7.fejezet

7. fejezet

Mint egy őrült ki letépte láncát rohantam be a bokszba.(Azt hiszem neki mentem pár embernek, de nem volt szándékos.) Körül néztem, de nem láttam ezért rögtön a mérnökéhez rohantam, aki a kezembe nyomott egy mikrofonos fülhallgatót.

-          Köszönöm!- vettem el Andy-től és mivel jó kedvem volt adtam neki egy puszit.

-          Szia Kicsi fiú!- kezdtem bele a mondókámba, de semmi válasz- Hall engem??- néztem kétségbeesve a mellettem álló férfire, a válasza egy bólintás volt- Annyira sajnálom, hogy nem értem ide, csak volt egy…- nem fejezetem be a mondatot, kis szünetet tartottam, mély levegő után folytattam- Tudom, hogy hallasz, de nem baj ha nem válaszolsz csak hallgass végig. Nagyon örülök, hogy neked sikerült és most ott ülsz az autódban. Remélem, tudod mennyit jelent ez nekem.  Egy jó tanácsot szeretnék adni: hallgass a megérzéseidre és GONDOLKODJ!, zárj ki mindent és να τους δείξουμε!( mutasd meg nekik!)- mondtam görögül az utolsó részt, de tudom, hogy érti, mert már nem egyszer mondtam neki. Levettem a fülhallgatót és visszaadtam a mérnöknek. Már megszoktam a nagy zajt, de annyira szeretem ezt a dobhártya szaggató hangot, hogy soha nem cserélném le másra. Kerestem egy nyugodt zugon ahonnan végig szurkolhattam az edzést. 1 óra volt, de nagyon izgalmas. 21 kört ment és a 12-dik helyen zárt. Nem mentem oda hozzá, csak ültem a földön és néztem, hogy mit csinál. Úgy éreztem magam, mint mikor kicsi korunkban a fiúkkal megfigyelőset játszottunk. Mikor észrevett mosolyogva jött felém és felhúzott a földről.

-          Annyira sajnálom, hogy megint összevesztél Willi-vel.

-          Én nem- röhögtem- Gratulálok!

-          Köszönöm! De hol voltál, mikor indultam??- méregetett.

-          Sétálgattam… Miért nem válaszoltál a rádión??

-          Nem is hallottalak, csak az utolsó mondatot, aminek csak halványan van meg a jelentése, de utána te sem válaszoltál.

-          Mivel kiszálltam a vonalból- röhögtünk most már mind a ketten.

-          Mi ez a jó kedv fiatalok??- jött oda hozzánk Rubens.

-          Volt egy nagyon vicces félre értésünk- mondta Nico - Gyere reggelizni!- húzott maga után a büfébe. Az étel elfogyasztása után ültünk és röhögtünk egy csomó hülyeségen, míg megint annyi lett az idő, hogy autóba keljen ülnie. Persze ezt is végig néztem és utána együtt indultunk a szállóba vissza.  Mosolyogva dőltem végig az ágyon és néztem a plafont, aztán becsuktam a szemem és egy dalt kezdtem dúdolgatni.  Mikor újra kinyitottam a szemem alaposan megváltoztak a fényviszonyok a szobában. Elaludtam… Nagyon jó… Engedtem egy nagy kád langyos vizet és pancsiztam egy kiadósat. Öltözés után elindultam vacsizni, mert elég megéheztem a fürdés alatt. Nehéz egy sportág az biztos. Az étterembe érve leültem egy asztalhoz ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra.  Hosszú ideig tanulmányoztam az étlapot, de végül a narancs lé és a csirke saláta mellet döntöttem. Elmerültem a látványba így észre sem vettem mikor valaki csatlakozott hozzám.

-          Gyere, egyél velünk!- mosolygott az asztal másik végéről Petrov rám.

-          A frászt hoztad rám!- néztem rá- Annyira gyönyörű a város így kivilágítva. Nézd!- mutattam a távolban lévő világítótoronyra.

