33. fejezet

33. fejezet

Nem tudom mi ütött belém abban a pillanatban mikor megéreztem az ajkait az enyémen egy nagyon különös érzés kerített hatalmába. Igazából nem tudom megmagyarázni mi volt az, de kellemes és jól eső, annyi szent. A szívem hevesen vert és  már majdnem kiszakadt a mellkasomból. Visszacsókoltam.  Fogalmam nincsen miért, csak jött és… Éreztem, ahogy belemosolyog a csókunkba. Mikor vége szakadt ennek a pompás és édes csóknak a fejemet a mellkasára hajtottam és utat engedtem a kitörni készülő könnyeimnek. Megsimogatta a hátamat és a fejemet puszilgatta. Megnyugtató volt. Közben a fülembe suttogta, hogy nem lesz semmi baj.

-          Sajnálom, bocsáss meg!- szipogtam miközben a szemébe néztem. Csak mosolygott és a letörölte a könnyimet az arcomról.

-          Gyere ide! – húzott magához és ölelt meg. A fejem lecsúszott a mellkasára, a két karját pedig óvón körém fonta.  Hosszú ideig nem mozdultunk, aztán mindenki ébredezni kezdett. Közben pedig Kimi aludt el, így meg sem tudtam mozdulni. Kifelé bámultam az ablakon mikor valaki leült a finn szőkeséggel szemben lévő székbe.  Lassan mozdítottam arra a fejemet és Nicot véltem felfedezni ott.

-          Szia!- suttogta.

-          Helló!- mosolyogtam rá.

-          Miről maradtam le??-  volta fel a szemöldökét minket fürkészve.

-          Ez egy hosszú történet!- és belefogtam a mesélésbe. Nico csöndben hallgatott végig, csak a végén szólalt meg.

-          Nem mondanám, hogy most nagyon örülök. De a te döntésed és én ezt tiszteltben tartom…-  forgatta a szemeit.

-           Tudom és köszönöm!- küldtem felé egy hálás mosolyt- Kérhetek tőled valamit?? – pillantottam rá esdeklően.

-          Persze!

-          Hozol nekem valamit inni??  Szomjan halok! Szívószállal, mert a kezeimet nem tudom kiszabadítani!

-          Egy perc! – Indult útnak.

-          Nico, várj!- szóltam utána.

-          Igen?

-          Egy takarót is hoznál ennek a finn medvének?- mutogattam a szemeimmel az alvó Kimi felé.

-          Aha! – forgatta a szemeit.  Nem sokkal később vissza is tért egy hatalmas pohár narancs lével és egy vastag takaróval.

-          Köszönöm!

A repülő út további része hamar eltelt. Mikor végre felébredd mély álmából a Szőkeség mindenki körénk gyűlt és beszélgettünk.  Nagyon hamar megérkeztünk Magyarországra. Csak én szálltam le, szóval a gépen búcsút vettem mindenkitől. Kimit hagytam utoljára. Vagy egy óráig öleltük egymást és csókolóztunk. Megbeszéltük, hogy miután én haza jövök Francia honból átugrik. Már alig várom. A térdecskémbe megint bele nyilat a fájdalom amint felálltam.  Sikerült Azt mutatnom a fiúk előtt, hogy semmi gáz így leengedtek egyedül. Iszonyú hosszúnak tűnt a géptől az út a váróig, ahol Lili és Bence vártak rám. Mikor megláttak egyszerre indultak felém.  A tekintetükből láttam, hogy mennyire aggódnak miattam.

-          Jól vagyok! –emeltem fel a kezemet, mikor Bencus a karjaiban akart haza vinni.

-          Nem, nem vagy!- vitatkozott.

-          Ezt had döntsem el én jó?! – duzzogtam.

Nem sokkal később végre sikerült előkeríteni a cuccomat és végre haza indulni. A kivilágított város gyönyörű volt.  Nem engedtem, hogy dokihoz cipeljenek vagy valami hasonló.  Otthon elmeséltem nekik mindent. Kicsi korom óta nem volt titkom se a bátyám se a barátnőm előtt. Hát a reakciók kicsit megoszlottak. Bence bedurcizott, Lili viszont nagyon örült. Drága tesókámat sikerült kiengesztelni az Ausztráliából hozott ajándékkal így nyugodtan hajthattam álomra a fejemet. Még nem aludtam  mikor a telefonom csörögni kezdett. Apa írta, hogy reggel jön és hozza az új edzőmet is, hogy fel tudjak készülni az következő szezonra, meg hogy anya látni akar szóval délután ugorjak be hozzá.  Éppen letettem a kicsi készüléket mikor megint akcióba lendült és csörögni kezdett. Azt hiszem néha jó lenne kikapcsolni. De sokkal boldogabb lettem mikor megláttam , hogy Kimi írt.

