Örökké visszavárlak!/ part6

 Örökké visszavárlak!

Aztán villámcsapásként ért egy gondolat a táskámban lapuló borítékról. Mielőtt azonban kibonthattam volna megcsörrent a mobilom. Hatalmas sóhaj kíséretében vettem fel.
- Szia!- hallottam a nővérkém mosolygós hangját.

- Szép estét neked!- ültem le az egyik fotelba, éreztem ez hosszú lesz.

- Ma mikor apa haza ért kérdezgetni kezdett, hogy tudok e valami titokzatos pasiról, aki körülötted legyeskedik mostanában. Mert ma a kórházban egész nap rólad pletykáltak meg egy hapsiról, aki állítólag téged magcsalt és megkeresett téged, hogy bocsánatot kérjen, de te visszautasítottad. Na, de csak ekkor jött a fordulat a történetben, mert a hősszerelmesünk egész délután várt rád az egyik folyosói széken ülve. Te mint szívtelen dög viszont rá sem hederítettél! – nevetett, elég fura volt ezt a történetet hallani. Valami furcsa kékes nevetségesség és szürkés gúny keveredett bennem, míg hallgattam.

- Hát ez elég… hogy is mondjam… vicces…- nem tudtam mit reagálni rá. Ha valakinek van energiája, meg ideje ilyeneket kitalálni rólam, azt csak irigyelni tudom, mert nekem nincs elég időm soha semmire.

- Mennyi ennek a valóság alapja??- ösztönösen érzett rá, hogy mikor milyen a hangulatom. A furán összeeszkábált mondatomból, tudta nem vagyok rendben lelkileg.

- A pasi, a visszautasítás és a várakozás…- aztán szépen lassan elmeséltem neki a „mi kettőnk történetét” – Tudod mindig vágytam egy olyan pasira, aki vezet a táncban, akinek én vagyok a fontossági sorrendje élén, aki még soha nem kavart Lilivel sem, akit érdekel, mit miért csinálok, elfogadja az életvitelemet, de legfőképpen szeret és fontos vagyok neki. Azt hittem Bruno ilyen lesz. Egy igazi brazil macsó, aki vezet majd a táncban, soha sem találkozhatott még Lilivel ez külön plusz pont volt és délies temperamentumával rajongva szeret majd. Persze a mi kapcsolatunkban is lettek volna hullámhegyek, meg völgyek. Én naiv elhittem, hogy mind ez lehetséges és mind ezt én megérdemlem. Aztán megint csalódtam. Már megszoktam. Most inkább beszéljünk rólad!- sóhajtottam nagyot. Könnyek gyűltek a szemembe, de egy mozdulattal le is töröltem Őket onnan. Nem volt itt az ideje egy kiborulásnak.

- Sajnálom!- suttogta- Ne beszélj hülyeséget, igen is megérdemelsz egy pasit, de nem ilyet. Most már bánhatja, hogy így alakult. A többivel meg ne foglalkozz! Nem vagy te az állítólagos barátnőidtől rosszabb. Miért lennél?! Gyönyörű vagy, okos és igazi egyéniség!- na, ekkor már nem bírtam tovább, zöld utat engedtem a könnyeimnek. Nem sokat beszéltünk ez után. Elgondolkodva ültem egy pohár langyos tej fölött és az ujjaim között forgattam a kis borítékot. Semmi ötletem nem volt arra vonatkozólag, hogy vajon mi lehet benne. Egyáltalán nem voltam benne biztos, érdekel e mit firkált a lapra. Aztán hírtelen Annabella, a legjobb barátnőm szavai jutottak eszembe.

„- Soha ne szalassz el semmit, mert egy életen át bánni fogod!” Nagy sóhajjal téptem fel a boríték leragasztott tetejét. Remegő kézzel húztam ki az összegyűrődött papírt. Tényleg nagyon siethetett. Mikor a kezem között forgattam megéreztem Bruno illatát, ezek szerint „véletlenül” ráfújta a parfümjét. Mély levegőt vettem aztán széthajtogattam.  Kusza, kapkodós betűk sűrűn szőtték be a hófehér lapot.

Lapoztam egyet az albumban és megtaláltam az évekkel ezelőtt odaragasztott, bár már megsárgult sorokat.

Mohón kezdték falni a szemeim a levelet.