-          Aha- vont vállat. Férfi…- Akkor jössz??

-          Hova is?- mosolyogtam.

-          Át ülsz hozzánk vacsizni??- forgatta a szemeit.

-          Nem szeretnék zavarni. Nő vagyok a sok férfi között. Kicsit vicces lenne- mosolyogtam.

-          Nem zavarsz! Gyere!  És szerintem senki nem ellenezné ezt a látványt- mutatott rám. Erre csak forgattam a szemeimet, de ezt még meg fogja bánni.

-          Jó menjünk!- álltam fel és indultam meg a mit sem sejtő orosz után, mi előtt oda értünk volna az összetolt asztalokhoz egy maflást lekevertem még neki.

-          Látom semmit nem változtál… - fogta a tarkóját, de közben a szeme mosolygott.

-          Megint rossz fát tettél a tűzre haver??- röhögött fel Sebastian Vettel.

-          Sziasztok!- ültem le egy üres székre Nico és Vitalij közé- Mit eszel??- fordultam a szőkeség felé és mielőtt eszmélhetett volna elcsórtam egy áfonyát a sütiéről.

-          Hééé!- kapta fel a fejét, de mikor rájött, hogy „csak” én voltam nem folytatta. Körbe néztem az asztalnál és sok ismeretlent láttam magam körül, vagy is nem is annyira ismeretlenek, hisz ki nem ismeri fel Fernando Alonso-t vagy Robert Kubica-t esetleg Nico Rosberg-et . Mindenki furán nézett rám.

-          Sophi vagyok!- mosolyogtam félénken a kikerekedett szemű Rosberg-re.

-          Én Nico vagyok, a többiek Fer, Seb, és Rob – mutatta be az asztaltársaság többi tagját.

-          Rob-ot már ismerem- mosolyogtam - Bocs, hogy csak így rátok törtem...

-          Igen?? Honnan ismerjük mi egymást?- nézett rám a lengyel.

-          Tegnap a box-ban bemutattam!- háborodott fel az oroszok gyöngyszeme.

-          Arra emlékeznék- vakarta fejét lemondóan.

-          Pedig így volt láttam mikor kijött tőletek- szólalt meg Sebastian is. Komolyan, mint az oviban.

Kis csend telepedett ránk és közben a vacsorám is megérkezett. 

Sziasztok!

Itt egy új fejezet rémélem tetszik!:P

Puszi Dóri

6. fejezet

6. fejezet

Lezuhanyoztam átöltöztem és reggeli nélkül már úton is voltunk a pályára.

-          Ha éhen halok az csak MIATTAD lesz! csak, hogy tudd mindig szeretek reggelizni!- néztem haragosan a mellettem ülő szőkeségre.

-          Jajj már, ha megígérem, hogy veled ebédelek, akkor abbahagyod a durcizást??- pillantott rám.

-          NEM!- fordítottam el a fejemet, hogy ne lássa a kitörni készülő röhögésemet.

-          Ne csináld már! Őszintén nem is tudom, miért barátkozom veled. Olyan vagy…

-          Mint egy lány- fejeztem be a félbe hagyott mondatát, de sehogy nem ment röhögés nélkül. Rám nézett mintha valami idióta ülne mellette, de már megszokta. Mire végre oda értünk a pályára már mindenki Őt kereste mobilon. Én meg csak röhögtem. Willi (Webber) a menedzsere már tiszta ideg volt mikor végre befutottunk a bokszba.  Itt elváltak útjaink. Nico ment öltözni, mert 20 perc múlva 8 óra és kezdődik az edzés. Egész jó időt futottunk. Ültem le egy asztalhoz. 40 perce keltem és már itt vagyok.

-          Jó reggelt!- ült le mellém Bobi.

-          Neked is!- mosolyogtam rá.

-          Milyen volt az estéd??- méregetett, de nem tudtam mire vélni a tekintetét.

