13. fejezet

 Sziasztok!

Itt a következő rész remélem  tetszeni fog és nem sajnáltok tőlem egy-két komit sem.

Enjoy it!!

13. fejezet

Végső kétségbe esésembe fel akartam hívni apát, leültem egy padra és azon kezdtem agyalni, hogy mit és hogyan adjam be neki a dolgot, mikor a felkelő nap sugarait, egy árny takarta el előlem.

-          Jó reggelt! Te mit csinálsz itt ilyen korán??- nézett rám és közben mosolygott.

-          Helló! Haza kellet volna utaznom a most felszálló budapesti géppel, de lekéstem és így nem érek oda a munkahelyemre időben és ki fognak rúgni…- néztem rá kétségbe esetten.

-          Csak ennyi?!- nevetett fel még a szemében is láttam, hogy szívből jövő kacajt csaltam ki belőle. Ez tényleg hülye?! CSAK ENNYI?!

-          Ezt, hogy érted?? KI-FOG-NAK RÚG-NI…- tagoltam neki a szavakat.

-          Értettem, de elviszlek. A magángépem indulásra kész!- nevetett.

-          Köszönöm- mosolyogtam rá. Nem sokkal később már Budapest felé tartottunk. Egymással szemben ültünk és beszélgettünk mikor megszólalt a telefonja és elvonult. Ekkor éreztem azt, hogy itt az ideje egy kis szimulátoros játéknak. Elővettem a laptopom, bekapcsoltam és játszani kezdtem rajta.

-          Elrontottad azt a féktávot- szólalt meg a fülem mellől Kimi, ezzel a szívrohamot hozva rám és a kocsit a falnak csaptam!

-          Ez miattad volt…- dünnyögtem és kezdtem előröl az egészet. Most szerencsére nem ijesztett meg így a lehető legjobb teljesítményt nyújthattam.

-          Ügyes vagy!- nézett elismerően rám.

-          Köszönöm, de voltam már jobb is.

-          Hol tanultál meg így versenyezni egy számítógépes játékon??

-          A munkám része…

-          Mi is vagy te valójában??- hát most elmondja, vagy ne mondjam? Elkövettem azt a hatalmas nagy hibát, hogy belenéztem a szemébe és így azonnal kibukott belőlem az igazság.

-          Autóversenyző…- sütöttem le a szemem. Mikor rá néztem furcsán méregetett.

-          Te lennél a GP2-es lány??- vonta fel a szemöldökét.

-          Teljes életnagyságban!- álltam, fel, de ezzel egy nagy hibát követtem el mert megbillent a gép és én az ölében kötöttem ki… Felnevettem, de nem tudom min. Gyorsan visszaültem a helyemre.

-          Akkor már mindent értek-nézett a szemembe.

-          Mire gondolsz??

-          Hát az interjú, a sok utánad koslató fotós, ahogy megbámulnak az emberek és az autógrammot kérő gyerekek…

-          Ez a munkámmal jár, nem szeretem, de ez van- néztem a lábamat. Nem sokat beszélgettünk az út további részében, megkínált csokival (svájci csokival, ami nagyon, nagyon finom volt) aztán én újra a munkámmal kezdtem foglakozni Ő meg megint telefonálgatott. 10-körül érkeztünk meg Pestre.

-          Köszönöm!- öleltem meg mielőtt elszálltam volna a gépről.

-          Nincs mit!- nyomtam egy puszit az arcára és felvettem a napszemüvegem.

-          Figyelj! Szeretném ezt meghálálni neked!

-          Erre semmi szükség.

-          De  van- erősködtem- Itt a számom, ha  van egy kis időd hívj fel és megbeszéljük mi legyen, vagy csak ugorj át én főzök valamit aztán beszélgetünk- mosolyogtam rá és leszálltam a gépről. Egy csomó firkász várt rám a váróban, de szerencsére sérülések nélkül érkeztem a lakásunkba.