„   Kedves Táby! ( Fogalmam sincs, hogy helyesen írtam- e le a nevedet, ha nem sajnálom!)

Nagyszerű nő vagy és nem fogom hagyni, hogy ilyen könnyen kicsússz a kezeim közül. Küzdeni fogok érted! Nem kérem, bocsáss meg, mert tudom megbántottalak. Sajnálom, ami történt. Egy új esélyt kérek tőled semmi mást! Csak szeretnélek párszor felhívni, beszélgetni veled, esetleg néha meginni egy kávét.

Ha jól átgondoltad holnap várlak a Budai Vár bejáratánál 18 órakor.

                                                                                                                                             Bruno Senna”

Örökké visszavárlak / part 5

Örökké visszavárlak!

- Gyertek utánam! – indultam felfelé a lépcsőn. Mikor a masszázs szobához értünk feléjük fordultam- Elég nagyfiú vagy, hogy be gyere egyedül vagy kísérjen el Bruno? –erre összenéztek és mindketten elindultam befelé az ajtón.

- Üljetek  le!- mutattam a masszázs ágyra- Na halljam mi történt veled!- foglaltam helyet velük szemben egy mappával a kezemben.

- Hát néhány hete uszodában voltam és mikor mellettem ment el egy nő belerúgott a vállamba, azóta fáj- foglalta össze egyszerűen.

- Oké! Mit jelent az a néhány hete? Kettő- három? – néztem fel a papírjaim közül.

- Három inkább…

- Használtál rá valamilyen krémet vagy tapaszt? Esetleg vettél be fájdalom csillapítót?- folytattam tovább a kérdezősködést.

- Nem.

- Jó akkor most vedd le a felsődet!- tettem le a mappát- Bruno egy picit arrébb mész, hogy jobban szemügyre vehessem Nico barátunkat?- mosolyogtam rá, nem szólt semmit csak felkelt és arrébb ment. Fogalmam sem volt, honnan van ennyi lelki erőm. Mosolyogtam, mint ha mi sem történt volna- Szólj ha fáj!- vettem kezelésbe a német vállát. 10 perc múlva megkértem, hogy öltözzön fel. Nagyot sóhajtva ültem vissza a székemre, mert eszembe jutott valami- Nektek az ilyenekre nincs véletlenül egy csapat orvosotok?!- álltam fel.

- De…- suttogták mindketten.

- Akkor??- kezdtem dühös lenni.

- Kíváncsi voltam te mit mondasz, meg Bruno meg akart látogatni…- lépett elém a „betegem”. Az említett szemébe néztem miközben válaszoltam.

- Ha Bruno akar valamit egyedül is jöhet nem harapok. Most viszont mennem kell, mert várnak Rám. Nico a vállad csak nagyon meghúzódott, de túl éled pihented egy kicsit, meg ha nagyon fájt mutasd meg a csapat dokitoknak. Most mennem kell, várnak rám Sziasztok!- Indultam ki a szobából. Nem Nico idegesített fel, hanem Bruno. A hanyagságával, azzal, hogy nem szól egy szót sem, és legfőképpen a tegnap este történtekkel. Sértetten sétáltam a folyosón, a sírás kerülgetett. Igazából nem értettem magamat. Hisz mit ígért Ő nekem?! Semmit! Csak udvarolt, vagyis még azt sem ismerkedni próbált. Túl sok mindent képzeltem bele pár mondatba és gesztusba. Nemsokára tovább utazik, én itt maradok. Hírtelen valaki elkapta a karomat.

- Tábi!- fordított maga felé, nem akartam Rá nézni- Sajnálom!- emelte meg a fejemet- Nem így terveztem a tegnap estét- már nyitottam volna a számat, de Ő az úját az ajkaimra helyezte, ezzel jelezve, most Ő beszél- Gondolom, csalódtál bennem. Nico elmesélte hol találtak meg téged tegnap este- nagyot sóhajtott- Tudnod kell, hogy szerettelek volna én haza vinni és szerettem volna én veled aludni. Mikor reggel felhívott Nico nagyon ideges lettem, aztán meg kétségbeesett. Ezt neked hoztam és sajnálom!- vett elő egy újabb csoki virágot.