-          Dolgoztam- néztem a szemébe- Miért??

-          Csak arra gondoltam Nico biztos szórakoztatott…- ez hülye…

-          Nem. Nico nekem a legjobb barátom, de soha nem tudnék rá úgy gondolni, mint egy olyan emberre, akibe szerelmes vagyok- nem először magyaráztam már ezeket valakinek.

-          Hát jó. Most mennem kell- tűnt le olyan gyorsan, ahogy jött. Körbe néztem, de nem találtam semmi érdekeset. Mindenkinek volt dolga és volt mivel foglalatoskodnia. Hírtelen ajtócsapkodásra lettem figyelmes és az öregúr aki Nico szobájából robbant ki egyszer csak ott termett mellettem.

-          Jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el!- úgy nézett rám, mint valami ribancra. Nem válaszoltam, mert a meglepetéstől nem jött ki hang a torkomon.

-          Ha tönkre teszed Nico karrierjét, akkor kicsinállak! Érted?! Keresztbe teszel neki állandóan, fogadok, hogy ma is miattad késett el- üvöltözött.

-          Bocsánat, de szerintem nem érdemlem meg magától ezt hangot- álltam fel a székről- Maga nem Nico, aki emiatt egy rossz szót is mondhatna, sőt még a csapat főnöke sem, aki emiatt kiabálhatna velem. Ön az egyik barátom menedzsere ezért nagyon szépen megkérem, ne üvöltözzön velem és főleg ne fenyegessen!- mondtam normál hangerővel a szemeit merengető férfinek. Aztán elindultam ki az ajtón, egyszerűen szabadulni szerettem volna innen, persze csak egy kis időre, mert megígértem Nico-nak, hogy mielőtt kigurul, még szerencsét kívánok neki.

-          Látod pont az ilyen viselkedés miatt tartasz ott ahol. Mindent félbehagysz és kikérsz magadnak. Soha érted? SOHA nem fogsz egy ilyen autóba ülni, ha nem változol. Várj te csak nő vagy, nem is inkább egy kislány. Nem vagy és nem is leszel olyan jó, hogy beülj egy ilyen autóba- üvöltötte utánam. Kezdtem úgy érezni, hogy nem nekem való ez a világ. Sokáig vízhangoztak a szavak a fejembe. Tudtam, hogy van abban valami, amit mondott, de mi van ha az egész igaz?!   Leültem  egy padra és kavarogtak a gondolataim, néztem a földet, mintha onnan várnám a fejemben tornyosuló kérdésekre a választ, de nem felel sőt lehet, hogy nem is hall. Tehetetlennek és nevetségesnek, de legfőképpen tehetségtelennek éreztem magam. Már éppen felakartam állni, mert az önsajnálat nem vezet sehova és ezt a pályafutásom alatt sokszor megtanultam, mármint ha nevezhetem ezt pályafutásnak. Valaki mellém ült, de nem fordultam felé csak néztem a földet. hírtelen megszólalt az idegen.

-          Baj van??- felé kaptam a fejem és láttam, hogy a tegnapi szőke herceg.

-          Jól vagyok!- motyogtam magam elé. Eszembe jutott mit szokott ilyenkor apukám mondani: „Az a rózsa, mely viharban nyílik, a legritkább és legszebb, valamennyi közül.”  Ezt mondta, mikor először elkeseredtem az eredményim miatt, vagy amikor az első barátommal szakítottunk, vagy amikor nem szerződtetek valamelyik csapathoz.

-          Nem úgy nézel ki, mint akinek nagyon jó kedve van!- ekkor jutott eszembe valami. Nem azzal tudom megmutatni, hogy tényleg ide tartozom és senki és semmi nem változtat az elképzelésemen, ha csak itt ülök és nézek magam elé, inkább ha vissza megyek és mosolyogva őszintén tudok örülni és gratulálni a barátomnak, aki megérdemli, hogy itt versenyezhessen.