-          Megjöttem!- üvöltöttem mikor beléptem.

-          Hali!- rohant felém Bence felkapott és megpörgetett a levegőben. A nappaliba érve megpillantottam a legjobb haverját és még pár embert.

-          Sziasztok!- üdvözöltem őket és levágtam a sport táskámat, amivel mindig utazok.

-          Helló!- jött a válasz.

-          Apa ezeket hagyta itt neked és üzeni, hogy nézd át a repülő úton- nyújtott felém egy halom papírt- Ja meg azt is mondta, hogy legalább egy hétre való cuccot vigyél magaddal, mert sokáig maradtok, a tesztek meg a megbeszélések és  az új szponzorok miatt.

-          Kösz!- vettem el tőle a papírhalmot. Bedobtam a ruháimat a mosásba és neki álltam főzni valamit a tesómnak, mert ne egyen már szerencsétlen mindig étterembe.  Amíg sült a kleftiko(görög sült bárány… NAGYON finom), addig bepakoltam a következő egy hétre kellő cuccaimat és nagyon reménykedtem, hogy nem kell tovább Franciaországban maradnom.  A reptéren nem búcsúzkodtam sokat, mert egy kicsit késében voltam, mint mindig… Rettenetesen elfáradtam mire leszállt a gép. Az a sok adat és dátum keveredett a fejemben, amit olvastam, míg ide nem értem. Szeretem a munkám és én vállaltam, de van két dolog amit nagyon nem szeretek. Az egyik a repülőutak a másik pedig a rengeteg újságíró.  A reptéren, nem várt fogadtatásban volt részem.

12. fejezet

12. fejezet

A szőke fej kivehető volt, de többit már nem láttam. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek és tiltakozni akartam, hogy azonnal tegyen le, de csak valami nyöszörgésre futotta és megint az álmok birodalmába jutottam. Reggel arra ébredtem, hogy valaki szuszog mellettem az ágyba. Először nem mertem megnézni ki az, de aztán sikerült összeszednem minden bátorságomat és felemelnem a takarót az illető fejéről. Mikor megláttam, akkor hasított belém a tudat, hogy 4 év után megint egy férfival aludtam egy ágyba. Az emlékek hatására egy könnycsepp csordult ki a szememből.  Kikászálódtam az ágyból és bementem a fürdőszobába. Beálltam a zuhany alá és szabad folyást engedtem az érzelmeimnek, hogy ha kimegyek onnan megint mosolyogni tudjak. Tudtam, hogy nem történt köztünk semmi, de akkor is nagyon haza vágott a tudat. Mint ha egy kicsit megcsaltam volna. Nekidőltem a zuhanyzó falának és lecsúsztam mellette és közben a szívecskét meg a gyűrűt szorongattam a nyakláncomon. Fél órát tuti a meleg víz alatt töltöttem, mire sikerült kisírnom magam és újra élhettem tovább. Megnyugodva léptem ki a fürdőből és indultam a konyhába, hogy felébresszem egy meleg kávéval a még mindig alvó Sebit. 20 perc múlva együtt léptünk ki a szobám ajtaján és egy népes társasággal találtuk szembe magunkat. Ott volt mindenki, aki tegnap este is.

-          Na, milyen éjszakátok volt??- röhögött Fer. Nekem megint összeszorult a szívem.

-          Mennem kell…- indultam a lift felé, észre sem vettem mikor kezdtem futni. Hallottam a többiek kiáltozását és nagy röhögéseit.

-          Mit rontottál el kicsi fiú?- cukkolta Robert Sebit. A lift sajnos tele volt így a lépcsőt vettem célba, de kb. két forduló után leültem, becsuktam a szememet és csak az együtt töltött időn járt az eszem.  Hosszú időbe telt, míg összeszedtem magam és lementem a hallba. Mikor megláttam a többieket az étterembe egy mosolyt erőltettem magamra és így indultam el feléjük. Nagyban beszélgettek mikor odaértem így észre sem vették, hogy leülök közéjük. Az étlapba süllyedtem és megpróbáltam láthatatlan lenni, de egyszer csak Rob észrevett.