- Nem szeretném! – toltam vissza a kezét, amiben az ajándék volt- Ne azért add, mert bűntudatod van és sajnálod a tegnap meg nem történteket. Hidd el én is. Rádöbbentem arra, hogy mindent szerettem volna, amit elmondtál, de ez már a múlt koncentráljuk a jövőre. Neked pár nap múlva el kell utaznod, nekem meg itt van az életem, a családom, a munkám. Ennyi jutott nekünk pár szép emlék- mosolyogtam Rá- Most menj Nico már biztos vár!Vigyázz magadra, aztán ha úgy alakul akkor majd úgy is találkozunk még! Ég veld Bruno Senna! - adtam egy puszit a ledöbbent  arcára és már ott sem voltam. Nem engedtem, hogy az érzéseim felszínre kerüljenek míg be nem értem az öltözőbe. Felhúzott térdekkel ültem a padon egész ebédszünetbe és néztem magam elé. Néha egy-egy könnycseppet elmorzsolva gondoltam vissza az elmúlt pár napra.

-Ez nekünk úgy sem jöhetett volna össze!- suttogtam. Emléknek nagyin szép lesz, majd egyszer. Aztán bevallottam magamnak, hogy iszonyatosan rossz érzések vannak bennem, mert irtózatosan jól éreztem magam az elmúlt napokban. A nagy barna szemek és a sebtapaszos történet, akaratlanul is mosolygásra késztetett.

- Ég veled Bruno Senna!- suttogtam és elindultam a torna terem felé. Csoportok váltották egymást félóránként, így estére igen csak elfáradtam. 6 óra után búcsúztam el az utolsó betegemtől és 7 órakor már a taxi felé igyekeztem. Elég sok papír munkám volt még. Mielőtt kiléptem a kórház ajtaján utánam kiabált Andi.

- Tábita! Van itt neked valami!- hozta utánam a csoki liliomot.

- Honnan van? Vagy kitől??- persze gondoltam, de megakartam bizonyosodni felőle.

- Délután itt volt az a két srác- erre bólintottam- A sötét hajú hagyta itt olyan 6 körül.

- 6 körül?? Visszajött?? – néztem rá értetlenül.

- El sem ment! Gondolom Rád várt, de nem jöttél Ő meg kapott egy telefont és itt hagyta neked, ezzel együtt- nyomott a kezembe egy borítékot.

- Köszi! Holnap reggel találkozunk!- tettem el a táskámba és siettem a taxihoz. Viszonylag hamar hazaértem. Lezuhanyoztam, megvacsoráztam és befeküdtem az ágyamba azzal a szent elhatározással, hogy aludni fogok. Hát ez elég hamar meghiúsult. 1 órán keresztül forgolódtam, de nem jött álom a szememre. Aztán villámcsapás ként ért egy gondolat a táskámban lapuló borítékról.

Díj+ infók

Sziasztok! :)
Kaptam, egy díjat és nagyon köszönöm LyA-nak! :) Nem vagyok híve annak, hogy kitegyem az oldalra és őszintén azt érzem, hogy meg sem érdemlem... : / ebből kifolyólag csak a kérdésekre válaszolok majd és megosztok 11 dolgot magamról, mert azt gondolom ennyit megérdemel LyA is( köszönöm! :D), ti is! :)
Puszi

U.I.: A következő résszel kapcsolatban nem ígérek semmit, de rajta vagyok az ügyön. Nem szeretnék magyarázkodni, kifogásokat keresni, miértekre válaszolni. Elég sűrű mostanában az életem és inkább nem adok ki silány fejezetet a kezemből. Köszönöm a megértést!