-          Mondasz valamit, de ez nem tart sokáig!- ugrottam fel mosolyogva- Kösz!

-          Mit??- nézett rám a jég kék szemeivel.

-          Azt, hogy ideültél mellém. Egyébként Sophia Zampunisz vagyok!- nyújtottam neki kezet.

-          Nagyon örülök. Kimi Räikkönen!- mutatkozott be Ő is. Az állam a padlót súrolta. Most komolyan mellette ülök?? És tényleg érdekelte a nyavalyám??

-          Ez egy nagyon vicces helyzet…- röhögtem, pedig egyáltalán nem volt min nevetni.

-          Amikor zavarban vagy mindig nevetsz??- húzódott mosolyra a szája.

-          Azt hiszem igen…- azt hiszem, egy nagyon kedves ember lehet és jó megfigyelő. Észre sem vettem, hogy már 8 óra, de hírtelen meghallottam az első kiguruló autók hangját- Most mennem kell. Bocsáss meg, majd még beszélünk- rohantam a Williams boksz felé és közben reménykedtem, hogy Nico még bent van és nem indult el az én szerencsekívánásom nélkül…

Sziasztok!

Remélem tetszett a fejezet! Kérlek írjatok komikat, mert nagyon rossz, hogy nem, kapok visszajelzést az írásaimról...

Puszi Dóri

5. fejezet

5. fejezet

A szállodába visszaérve gyors öltözés után felhívtam a barátnőmet. Nem sokat beszélgettünk mikor kopogtak az ajtómon. Morcosan mentem ajtót nyitni a látogatóm előtt.

-          Hali!- nézett végig rajtam Nico. Odább mentem.

-          Kerülj beljebb! Mi szél hozott?? – ültem le a kanapéra.

-          Gyere velünk vacsizni!- nézett rám boci szemekkel.

-          Hát… Jó- nevettem fel- Csak felveszek egy másik ruhát.

-          Szerintem így is jó vagy- nézett végig rajtam.

-          A mackó nem éppen a legjobb, de azért aranyos vagy- Nem sokat tűnődtem mit vegyek fel. Soha nem voltam az a kimondottan csajos lány, így az öltözködés soha nem volt probléma. Mire leértünk az étterembe az egész csapat ott volt, beszélgettek és jókat nevettek. Mia fejesek közé ültünk le. Nem nagyon volt kedvem bájologni velük így csak csöndben hallgattam a beszélgetést. Nem vágytam valami nagyon laktató kajára, sőt ha egyedül lettem volna csak egy pohár narancslevet iszom és kész, de nem akartam senkit megbántani így rendeltem egy görög salátát és ásványvizet. Evésközben eszembe jutott a ma délután. Kijöhetett nekem és vajon egyáltalán észrevette?!

-          Sophi! Hahó!!- húzogatta a kezét az orrom előtt a barátom.

-          Igen?- fordultam felé.

-          Minden rendben??

-          Persze - gyorsan eltüntettem a vacsim utolsó pár falatját.

-          Ha megbocsátotok, nekem van még egy kis dolgom- indultam a lift felé. Mielőtt még becsukódhatott volna az ajtó egy kéz állta útját. Az önjelölt idióta lépett be, aztán becsukódott végre az ajtó és elindultunk.

-          Figyelj!- fordult felém.

-          Igen??

-          Nagyon sajnálom, ami a büfében történt. Nem tudtam, hogy ki vagy vagyis sejtettem, de nem mertem hinni a szememnek. Annyira sajnálom- szeme a padlóra tapadt, és nem volt hajlandó felnézni.

-          Semmi baj! Már megszoktam, végül is nem egy női sportról beszélünk. Nem vagyok haragos se egy örült nőszemély. Bocsi, hogy leöntöttelek- erre hírtelen rám kapta a tekintetét. Soha sem voltam olyan nő, akinek sértette a hiúságát, ha valakinél alább való. Végül is ezt meg kelet tanulnom a munkám során is, ha valamit elrontottam nem hordhattam fent az orrom és nem játszhattam a törékenyt, mert búcsúzhattam volna az állásomtól.