„ Szia! Most értem haza. Már most hiányzol!  A könyved a gépen maradt, most azzal alszom. Olyan illata van mint neked. Egyeszűen imádom.  Aludj jól! KR”  Széles mosolyra húzódott a szám. Gyorsan bepötyögtem a választ és most már tényleg álomra hajtottam a fejem.

32. fejezet

32. fejezet

Nem telt bele sok idő és a mellettem lévő széken helyet foglalt Kimi, nem néztem Rá csak az előttem lévő érintetlen szendvicset fixíroztam.

-          Sziasztok!- törte meg a csendet.

-          Helló!- hunyorgott Nico, éppen valamit evett.

-          Szia!- fordultam felé.

-          Te nem vagy másnapos??- érdeklődött a kicsi német.

-          Nem ittam tegnap este csak narancslevet- büszkélkedett a finn bajnok.

-          Nekem is azt kellett volna… Nem emlékszem semmire, remélem nem maradtam le semmi fontosról- itt Kimi rám nézett én pedig nem tudtam mit mondjak.

-          Ki kell mennem a mosdóba! Bocsi Fiúk!- azzal ott hagytam őket. Míg elértem a slozira azon gondolkodtam mit csináljak, mit mondjak és melyik lesz a helyes út. Megmostam az arcom hideg vízzel, pisiltem és visszaindultam. Már ültem volna le mikor a térdem bele szúrt. Odakaptam a kezem a szemem könnybe lábadt és megálltam a mozdulat kellős közepén. A hülye asztal. A fiúk nem vettek észre ezért, mint egy szerencsétlen még le tudtam ülni. Kicsit megmasszíroztam és keresni kezdtem egy fájdalom csillapítót a tatyómba. Utolsó darabot kaptam be a maradék narancslevemmel. A srácok jól el beszélgettek ezért inkább nem szóltam bele. Megérkezett az első felszólítás arra, hogy szálljunk be s gépbe.

-          Elmegyek pisilni!- indult Nico azzal engem kettesben hagyva Kimivel.

-          Nem is tudom hol kezdjem… - vettem egy mély levegőt és folytattam- egész éjszak az estén rágódtam.

-          Én is hidd el! Figyelj én nem szeretnék erőszakos lenni, nem szeretnék semmi olyat amit te nem szeretnél. Nekem az a lényeg, hogy te boldog legyél. Azt viszont tudnod kell, hogy én mindne másnál jobban szeretlek és rettenetesen fontos vagy nekem!- simogatta meg az asztalon fekvő kézfejemet.

-          Nekem nem volt senkim Illés óta, sőt még nem is merült fel, hogy esetleg lenne valaki. Nekem ez egy kicsit hírtelen jött és sok volt egyszerre. Egy kicsi időre van szükségem. Ez nem jelent se igent se nemet, csak azt hogy alaposan át kell gondolnom.

-          Rendben. Tiszteletben tartom a döntésed!- határozta el magát. Nem sokkal később Nico is visszatért közénk. Elköszöntünk és lassan elindultunk a géphez. Fájt a lábacskám mikor rá léptem szóval kicsit sántikáltam.

-          Sophi! Mi történt?!- futott utánunk Kimi.

-          Tegnap beletérdeltem az asztal sarkába, ami a szobákban volt. Most nagyon fáj  a térdem- voltam meg a vállam- Gyakran előfordul. Holnapra elmúlik!- mosolyogtam halványan.