-          Nahát Sophi- röhögött- Elmeséled nekünk mit rontott el ez a kisgyerek?- pöckölte meg Sebit.

-          Semmit, mivel nem csináltunk semmit- a fejem elé emeltem az étlapot, hogy ne lássák, míg megnyugszom egy kicsit. 

-          Látod, mi tálcán kínáljuk neked a lehetőséget, hogy csinálj valami erre még azt is elrontod. Aludt mikor Nico felvitte a szobájába, te meg kómás voltál mikor Fer betámogatott hozzá… Lássuk be ezt elbasztad- magyarázta Sebinek a tegnap este történteket, a fiúk együtt röhögtek. Ekkor esett le, hogy Nico tudtam és az én történetemet is tudja.

-          Szóval te tudtad??- néztem rá könnybe lábadt szemmel. Nem szólt semmit, csak lehajtott fejjel ült.  Egy kicsit csalódtam benne- És ugye azt is tudod, hogy ez rohadtul nem volt vicces?!  Kösz!- álltam fel és indultam el. Nem tudtam erre indulok csak mentem. Végül a tengerparton kötöttem ki. Leültem a partra és bámultam a vizet. Nem sírtam, már nem. Ami történt megtörtént. Az ujjaimmal egy szót rajzoltam a homokba. „ Hiányzol…” Vettem pár mély levegőt és rendbe szedtem a gondolataimat. Mikor egy ölelő kart éreztem magamon. Máskor jól esett volna, de most nem tudtam elviselni így hírtelen álltam fel. Túl hírtelen így hanyatt esett az én megtalálóm. Megfordultam és egy földön ülő, homokos Kimi-vel találtam szembe magam. Mindenkire számítottam, csak rá nem.

-          Bocs!- hajtottam le a fejem és nyújtottam felé a kezem.

-          Én… sajnálom. Az egész az én ötletem volt. Annyira sajnálom… Azt hittem jó móka lesz megviccelni egy kicsit téged és egy kicsit Sebikét is, de nálad valahogy rosszul sült el… Nem tudom mibe másztam bele, de most így rájöttem, hogy nem kellett volna. Sajnálom- csak néztem rá és nem tudtam mit mondani neki, csak megöleltem. Nem tudom miért és hogy honnan jött, de megtettem. Ebben a pillanatban egy biztos pontnak tűnt a kavargó érzelmeim viharában.

-          Semmi baj- suttogtam a fülébe- Honnan tudtad, hogy itt leszek??- néztem rá.

-          Nico…- mosolygott. Kivitt a pályára, mert a többiek már ott voltak. Beszéltem Nicoval és kitárgyaltuk, hogy többet ilyen hülyeséget nem csinál. Láttam rajta, hogy nagyon bánja a dolgot és soha nem tudok ellenállni a kis kutya szemeit. A nap folyamán mindenki bocsánatot kért, de senki nem értette miért akadtam ki ennyire.  A versenyt végig izgultam a Williams bokszból. A futatom Fer nyerte, magamögé utasítva Felipét és Lewist. Nico a 14. helyen debütált, ami szerintem igen előkelő.  Az évad első futamát egy bulival ünnepelték a srácok ahova engem is meghívtak. Éjfél körül visszamentem a szállodába, hogy még tudtajak aludni a repülő útig. Hajnali 6-kor dörömbölés hangja ütötte meg a fülem. Épp a pakoltam a ruháimat a táskámba. Kinyitottam az ajtót és egy elégé másnapos fejű Nico állt velem szembe.

-          Miben segíthetek??- vigyorogtam rá.