-          Én jöttem bocsánatot kérni és erre te kérsz tőlem.

-          Ez vicces- közben megállta a lift és én pát intve kiszálltam és elindultam a szobám felé. Ideje lesz dolgoznom egy kicsit. Elővettem a laptopom a bőröndömből és bekapcsoltam. Közben tárcsáztam a menedzserem számát, aki nem mellesleg az apukám már kicsi korom óta. Elbeszélgettünk a következő héten fontos tenni valóimról, aztán végre nekiláthattam az adatoknak, amiket a mérnököm Darek küldött nem rég. Az utolsó teszt adatai, de még nem néztem meg őket. Végére hagytam a kinyomtatott papírokat. hírtelen azon kaptam magam, hogy már megint a hercegen jár az eszem. Feladtam és elmentem fürdeni majd aludni. Hajnalba valami idióta be akarta törni az ajtómat. Hosszú ideig tartott, míg eljutott a tudatomig, hogy ki kéne nyitnom. Nagyon kómásan sétáltam az említett tárgy felé.

-          Mi van??

-          Ne ilyen hangosan- csitított az ajtóban álló Nico- Sietned kell!

-          Mi?!- motyogtam magam elé.

-          1 óra múlva életem első szabadedzésén kell részt vennem és TE még mindig alszol! - alig értettem mit mond, mert halkan is beszélt meg nagyon álmos voltam.

-          Igen. Várj egy kicsit… Hány óra van egyáltalán?

-          7, de siess már!

-          Te idióta! Mondtam már, hogy hülye is vagy??- a fejem fájt meg nem is tudom, de nagyon fáradt voltam. Lehet, hogy a repülés miatt van, soha nem bírtam.

-          Tudom, de te így szeretsz….

-          Ezt mikor álmodtad Királylány??- röhögtem fel.

-          Látom felébredtél szóval ideje lenne csinálni is valamit.

4. fejezet

4. fejezet

Nem sokáig beszélgettem a Renaul-t új pilótáival, mert Nico hívott, hogy végzett. Lassan sétáltam a Williams felé. Élveztem, hogy kicsit lehűlt a levegő, de az aszfalt még mindig rettenetesen ontottam magából a hőt.  A csapat nagy részét egy délutáni pihenőn találtam. A büfében ültek és jeges teát ittak, meg beszélgettek, persze volt, akinek még csak most jutott ideje ebédelni. Annyira mások, mint az én csapatom, Ők soha nem tudnának így leülni együtt. Mindig van valakinek valami dolga, vagy elintézni valója. Álltam a bejáratnál és csak néztem, milyen egyszerű itt minden.

-          Végre itt vagy!- intett Nico az egyik asztaltól- Gyere ide, egy kicsit- nem válaszoltam, csak oda sétáltam és leültem mellé. Az asztalnál ott ült még Andy és pár srác.

-          Sziasztok!- mosolyogtam rájuk.

-          Hali!- jött kórusban a válasz.

-          Nézd meg ezeket!- tolt elém egy adag papírt a kicsi német. Telemetria adatok voltak az összesen. Hosszas nézegetés és tanulmányozás után adtam vissza.

-          Na, mi a véleményed?- érdeklődött rögtön.

-          Szerintem, itt- mutattam a papírom lévő grafikonra- bánhatnál kicsit puhábban a fékekkel és esetleg a kormány is kicsit jobban elfordíthatnád. Itt pedig- mutattam egy másikra- mindig túlkormányzott az autód, figyelj oda!

-          Nálatok az asszony hordja a gatyát, kisfiú?!- kiabálta be valamelyik kulturált, amire persze mindenki felröhögött.

-          Ha jobban értesz hozzá nézd meg nyugodtan, mert lehet, hogy nem jók a meglátásaim- néztem rá.