LyA kérdései:
1. Mióta vagy F1 rajongó? 
Kicsi korom óta a F1 szeretetben nőttem fel, de csak 4-5 éve rajongom érte.
2. Mit jelent neked a Forma 1?
Álmot és vágyat! :)
3. Kedvenc film?
Szeretet szimfóniája a Trója a befutó a listámon:) 
4. A környezeted mit szólt hozzá, hogy írsz?
A blogról csak a legközelebbi barátaim tudnak és Ők támogatnak. Azt hogy írok és ezzel szeretnék foglalkozni ezt a családom is tudja, nem nagyon tetszik nekik, de elfogadják.
5. Élnél külföldön? Ha igen hol és miért?
Nehéz szívvel mennék el innen, de ha muszáj lenne megtenném. Svájc, Finnország és Anglia :)
6. Ki volt az abszolút kedvenced az Olimpián. (Ha nézted!)
Kézilabdás fiúk♥
7. Sportolsz? Ha igen mit, és mióta.
Nagyon sok sportot kipróbáltam, de egyikben sem voltam igazán jó, aztán tönkre ment a térdem. Így ma már csak úszom és biciklizem.
8. Melyik F1 pilóta a legszexibb szerinted?
Kimi és Seb:D
9. Milyen az álomautód?
Egy Mini:D
10. Kedvenc idézeted.
" No one can make you feel inferior without your consent!! " Elenor Rosevelt
11. Ki az a személy akire felnézel, amolyan példakép?
Nincsen jelenleg ilyen, de ha muszáj választani akkor anyukám! :)




11 dolog magamról:
1. Örök álmodozó vagyok és szinte mindig a kis álomvilágomban élek...
2. Azt hiszem szerelmes vagyok egy fekete szemű fiúba, aki még nem is tud róla... 
3. Sportújságírónak készülök.
4. 2 hetet töltöttem idén nyáron Angliába és beleszerettem a tengerbe, óceánba.
5. Meg szeretnék tanulni finnül.
6. Még soha nem volt szerencsém a pasikkal.
7. Nem bírom az alkoholt, ha sokat iszok mindig rossz kedvem lesz.
8. Sokat beszélek... rossz szokás.
9. Angolul olvasom a Harry Pottert.
10. Eddig kétszer láttam élőben a Magyar Nagydíjat.
11. Nagyon szeretem a színes dolgokat és a hajam festem.

Örökké visszavárlak! /Part4

Örökké visszavárlak!  

A takarót lassan lehúztam a szőke tincsek tulajdonosának fejéről. Kék szemei álmosak voltak még, de ennek ellenére a meglepettség egy csöppnyi jele sem volt bennük.

- Jól aludtál?- ült fel Nico.

- Azt hiszem igen…- másztam ki az ágyból.

- Akkor jó. Tegnap este nagyon ki voltál borul van. Jobban vagy már?- dörzsölte a szemeit.

- Nem tudom. Ahhoz még kell pár nap, hogy a tegnap estét kiheverjem…- indultam el a tegnap levett ruhám felé. 

- Bruno néha nagy hülye, de arany szíve van. Nyugodj meg kislány nem egy rossz fiúval kezdtél!- ment be a fürdőbe fogat mosni. Nagyon meglepett, hogy elmeséltem neki. Tényleg nagyon ki lehettem borulva, ha kiteregettem a magánéletemet.

- Köszi!- próbálta egy halvány mosolyt kipréselni magamból, de nem akart összejönni.

- Menj zuhanyozz le! Én addig leszólok az étterembe, hogy adjanak nekünk egy asztalt- adott a kezembe egy pólót és egy hosszú nadrágot.

- Aranyos vagy!- simogattam meg az arcát. Lezuhanyoztam. Iszonyú jól esett a meleg víz a bőrömnek. Kicsivel több, mint fél órát töltöttem bent. Sokkal vidámabban léptem ki a fürdőből.

- Készülj el gyorsan aztán induljunk!- álltam meg a németek újonca előtt.

- Éhes vagy??- nevetett fel.

- Nagyon!- lökdöstem a zuhanyzó felé. Nem telt bele sok idő és már mentünk is lefelé a lépcsőn.

- Mit kérsz reggelire?- nézett rám már az asztalnál ülve. Alig voltak az étterembe. Halk zene szólt és finom illatok terjengtek a levegőben.

- Pirítóst, rántottát, sonkát, meg valami gyümölcsöt, ja és teát- soroltam a kívánságaimat.

- Nem gondoltam volna, hogy normális kaján élsz…- méregetett.

- Nyúlnak nézek én ki?!- nevettem fel.

- Nem, csak …- elvörösödött.

- Jó értem én!- nem sokat kellett várnunk az ételre- Te komolyan csak ennyi fogsz enni?!- néztem kételkedve a táljára, ami egy kis adag müzlit, egy natúr joghurtot, egy kocka sajtot és egy barna kenyérből készült pirítóst tartalmazott.

- Versenyző vagyok…- sóhajtott.