-          Ne ilyen hangosan! Kéne nekem egy jó kis másnaposság elleni cucc…

-          Erre nincs időm! Rohannom kell a repülőmhöz, mert nem érek Franciaországba soha…- indultam volna ki az ajtón.

-          Kérlek!!- nézett rám esdeklően. Nem tudtam neki ellenállni. Elrohantam a közeli boltba és megvettem a hozzávalókat gyorsan bekevertem neki és már is a taxiba ültem és a repülőtér felé vettem az irányt. Rettenetesen késésben voltam. Nagyon siettünk, rohantam a terminálom keresztül (ez egy ilyen cipőben nem kis teljesítmény!), de nem sikerült. Pont mikor oda értem írták ki, hogy felszállt. Ha nem érek oda időben, akkor apa kinyír és ráadásul lehet, hogy az álmomnak is lőttek… 

Egy pár kép:

A szivecskés medál:

Sophi gyűrűje a nyakláncon:

11. fejezet

11. fejezet

A harmadik szabad edzés után Nico karjaiba ugrottam, olyan jól teljesített.

-          Hol voltál reggel?? Mindenhol kerestelek- vont kérdőre az érzelem kitörések után.

-          Apa nagyon korán felkeltett, de nem akartalak téged zavarni ezért inkább kijöttem a pályára- mosolyogtam a bukóját éppen levevő srácra. Az órák villám gyorsossággal teltek és már következett is az időmérő. Idegesen járkáltam fel alá, de aztán eszembe jutott valami. Odarohantam Andy-hez és kértem tőle egy mikrofont. Sokáig vonakodott a kérésem teljesítésével, de aztán csak sikerült megszereznem, amit akartam.

-          Szia Nico! Csak annyit szeretnék mondani, hogy να τους δείξουμε!!- majd visszaadtam a mérnöknek a mikrofont. Izgatottan tapasztottam a szemem a képernyőre és néztem, hogyan jut tovább, de sajnos a Q3-ba már nem sikerült bekerülnie.  Miután kiszállt az autóból nem tudtunk beszélni, mert interjúk és már is szponzori cuccok következtek, így 5 óra körül egyedül indultam vissza a szállodába.  A parkolóban sétáltam át mikor sietős lépteket hallottam a hátam mögül. Megfordultam és egy kicsit elkeseredett lengyel, lehajtott fejjel közeledett felém. Észre se vette mikor oda ért hozzám.

-          Szia!- mosolyogtam rá.

-          Helló!- nézett rám egy pillanatra aztán újra az aszfaltra szegezte a tekintetét- Visszavigyelek a hotelbe??

-          Azt megköszönném, de mi a baj lengyel barátom??- néztem a szemébe.

-          Csak ez a 9. hely idegesít…- vonta meg a vállát. Az út alatt nem sokat beszélgettünk inkább kifelé bámultunk az ablakon. Elég hamar vissza értünk így nyugodtan dőltem végig az ágyamon 6 előtt 10 perccel.  Azt hiszem kicsit elszundíthattam, mert mikor megint kinyitottam a szemem már megváltoztak a szoba fényei. Az órám 8–at mutatott. Gyorsan lezuhanyoztam és elmentem vacsizni. A teraszra ültem le, mert a levegő kellemesre (vagyis inkább elviselhetőre) hűlt. Nagyon élveztem és még hangulatos is volt a félhomály.

-          Hali!- huppant le az egyik székre Sebastian.

-          Helló! Miben segíthetek??- néztem rá.

-          Van kedved eljönni velünk úszni egyet? Olyan jó idő van. Vétek lenne kihagyni- mosolygott.

-          Ö… Az a helyzet, hogy…

-          JAJ Sophi, ne csináld már!! Komolyan elrontanád az örömömet?! Olyan izé vagy…- mikor elővette a boci szemeket nem tudtam neki ellenállni. Olyan aranyos volt.

-          De ha a főnököm megnyuvaszt, az miattad lesz- nevettem fel.