-          Miért ki vagy te, hogy kioktatsz egy pilótát? – sétált oda hozzám- Cica,- simogatta meg az arcomat- ne légy okosabb, mint a pasid!- felálltam és szembe néztem vele.

-          Először is: Nem vagyok cica, másodszor: szerintem nem jó emberrel kezdtél, harmadszor: nem a pasim, nem volt és soha nem is lesz, Negyedszer:…

-          Hosszú listád van!- röhögött közbe.

-          Amint mondtam negyedszer: Sophia Zampunisz- nyújtottam kezet, de a másikkal a Nico előtt lévő pohár vizet öntöttem az önjelölt idiótára. Aztán elindultam sétálni egyet. Nem siettem sehova, szép lassan mindent szemügyre véve. Megcsörrent a mobilom.

-          Halló??

-          Szia csajszi! Hogy vagy??- jelentkezett be a legjobb barátnőm Lili. gyors nyelvváltás után válaszoltam:

-          Jó vagyok! És te?? Hogy megy a tanulás??- nem szerettem volna most elmesélni az egész hosszú sztorit.

-          Utálom a gyakorlatvezető profomat- orvosnak tanul és már a töke tele van az egésszel, de nem hagyja ott. Ahhoz túlságosan szereti.

-          Bence boldogul egyedül??

-          Persze. Képzeld főzött.

-          Biztos, hogy az én tesómról beszélünk?!- hírtelen valaki belém jött és a földön találtam mag. – Bocs most le kell tennem, nem sokára visszahívlak- meg se vártam a választ lenyomtam. Valami iszonyatosan égette a hasamat és ültem a földön, mint egy idióta. A srác, aki fellökött, ahogy jött el is tűnt, de a kávéját a ruhámon hagyta.

-          Ezt nem hiszem el…- motyogtam görögül, mikor egy kéz termett előttem a semmiből- Legközelebb igazán figyelhetnél!!- kiabáltam utána, de észre sem vett.

-          Segíthetek?- nézett rám egy jég kék gyönyörű szempár. Komolyan, mint a szőke herceg meséből.  A fehér lovat kerestem, de csak csodálkozó embereket láttam magam körül, egyiknek sem jutott eszébe, hogy segítsen.

-          Persze - fogadtam el a segítőkész jobbot, de csak hülyén bámult rám. Akkor esett le, hogy nem is érthette, hogy mit mondtam, mert görögül beszéltem- Bocs, csak azt mondtam köszönöm.

-          Nem érdekes, de legközelebb figyelj jobban- azzal el is indult, de valahonnan nagyon ismerős volt az arca.

-          Nem találkoztunk mi már valahol?- szóltam utána.

-          Nem hiszem, emlékeznék egy ilyen gyönyörű lányra-jelent meg egy sejtelmes mosoly a száján, azzal ott hagyott. Egészen addig rajta járt az eszem, míg meg nem érkeztem a pálya szélén felállított gumifalakhoz. Felmásztam a tetejére itt mindig nyugalom van és egyedül lehetek.

3. fejezet

Sziasztok! Itt a harmadik fejezet. Remélem tetszik és szeretnék pár komit is:P 
 Puszi Mindenkinek: Dóri

3. fejezet

-          Na, haljam!- néztem a szemébe.

-          Mit?- kezdte fixírozni a padlót. Mindig ezt csinálja, ha zavarban van.

-          Milyen bánat emészti kicsi szívedet?- emeltem fel a fejét, hogy megint a szemébe nézhessek.

-          Annyira félek és izgulok. Mi lesz, ha elrontok valamit? Ha csalódást okozok valakinek? Ha cserbenhagyom a csapatot és összetöröm az autót az első kanyarban?- annyira elesettnek tűnt és annyira sebezhetőnek, már majdnem láttam a szemében kétségbeesés első könnyeit.