- Na ilyenkor örülök, hogy nem lettem sportoló- nevettem- Am mennyi az idő??

- Fél 11 múlt 5 perccel- nézett az órájára.

- Te jó ég!!- ugrottam fel.

- Mi a baj??

- 25 perc múlva várnak a betegeim a város másik végében- vettem fel a táskámat- Már most késésben vagyok!- sóhajtottam és fejben végig pörgettem, hogy is érhetnék oda a leggyorsabban.

- Ülj le! Fejezd be a reggelidet, aztán elviszek kocsival!- nyomott vissza az asztalhoz mosolyogva.

- Köszönöm!- mosolyogtam rá hálásan.

- Nincs mit! Nem gondoltam, hogy orvos vagy, azt hittem énekesnő!- kanalazott bele a joghurtjába, amibe már előzetesen beleszórta a müzlit.

- Mert nem is vagyok!- kaptam be egy falat rántottát- Gyógytornász vagyok.

- Az nagyon jó! Ha megkérlek, munka után megnézed a vállamat??- mutatott az említett testrészére.

- Persze!- mosolyogtam- Sokkal jövök neked, szóval most kérhetsz bármit!- Gyorsan elfogyasztottuk a reggelinket és már úton is voltunk, hogy beérjek a munkahelyemre.

- Hogy jött az énekléshez a gyógyítás?- fordult felém Nico egy piros lámpánál.

- Az anyukám színésznő, tőle örököltem a hangomat és párszor énekeltem már közönség előtt. Az egyik ismerősöm lépett volna fel a hétvégén, de közbe jött neki valami így megkért, hogy helyettesítsem. Apukám agysebész. Nem szerettem volna orvos lenni, mert minden nap láttam, hogy ez mivel jár. De nagyon szerettem volna gyógyítani és segíteni az embereken, mikor 3 éve nem vettek fel az egyetemre úgy döntöttem ezt szeretném csinálni.

- Ez nagyon aranyos történet- nézett rám már a parkolóban ülve. Az órámra pillantottam, észrevettem, hogy már várnak rám bent.

- Köszi, hogy elhoztál!- mosolyogtam rá- Ha szeretnéd, hogy megnézzem a válladat, akkor 2 körül gyere vissza. A recepcióm csak annyit mondj, hogy engem keresel.

- Köszi!- adott két puszit, aztán már futottam is a kórház felé. Gyorsan átöltöztem, töltöttem egy pohár vizet, átnéztem a csoportom kórlapjait és már hívtam is őket a tornaterembe.

- Jó reggelt mindenkinek!- húztam egy széket a terem közepére és figyeltem, ahogy elhelyezkednek a betegeim. Nem voltak sokan, nyáron minden csoportban kevesen vannak. Észre sem vettem mennyire álmos vagyok, míg fél kettő körül egy csoport után majdnem elaludtam az egyik leterített szőnyegen.

- Úgy látom valakinek hosszú éjszakája volt!- lépett be Andi, az egyik kolléganőm.

- Ne is mond! Nagyon álmos vagyok és még van mára pár csoportom…- sóhajtottam, majd felkeltem és átnéztem egy újabb beteg listát. Éppen ebédelni indultam, mikor Andi jött utánam, hogy várnak a recepción. Vettem egy mély levegőt aztán lesétáltam. Nem várt meglepetés fogadott. Nico mellett Bruno is ott állt az ajtóban.

- Sziasztok!- üdvözöltem őket egy-egy puszival.

- Hali!

- Gyertek utánam! – indultam felfelé a lépcsőn. Mikor a masszázs szobához értünk feléjük fordultam- Elég nagyfiú vagy, hogy be gyere egyedül vagy kísérjen el Bruno? –erre összenéztek és mindketten elindultam befelé az ajtón.

62. fejezet

62. fejezet

Hírtelen nem tudtam mit felehetnék. Nagyon szerettem volna már megismerni a családját, de rettenetesen féltem.

-          Alszol?- simogatta meg a fejemet.

-          Nem…- bújtam még közelebb hozzá.

-          Akkor?? Eljössz??-  Játszott a hajammal.

-          Igen…- suttogtam az éjszakába.

-          De??- ült fel.

-          Nincs de. Igen és kész!

-          Hát nem pont, olyan volt a hangod! Mi a baj??- húzott maga mellé.