-          Jó- de láttam rajta, hogy még szeretne valamit.

-          Mi nyomja még a lelkedet kicsi német??- simogattam meg a fejét mosolyogva.

-          Kaphatok a sütidből??- nézett az előttem lévő gyümölcsös, túrós csodára. Nagyot sóhajtottam és elé toltam az egészet. NE én hízzak tőle…

-          Sebastian Vettel!- kiáltott rá egyetlen Nico barátom, pont akkor mikor bekapta volna az első falat sütit.

-          Igen?- nézett rá szúrós tekintettel.

-          Ugye nem gondolod, hogy ezt most megeszed? Szerinted mennyit fogsz hízni? Aztán, majd mikor a formás kis hátsód nem fér bele a kocsiba akkor meg nekünk fogsz panaszkodni, meg mikor az asszony nem hagy békén…- adta elő a meglátását.

-          Hát lehet- nézegette a villáján lévő falatot.

-          Ezért eszem meg én- vette el tőlük a sütit Kimi- Az én seggem így is, úgy is befér az autómba- röhögött és vidáman falatozta az édességet. 9-kor indultunk el végül is és szerencsére nem csak én voltam az egyetlen nő nemű a csapatban, mert Fer elhozta a feleségét Raqu-t. Mikor beültünk a kocsiba nem értettem hova megyünk.

-          Fiúk, hova megyünk??- adtam hangot gondolataimnak.

-          A tengerpartra!- csillant fel Nico szeme. Imádja a vizet, egyszer mikor eljött velem Görögországba két egész napot töltöttünk a parton, de az tényleg egész nap volt, mert 6-kor már keltett és csak 10-kor mentünk vissza a nagymamámékhoz és végig csak a vízbe volt és rohangált, mint egy kis gyerek.

-          Mint Görögbe??- nevettem az emléken.

-          Az nem volt vicces…- neki gondolom az a rész ugrott be mikor leégett és alig bírt mozdulni.  Annyira jól szórakoztam a tengerparton. A fiúk nagyon idióták, meg se várták, míg bemegyek a vízbe, ruhástul dobtak bele és élvezték, hogy majdnem bele fulladtam a vízbe. Nagyon jól éreztem magam ennyi, hülye között, de ezt a legjobb értelemben kell venni róluk.11órakkor indultuk vissza. Arra ébredte, hogy valaki kivesz a kocsiból. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de csak nagy erőfeszítések árán sikerült.

10. fejezet

Sziaszok!
Itt a következő fejezet. Remélem tetszeni fog. Kicsit csalódott vagyok, hogy nincsenek komik, de ez van. Haza értem Kárpátaljáról és most kicsit betegen de újult erővel vetem bele magam az írásba. Ezen a héten lehet, hogy több fejezet kerül fel, mert beteg vagyok és 1 hétig itthon lopom a napot ha kicsit jobban leszek írok. Ígérem. Jó olvasást, Puszi Dóri

10. fejezet

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Komásan tapogattam az éjjeli szekrényemet, ugyani a szememet nem voltam hajlandó kinyitni.  Sokat bajlódtam, mire sikerült megküzdenem a technika egyik új csodájával.

-          Halló?

-          Szia Kicsim- hallottam meg apukám hangját.

-          Szia!

-          Bocs, hogy felébresztettelek, de van itt egy fontos dolog…

-          Mondjad!- törölgettem meg a csipás szemeimet.

-          Tegnap beszéltem Szujóval és ma interjút adsz neki, meg persze szépen mosolyogsz.

-          Apa –szakítottam félbe- nem egyszer csináltam már…

-          Oké, de van itt még valami.

-          Mond, de gyorsan!

-           Hétfőn a Pestről 13:00-kor induló géppel a gyárba kell utaznod, mert megbeszélésünk lesz, amin neked is részt kell venned!

-          Oké, ott leszek, de most mennem kell bocsi, Szia!

