislány!- suttogtam a fülébe.

-          Komolyan?!- kapott fel, majd körbe forgatott.

-          Igen!- nevettem fel. Az ikrek születése után határoztuk el, hogy szeretnék még egy kisbabát. 5 hónapos terhes vagyok ismét. Egyedül voltam vizsgálaton, mert sajnos a párom nem tudott elkísérni.

-          Akkor Rina lesz!- adott puszit a homlokomra.

-          Szeretlek!- suttogtam a fülébe.

-          Én is szeretlek Emma!- csókolt bele a nyakamba. 

Emma:

Atte:

Tommi:

53.fejezet

53.fejezet

Az ajtó halkan nyitódott majd be is csukódott. Nagyot sóhajtottam majd kinyitottam a szememet.

-          Szia!- ült le az ágyam szélére.

-          Helló!- próbáltam mosolyogni rá, de nem igazán sikerült.

-          Hogy érzed magad??- nézett mélyen a szemembe.

-          Furán…- azt hiszem ez a szó írta le leghitelesebben a lelki állapotomat.

-          Szóljak a dokinak??- állt fel.

-          Nem kell köszi. Ezt úgy érettem, hogy veled kapcsoltban furán. Testileg nem érzek szinte semmit a sok gyógyszer miatt.

-          Értem- ült vissza- Gondolom millióegy kérdésed van.

-          Igen és azt hiszem itt az ideje, hogy megbeszéljünk a dolgokat- ültem fel az ágyban. Aggódva nézte végig a műveletet, de nem avatkozott közbe.

-          Mit szeretnél tudni?? –nézett megint a szemembe.

-          Hogy kerülsz ide?? Úgy értem nem Új-Zélandon kéne lenned??- utaltam a munkájára, mert azon a hétvégén Ő ott versenyzett. A világ másik felén.

-          Soha, semmiért nem hagytam volna ki az évad első futamát, amin részt veszel –vonta meg a vállát mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga- úgy alakítottam a dolgokat, hogy ideérjek- írtóra meglepődtem, de nem mutattam ki. Nem akartam, hogy bármit is lásson az arcomon.

-          Miért??- nem néztem rá. Hírtelen nagyon érdekessé vált a takaróm. Lassan az állam alá nyúlt és megemelte a fejemet.

-          Mikor megláttalak Bahrein-ben tudtam, hogy egyszer nem fogok tudni ellenállni a kísértésnek. Aztán jöttek a kifogások, hogy miért találkozom veled vagy beszélek. Közben ott volt nekem Jenni, de az a kapcsolta régen nem olyan volt, mint régen.  Alig találkoztunk, vagy beszéltünk. Más országban éltünk és szinte csak barátként szerettük egymást. Másról már régen nem volt szó. Válásról azonban addig nem esett szó míg te nem jöttél. Azt hiszem sokkal kényelmesebb volt így mindkettőnknek és az sem volt hátrány, hogy a sajtó békén hagyott. Csak néha cikkeztek rólam és az állítólagos piálásaimról. Ezeket viszont 10-szeresére fújták fel, mint ami volt valójában. Na mindegy szóval jöttél és minden megváltozott. Az elején el akartam mondani, de aztán már nem volt hozzá bátorságom. Sajnálom!- végig a szemembe nézett. A mondani valója felénél megtelt a szemem könnyel- Ne sírj! Sokkal jobban szeretem ,ha nevetsz mint a napsugarak!- törölte le a kibuggyanó könnycseppeket.

-          Fájt! Rettenetesen fájt és úgy éreztem, hogy kihasználtál.  Játszottál az érzéseimmel. Nem tudtam mit kéne gondolnom és miért tetted ezt velem. Bence is azért vet be neked, mert Ő látott akkor és mivel szeret nem kívánja megint ugyan azt  az állapotot- töröltem le a  kézfejemmel könnyeket az arcomról.

-          Sajnálom a múltkori térdes dolgodat!- nézett a lábamra.

-          Ezt honnan tudod??- hökkentem meg.

-          Most egy titkot árulok el és nagyon nem fogsz neki örülni- hajtotta le a fejét.

-          Halljam!

-          Én küldtem hozzád Sebi-t!- „MI VAN?!” kb. ilyen lehetett az arckifejezésem.

-          Gondolhattam volna- ráztam a fejem.

-          Nagyon haragszol??- nézett rám félve.

-          Nem tudom… Miért küldted??

-          Aggódtam. Elrohantál Massa-éktól aztán sehol nem találtalak, mikor utánad mentem. Nem mertelek hívni, mert féltem, hogy rám vágod a telefon vagy fel sem veszed. Másnap összeszedve minden bátorságomat felhívtalak, de Bence vette fel. A hajamat leüvöltötte telefonon keresztül. Fejemhez vágott minden félét, de csak annyit értettem meg, hogy a miattam vagy a műtőben. Nagyon megijedtem aztán nem is kerestelek és végül oda küldtem Sebastiant.

-          Értem. És hogy került az a levél és a medál a szobámba, mikor te a világ másik felén voltál??- vontam kérdőre.

-          Hát abban is a Kis német keze van. Megláttam az egyik ékszer boltban és te jutottál eszembe. Mondjuk egész nap te jártál a fejemben. Megvettem, de nem tudtam, hogy juttathatnám el hozzád. Jött Ő és mindnet kitalált. A levelet én írtam, szerintem nem is tudja mi van benne. A liliomot már Ő vette. tudtam, hogy az a kedvenced.

-          Köszönöm!- súgtam csendesen.

-          Mit ??- kapta fel a fejét.

-          A medált!- beállt egy kis csönd köztünk. Nem volt kínos, de majdnem elaludtam.

-          És most mi lesz??- suttogtam fél álomba.

-          Hát most aludj aztán, meglátjuk!- takart be. Nem hiszem , hogy érette a válaszomat, mert igen csak álmok országában jártam már.