-          Semmi!- fordultam meg. Nem akartam elmondani neki, hisz ez olyan gyerekes.

-          Látom!- hirtelen ideges lett és bevágtatott a fürdőszobába. Csak feküdtem az ágyon és nem tudtam mit is kéne most csinálnom. Első veszekedésünk. Úgy vonult be a fürdőbe, mint aki nem is akar onnan kijönni egy darabig. Kimásztam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt. Az egész lakásban sötétség honolt, mindenki a szobájában aludt. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, kivettem egy csoki pudingot a hűtőből és felültem a konyha pultra. Milliónyi érzés kavargott bennem. Rettenetesen szeretem a száguldó Finnt, nagyon szeretném megismerni a családját, főleg a keresztfiait. De félek. Nagyon. Tudom gyerekes, de ha el mondanám neki tuti kinevetne. Nem úgy ismerem, de én is kinevetném saját magamat egy ilyen helyzetben. Megittam a vizet és leültem a kanapéra. Teljes kétségbe esés határán álltam. Kibuggyantak az első könnycseppjeim is. Közben kanalaztam a pudingomat. Hogy lehettem ekkora hülye?! Egy párnát magamhoz szorítottam és csendesen pityeregtem.

-          Hova bújtál?- hallottam meg a hangját a szobám irányából.

-          A nappaliban vagyok!- szipogtam. Minden lépését ki tudtam venni, ahogy közeledett felém.

-          Mi történt? Fáj valamid? - vette az ölébe a fejem és elkezdte simogatni a hajamat.

-          Hülye voltam, sajnálom!- másztam az ölébe.

-          Mit?

-          Hogy felidegesítettelek, nem akartam!- letörölte a könnyeimet az arcomról.

-          NE legyél buta! Nem kell bocsánatot kérned, csak szeretném tudni, hogy mi volt a mondat befejezése!- csókolt meg.

-          Nem akarom elmondani!- szerencsém volt, hogy sötét volt a nappaliban, mert belepirultam.

-          Most fogok megharagudni, ha nem mondod el- nagyot sóhajtottam.

-          Előbb ígérd meg, hogy nem nevetsz ki!- ültem fel.

-          Rendben legyen!- sóhajtott.

-          Tegyél esküt!! – megrökönyödött az arca.

-          Te hülye vagy?! – döbbent meg, de mikor látta, hogy nem engedek belőle elkezdte- Én, Kimi Matias Räikkönen ünnepélyesen esküszöm, hogy nem foglak kinevetni.

-          Féle, hogy mit szól majd a családod hozzám. Mit szólnak majd egy olyan lányoz, aki 200-250 km/h-val száguld hétvégén és balesete volt. Egy lányhoz,aki magyar és nem tud finn kajákat főzni. Egy lányhoz, akit az apukája menedzsel és több időt tölt Franciaországban, mint a saját hazájában- éreztem, hogy vigyorog. Nem mondott semmit, csak megpuszilta a fejemet.

-          Szeretlek!- ölelt meg és éreztem, ahogy rázkódni kezd a válla a nevetéstől.

-          Kimi Matias Räikkönen, meg ígértél valamit!-  álltam fel és indultam a szobámba.

-          Kicsim! Ne haragudj!- jött utánam.

-          Pontosan ezért nem akartam elmondani!-  nem érdekelt, hogy a többiek már alszanak kiabáltam- Megígérted!

-          Sajnálom! Ne haragudj!- próbált meg megölelni, de nem engedtem neki- Annyira aranyos voltál, hogy nem lehetett kibírni nevetés nélkül. Ne haragudj!

-          Nem haragszom, de ma nem alszol velem!!- csuktam be az ajtót az orra előtt.

-          Ne csináld ezt kérlek!- próbált meg bejönni utána, de bezártam az ajtót esélye sem volt. Összeszedtem az ágyneműjét és kiadtam neki.

-          A kanapé egész kényelmes!- zártam megint magamra az ajtót.

-          Ha  nem engedsz be énekelni fogok!- fenyegetőzött.

-          Tőlem! Én tudok aludni! –bújtam be az ágyamba.

-          Kicsi Sophi baba, ne haragudj Rám…- kezdett bele iszonyat hamisan a dalba. A folytatás már nem hallottam, mert egy álommanó egész álom földög repített.