-          Szia Kicsim!- tettem le a telefont és elindultam öltözni és készülődni reggelihez. Rekord idő alatt teljesítettem mindent és ár 30 perc múlva az étteremben üldögéltem és élveztem a reggeli napsütést, miközben a narancslevemet szürcsölgettem.

-          Jó reggelt!- ült le velem szemben Robert.

-          Helló! Ilyen korán??- mosolyogtam rá.

-          Nem tudtam aludni. És te??

-          A telefonomra keltem- ettem meg az utolsó falat pirítóst a tányéromról- Én most megyek, Jó étvágyat!

-          Köszönöm!- Elindultam ki a pályára. Amikor a saját versenyemen vagyok, akkor már 7-kor kint vagyok és nézem a pályát, ahogy benépesül, az embereket, a mérnököket és a rohangáló riportereket.  Fogtam egy taxi-t és 20 perc múlva már a pályán is voltam. Lézengtem, de nem találtam a helyem.

-          Hát te??- hallottam egy ismerős,erős hangot a hátam mögül.

-          Ezt én is kérdezhetném- mosolyogtam a mögöttem álló finn úri emberre.

-          De nem kérdezted, szóval??- mosolygott vissza.

-          Korán keltem és most nem tudok mit csinálni- vallottam be.

-          És ezrét az első utad a pályára vezetett, ahelyett, hogy mondjuk, a németek új üdvöskéjét kényeztesd a szállodában?- húzódott kaján vigyorra az ajka.

-          Tévedés ne essék, jóban vagyunk, de nem vagyunk együtt…

-          Gyere, megmutatom neked a Paddock-ot- húzott maga után. Megmutatott egy csomó mindent, olyan helyekre jutottam be ahova nem is gondoltam volna és minden kérdésemre válaszolt.  Nagyon sokat nevettünk és ökörködtünk, nagyon élveztem, mert már régi álmom volt ezekre a helyekre bejutni. Őszintén csalódtam benne, azt hittem egy arrogáns idióta akinek még humor érzéke sincsen, de be kell hogy lássam nagyon jó humora van.  Éppen visszafelé tartottunk a Williams bokszba, mikor a semmiből Szujó Zoli termett előttünk. Kimi csak a szemeit forgatta, mikor meglátta a riportert, de az álla a padlón koppant mikor nem neki, hanem nekem tartotta oda a mikrofont.

-          Szia Sophi!- köszönt be magyarul.

-           Üdvözlöm a kedves nézőket- mosolyogtam a kamerába.

-          Csak nem a Formula 1 valamelyik csapatával tárgyalsz és ezért vagy jelen?

-          Nem. Jelenleg egy nagyon jó barátomat kísértem el a versenyre és miatta vagyok itt, de persze egyszer én is szeretnék versenyezni ezekkel a csoda járgányokkal.

-          Mit gondolsz ki az idei év legesélyesebb pilótája??

-          Nem tudom, de persze, ha a tavalyi adatokat nézem és az eddig megtett edzéseket, akkor én valamelyik Mercedes-es vagy Red Bull-os pilótára szavazok.

-          Hogy állsz a teszteléssel?? Mikor lesz az első versenyed??

-          A tesztek hétfőn kezdődnek, de az első versenyem csak májusban lesz.

-           Nagyon köszönjük és további jó szórakozást! Sok sikert az idei évadodhoz!

-          Köszönöm, Viszlát!- megöleltem és adtam neki egy puszit, majd visszafordultam Kimi-hez aki csak nézett.

-          Mi a baj??

-          Őőő, semmi ez mi volt??

-          Csak megkérdezett pár dolgot, én pedig válaszoltam rájuk.

-          Oké…- beérve a Wiiliams bokszába elváltak útjaink. Ő ment tovább a Red Bull főhadi szállására én pedig maradtam az éppen akkor érkező Nico-val.