-          Velem jöttük haza!- jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Pár perccel később már a többi emberkét vártuk a magángépe kényelmes ülésein. Kaptam a térdemre jeget és még egy kis fájdalom csillapítót. Lassan befutott még a Sebi, Robert és Tommi a német személyi edzője. Én elültem egy sarokba, bedugtam a fülembe a telefonom fülhallgatóját és néztem kifelé az ablakon. Így jól elhatárolódtam a pókerező táraságtól.  Nem foglalkoztam a fiúkkal csak a saját érzelmei viharomat próbáltam rendezni egy kicsit. Mikor  a jegem már elolvadt útnak indultam, hogy kérjek még Kimitől. Felálltam és elindultam, de mikor a szőkeség meglátott azonnal ott termett mellettem.

-          Te miért keltél fel?? – nézett rám nagyon haragosan.

-          Szerettem volna még egy kis jeget- hajtottam le a fejemet.

-          Már is hozom!- viharzott el. Tényleg pár percen belül vissza is tért a megfagyott vízdarabokkal.

-          Köszönöm! –néztem rá hálásan, a fájó pontra helyeztem és vártam az enyhülést. Ő elment én meg elvettem egy könyvet és olvasni kezdtem. Még Pécsen vettem a könyvet, mikor a Száguldó Finnel ott jártunk. Annyira belemerültem, hogy csak azt vettem észre mindenki horkol a fiúk közül. Elmosolyodtam és elővettem a telefonomat. Felhívtam Lilit és megkértem vegyen nekem még fájdalom csillapítót mire haza érek. Mikor letettem a  telefont Kimi ült le mellém.

-          Hogy vagy?? – nyújtott felém egy adag csokit.

-          Voltam már rosszabbul is- mosolyogtam rá, majd törtem az édességből.

-          Elárulsz nekem valamit?? – hajtotta le a fejét.

-          Persze!

-          Igazából miért kértél időt??

-          Azért, mert nem tudom mit szeretnék. Színpatikus vagy és remek fickó. Kedves és mind ezek mellett még főzni is tudsz. Tudok veled beszélgetni, ami nekem mindennél többet jelent.

-          Miért érzem azt, hogy most jön a de?!- emelte fel a fejét.

-          Azért mert pont az jön - húztam halvány mosolyra a számat- van egy olyan érzésem, hogy ezzel a kapcsolattal Illés emlékét „szennyezném be”.  Azt viszont nagyon nem szeretném. Szerintem még kicsit jobba meg kéne ismernünk egymást. Csak ezek után dönteni…- a szemébe néztem, de Ő nem hagyott sok időt és megcsókolt.

31. fejezet

31. fejezet

-          Sophi!!- kiáltotta Nico a hátam mögül, én pedig úgy ugrottam hátra, mint egy kisgyerek akit csínytevésen értek. Olyan vörös lettem mint egy paradicsom mikor beérik. Nem tudtam mit érzek mit csinálok és egyáltalán mit mondjak a barátomnak. Lehajtott fejjel fordultam meg. Nem volt köszönet abban a látványban amit akkor láttam. A szőke német már alig állt a lában annyira be volt rúgva, ha nem fogta volna a falat már rég a padlón feküdt volna.

-          Mit csináltál Nico??- indultam el felé. Hallottam, hogy Kimi is elindul utánam.

-          Ittam egy tök jó üdítőt gyere próbáld ki! – ragadott karon.

-          Inkább mennyünk haza, jó?! Fáradt vagyok és szeretnék aludni- próbáltam meg jobb belátásra bírni.

-          Érezzük csak egyszer jól magunkat! Kérlek!- támolygott össze-vissza. 20 percig tartott míg meggyőztem ideje haza indulni. „Szerencsére” Kimi vitt minket haza, mert nem engedte, hogy taxit hívjak. Nico meg csak végig ordibált táncolt és ivott, de mielőtt kocsiba ültünk sikerült kivennem a kezéből az üveget. Annyiból jó volt, hogy segített be tuszkolni a hátsó ülésre majd kiszedni onnan. Ketten támogattuk fel a szobámig.  Az ajtóban búcsút intettünk a Jégembernek és én kormányoztam a felég eszméletlen szőkeséget az ágyamig, de utunkba került egy hülye asztal. Olyat térdeltem a sarkába, hogy azt elmondani nem lehet.

