2011. július 18., hétfő

Beszámoló

Sziasztok!
 Hát meghoztam nektek a beszámolót:D Várom a véleményeteket:D

Hát szombat reggel útnak indultunk kicsi családommal és 20 perc autókázás után megérkeztünk a Hungaroringre. Nagyon szeretem ezt a helyet. Hátul mentünk be így a lelátók mögött kezdtünk nézelődni. Rengeteg minden volt. Táncos lányoktól elkezdve, autó kiállításon keresztül fagyin és kis vidámparkon át egészen az újságos bódéig. Szóval eltudjátok képzelni mekkora káosz volt ott és mennyi ember. 9-kor nyitott a rendezvény, mi 10:30 körül értünk oda és már annyian voltak, hogy mindenhova sorba kellet állni... Lesétáltunk a felújított  részre, miután mindent megnéztünk fent. Sokat sétáltunk, de megérte. Láthattuk a Renault verseny kamionjait és még be is indították őket. Annyira jó hangjuk volt:D rögtön beléjük szerettem. Mondjuk vezetni nem vezetném, de olyan szépek voltak. Aztán tovább sétálva megnéztünk Jean Ragnotti munkásságából lévő kiállítást. Az ot lévő csajszi elmondta, hogy 12:00-kor dedikál az öreg. nagyon megörültem neki, de aztán el is szontyolodtam, mert a bokszutca 11.40-kor nyitott és lehetett autogramot szerezni a kedvencektől is. Én nagyon szerettem volna Daniel Ricciardo-tól, ezért már 11:15-kor ott álltunk a bejáratnál. A tömeggel együtt vártuk, hogy végre bejuthassunk. Mikor elérkezett az idő beengedtek minket. Nem tudtam hol kereshetném a kicsi ausztrált ezért elindultam a bokszutca elejétől és úgy terveztem, hogy minden kint lévő pipótától kérek egy aláírást így végül hozzá is eljutok majd. Hát igen ember tervez... Mikor a harmadik boksztól jöttem kifelé elkezdett esni az eső. Már nem fogott az alkoholos filc a laminált autogram kártyákra. Elővettem egy füzetet és már abba írattam a neveket. Közben anyukám elment Ragnotti bácsi aláírásáért. Elindultam ki a bokszutcából, mert már alig volt pilóta aki kint volt, mikor megpillantottam Riciardo-t . Ott állt és beszélgetett egy lánnyal. Kiszaladtam az esernyő alól amit apukám tartott és oda szaladtam hozzá a füzetemmel. nyújtottam felé mert nem akartam beleszólni a beszélgetésbe, mikor felém fordult és elkezdte mondani, hogy bocsi, de mennie kell meg esik és mindjárt verseny... Tökre boldog voltam, válaszoltam neki aztán beszéltünk még pár szót és elbúcsúztunk. Futottam apukám után és elindultunk fedett helyre. A tetőn találkoztunk anyával és megbeszéltük, hogy átmegyünk a fedett ülőhelyekre. Reménykedtem abban., hogy az emberek nagy része haza indul a szakadó eső miatt, de sajnos nem így lett. Hatalmas embertömeg szorult a lelátókra... De nagyon élveztem azt is. Lent ültünk a harmadik sorban és szinte testközelből nézhetem az autókat. A hangjuk annyira iszonyatosan jó volt, hogy nem tudom nektek leírni, ezt hallani kell. :P Két-három futamot néztünk végig onnan, majd feljebb költöztünk és onnan  néztük a következőket. Volt Renault Sport show és Jean Ragnotti is bemutatózott, sőt még kamion bemutató is volt. Nagyon, nagyon élveztem a dolgot. Kezdett hűvös lenni és már csöpögött az eső mikor haza indultunk. Rengeteg élménnyel és képpel gazdagodva.:D

Puszi Mindenkinek Dóri

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése