34. fejezet

34. fejezet

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki rátenyerelt a csöngőnkre. Belebújva a papucsomba lassan vonszoltam magam az ajtóig. Kinyitottam majd a konyhába mentem, hogy csináljak egy teát magamnak. Mikor kivettem a kedvenc epres teafüvemet a tartóból véletlen az órára pillantottam. Az állam a padlón landolt, már 11 óra. Most már mindegy. Akkor értek be a látogatóim.

-          Szia Kicsim!- Adott egy puszit apa.

-          Helló!- mosolyogtam rá.

-          Ha mutassam be az új személyi edződet- mutatott a mellette álló magas férfira.

-          Szia, Sándor Dániel vagyok, de szólíts csak Daninak- vigyorgott.

-          Helló! Sophia… de gondolom ezt már úgy is tudod. A becézést meg ahogy jön- mosolyogtam vissza- Kértek valamit?? Tea, kávé?? Reggeliztetek már??

-          Egy kávé jól esne.

-          Én egy teát kérek- szólt Dani. Miután mindennel elkészültem elültettem Őket a nappaliba és beszélgetni kezdtünk. Apa hamar elment, de mondta, hogy készüljünk, mert csütörtökön indulunk Franciaországba. Az edző még maradt és összeállítottunk egy edzéstervet, sőt még egy étrendet is kaptam. Soha nem volt gondom az ilyenekkel. Minden evő vagyok ,egy valami van amit a világ kincséért sem eszem meg az a hal. A súlyomat pedig tudom tartani.  Megbeszéltük, hogy nem futhatok a térdecském miatt ezért helyette rengeteget fok úszni. Kiderült Róla, hogy gyógytornász is ezért is Őt választotta apa. Már éppen indultunk volna az uszodába mikor megjelent Bence. Gyorsan bemutattam Őket egymásnak, de elröhögték magukat.

-          Most mi van?? –néztem rájuk értetlenül.

-          Egy egyetemre jártunk- mosolygott a bátyám.

-          Csak én már végeztem- fejezte be a történtet Dani.

-          Az pompás! NA gyerünk mert én ma még úszni akarok- toltam ki a fiút az ajtón.  Nem messze van tőlünk az uszoda így kb. 5 perc alatt voltunk ott kocsival.

-          Te aztán nem vagy semmi. Úgy vezetsz mint egy szelős!- röhögött az edzők gyönyge.

-          Nem is igaz!- duzzogtam.

-          De igen és most nyomás az öltözőbe!

Az előttünk lévő két napot az intenzív felkészülésnek szenteltük. Rengeteg időt töltöttem az uszodában meg a mini konditermünkben otthon. Néha Bence is csatlakozott, de többnyire ketten voltunk. Sikerült megismernünk egymást mire csütörtökön hajnalban felszállt a repülőnk. Az utat végig aludtam. Meg kétszer beszéltem Kimivel telefonon. Hát igen. Rettenetesen hiányzik. Már megszoktam, hogy mindig mellettem volt, akármikor hozzászólhattam. A második beszélgetésünket éppen a leszállás miatt kellett félbeszakítanunk.

Darek a mérnököm várt minket a reptéren. Annyira bírom azt a csávót. végig vicceket mesélt a kocsiban. A hotelban Clarissa néni nagyon örült nekünk. Két egymás melletti szobát kaptunk és már indultunk is a bázisra. Megmutattam mindent Daninak és végül bemutattam a csapatfőnökömnek Enrike-nek.

-          Le vagyunk kicsit maradva,de hamar be hozhatjuk!- mosolygott ránk az év első értekezletén- holnap lesz az első üléspróba- nézett rám. Aztán kivágódott az ajtó és egy srác lépett be rajta. A haja kócos volt a ruhája meg gyűrött, mint aki elaludt- Köszönjük, hogy megtisztelt minket Mr. Bianchi. Engedjétek meg, hogy bemutassam Ő itt a csapat másik pilótája Jules Bianchi.

-          És ki a másik?- szót közbe  a srác hetykén.

-          Én volnék! –álltam fel győzelem ittas mosollyal.

-          Te?! Még egy bevásárló kocsit sem tudnál normálisan vezetni nem egy versenyautót!-  „Szálljál már le a magas lóról…na apukám ezt kapd ki!” gondoltam magamban.

-          Fogadunk?- néztem körbe. Mindenki arcán egy féloldalas mosoly ült.

-          Mibe??

-          Aki előbb nyer versenyt az lesz az elsőszámú pilóta!- néztem elszántam a szemébe.

-          Én benne vagyok, csak nehogy sírjál mikor majd Spanyolországban csak a dobogó második fokán jut neked hely.

-          Én aztán nem félek- röhögtem el magam. 

Jules Bianchi