-           Te most szivatsz ??- néztem végig rajta, de aztán nem röhögte el magát, ezért megöleltem- Annyira butus vagy!- motyogtam a fülébe- Miért okoznál csalódást? Ezerszer csináltad már végig a rajtokat. Ezerszer hajtottál végig versenyeken.

-          De…- visszaölelt.

-          Nincs de!- mosolyogtam rajta- A teszteken minden rendben volt nem??

-          De.

-          Akkor meg??

-          Bocs…- vágódott ki a bejárati ajtó. Mint két kis gyerek, aki tilosban ját rebbentünk szét a baráti ölelésből.

-          Gyere nyugodtan- nézte meg Nico az érkező férfit.

-          Nem akarok zavarni!- jött zavarba.

-          Nem zavarsz. Na, haljam mi történt? JA Sophi Ő itt a mérnököm Andy, Andy Ő itt a barátom Sophi - vigyorgott most már az én németbarátom.

-          Nagyon örvendek!- mosolyogtam rá.

-          Én is, de Sam beszélni akar veled.

-          Oké, ott leszek 1 perc.

-          Menj, csak én addig körülnézek a paddockban.

-          Felhívlak, ha végeztem!- Kiérve a boxból egyre jobban kezdett benépesülni a terep. Kis gondolkodás után arra az elhatározásra jutottam, hogy megkeresem a tavalyi ellen felimet. Az első 5 helyezettből, csak nekem nem jutott hely a Száguldó cirkusz egyik istállójában sem. Hiszek benne, hogy egyszer én is itt leszek. Kedves orosz ismerősöm háza táját vettem célba először. Viszonylag könnyen kiismerem a boksz utcában magam, mert sokszor van egyszerre versenyünk. Renault home-jába érve mindenki nagyon megbámult.  Azt hiszem ez a hétvége erre lesz szentelve.

-          Bocsi, segíthetek?- jött oda hozzám egy szerelő.

-          Őő, igen. Vitalij-t keresem, meg tudod mondani, hol van- mosolyogtam a megmentőmre.

-          Ott!- mutatott egy alakra, aki nekem háttal a büfében ült.

-          Köszönöm- siettem, mert még ott akartam tartani a büfébe. Mögé lopóztam és befogtam a szemét.

-          Finom női kéz- motyogta maga elé mikor megtapogatta a kezem.

-          Hali!- röhögtem el magam- Mióta használsz ilyen kifejezéseket drága orosz barátom??

-          Sophi!- lepődött meg- Te hogy kerülsz ide??

-          Nem szabadultok meg tőlem egy könnyen. Nico hívott meg- vigyorogtam.

-          Még mindig olyan jóban vagytok??

-          Aha.

-          Gyere ülj le és igyál meg velünk valamit- mutatott az harmadik székre ami még üres volt. Megnéztem ki terpeszkedik a másik széken és még az állam is leesett.

-          Enged meg, hogy bemutassam neked a mostani csapattársam. Sophi, Ő itt Robert Kubica. Rob Ő itt egy nagyon veszélyes csaj, de nagyon jó fej Sophi Zampunisz.

-          Helló!- nyújtottam neki kezet.

-          Szia!- intett nagyon álmos fejjel.

-          Nem akarok zavarni, csak köszönni jöttem- fordultam újra Petrov felé.

-          Ülj már le. Tökre unatkozom, mert ez az okos tojás mindjárt elalszik és nincs kivel beszélgetni.

-          Nem is!- ellenkezett rögtön a lengyel.

-          Látom teljes az egyetértés!- nevettem el magam és leültem közéjük.

-          Itt mindig, de mesélj mi van veled??

-          Hát semmi különös. Maradok ahol voltam, de sajnos a legjobb ellenfeleim eltűntek a színről- mosolyogtam.

-          Nem sokára te is áttörsz, csak idők kérdése!- bíztatott.

-          Nem hiszem- ingattam a fejem.

-          Tehetsége vagy, és nem mellesleg nagyon szép. Minden esélyed meg van rá, hogy jövőre valaki helyére becsücsülhess.