-          Áááuu…- lábadt könnybe a szemem.  Szerencsére csak egy üveg ásványvíz volt rajta így amikor nagyot koppant a földön akkor nem lett semmi baja. Pár perc múlva sántikálva takartam be az akkor már alvó Nico-t. Leültem egy székre az ágy közelében hát ha szüksége lesz valamire. Csak néztem és nem gondoltam semmire. Nem tudtam eldönteni mi lenne a jobb ha meg nem történtnek nyilvánítanám az egészet  vagy inkább Kimi után mennék és egész éjszaka csak öletem. Hosszú merengésemből a nem éppen nyugodtan alvó barátom rántott vissza. Felkelt és megpróbált felülni.

-          Feküdj vissza és aludj!!

-          Hányingerem van…- makogta. gyorsan hoztam neki egy lavort. Miután kiadta magából a felesleges alkoholt visszafeküdt.  

-          Aludj jól!- mentem ki a szobából. Miután kitakarítottam leültem a kanapéra miközben jegeltem a térdemet a kavargó érzéseimet próbáltam helyre tenni.  Ambivalens érzések tömkelege kavargott bennem és egy jó nagy adag bűntudattal megfűszerezve. Fél négy körül nem bírtam tovább és felhívtam Lilit.

-          Haló?- vette fel a harmadik csörgés után.

-          Szia! Zavarok??

-          Te soha! Na mesélj mi a baj?? – Ezt annyira szeretem benne, tudja hogy mikor van baj. Jobbnak láttam, ha nem kertelek.

-          Csókolóztam Kimivel…- hajtottam le a fejemet.

-          És mi itt a baj??- láttam magam előtt, hogy most felhúzta az egyik szemöldökét.

-          Kicsit élveztem és ezért rettenetes bűntudatom van.  Olyan, mint ha megcsaltam volna Illést érted és ez olyan rohadt szar érzés. Soha nem akartam még egyszer csókolózni valakivel vagy esetleg még arra sem gondolni, mert ez megsértené az emlékét érted?! - itt nem bírtam tovább és kigördült az első könnycsepp a szememből.

-          Édes drága Sophia-m, most miért nem vagy mellettem?! Úgy megölelgetnélek. Nem szeretném azt mondani mennyire hülye vagy, de nem hagytál más választást. Erre ne is gondolj! Én biztos vagyok benne Illés is ezt szeretné, ezt.

-          Te nem tudhatod! Már senki nem tudhatja!- kaptam fel a vizet.

-          De igen! Gondolj csak bele! Te kérted volna tőle, hogy maradjon egyedül?!- tudta, ezzel a mondatával telibe talált.

-          Soha!- suttogtam. Nem sokkal később letettük a telefont. Nem akartam lefeküdni aludni így inkább pakolni kezdtem. Egyre kevésbé éreztem magam fáradtnak.  Az agyam csak kattogott. Elmentem zuhanyozni és utána folytattam a bőröndöm rendbe rakását. Persze az amibe ma haza indulok már rajtam volt így ennyivel kevesebb. Még csak fél hét múlt pár perccel mikor végeztem így úgy döntöttem bepakolom a még alvó barátom ruháit is.  8-ra ott is végeztem, akkor visszamentem a szobámba felkelteni a szőkeséget, mert egy óra múlva a reptéren kell lennünk. 30 percig tartott míg életet leheltem a pilótába aztán belédiktáltam egy kis kaját, hogy adhassak neki gyógyszert. Míg evett én csak néztem egy falt nem ment le a torkomon… Sikerült kiérnünk időben a reptérre és a becsekkolás is elég gyorsan ment. Már egy kis reptéri kávézóban vártuk a felszállásra való szólítást, mikor Kimi küldött egy sms-t.

„ Szia! Úgy érzem beszélnünk kéne, de ha szerinted nem akkor se gond csak tudasd velem.  1 óra múlva felszállok és haza indulok addig beszélhetünk. Kimi” 

Gyorsan pötyögtem neki a választ: „ Szia! Szerintem is van mit megbeszélnünk. A reptéri kávézóban ülünk! Soph” 

Sophi ruhája amiben haza indult:

"Írói közlemény! "

Sziasztok!
Rettenetesen sajnálom, hogy eddig nem volt új rész, de már minden kész csak le kell írni. Igazából egy kifogásom van az F1-es kiselőadásom amit a suliba kell csinálnom le szívja minden időmet... Nem kell már sokat várnotok és tényleg lesz új rész... Péntkere tervezem de lehet, hogy csak szombat lesz belőle... Nagyon sajnálom...
Kérlek Tartsatok ki!
Puszi Dóri