37. fejezet

37. fejezet

A vacsora irtó finomra sikerült. Tudta, hogy Kimi tud főzni, de ez még engem is igen csak meglepett. Különösen jó volt, hogy itt volt végre velem és nem csak telefonon szólhattam hozzá vagy egy nyomorult sms-t küldhetek. Egy hatalmas sétát tettünk a holdfényben evés után. A hűvös levegő kimondottan jó volt egy hosszú nap után.

-          Annyira jó, hogy megint itt lehetek! Alig várom, hogy végre kezdődjenek a versenyek! – lendültem bele a mesélésbe. Kims csak nézett és mosolygott.

-          Örülök, hogy jól érzed magad a csapatnál. Én is megnéznélek már autóban, de igazából féltelek!- nézte maga előtt a földet.  Megálltam vele szemben és megvártam míg a szemembe néz.

-          Én is nagyon féltelek, de ez a „munkánk” vele járója. Ellene tenni nem tudunk…- vontam meg a vállam. Felelet nem érkezett csak megcsókolt. Lassan sétáltunk vissza a hotelbe. A reggel sajnos előbb eljött mit ahogy szerettem volna. Hatalmasat ásítva nyitottam ki a szemem mikor csörgött az órám. Egy hatalmasat sikítottam mikor megmozdult a párnám.

-          Hé, mi a baj??- nézett rám egy kék szem pár.

-          El is felejtettem, hogy te is itt vagy!- pusziltam meg az arcát.

-          Ilyen könnyen felejthető vagyok?!- nézett rám kérdően.

-          Á dehogy is!- ráztam meg a fejem. Majd kaptam egy csókot.

-          Jó reggelt Hercegnőm!

-          Neked is Jégember!- mosolyogtam rá. Elindultam zuhanyozni és öltözni. Pár perccel később már búcsúzkodtam a finnemtől.

-          De ugye megvársz míg vissza jövök?!- néztem rá esdeklően.

-          Persze!- vigyorgott ráma  takaró alól. Azzal a búcsú csók után már kint is voltam az ajtón, ahol találkoztam a kedvenc edzőmmel és megcéloztuk a konditermet. Az egész délelőttömet ott töltöttem. Csak enni engedett el Dani. Elmeséltem neki, hogy Kimi mennyire meglepett és mennyire örülök neki. Szerintem a végén már csak azért engedett el , mert annyit fárasztottam a hülyeségemmel. Visszamentem a szobámba átöltözni, de Kimi már nem volt ott így megcéloztam a gyárat. Gyönyörű idő volt a szabadba így úgy döntöttem gyalog teszem meg a távot.  Már fél órája sétáltam mikor megszólalt a mobilom.

-          Igen?- szóltam bele.

-          Szia Raffaella vagyok!

-          Á szia! Miben segíthetek??- mosolyogtam.

-          Igazából egy szívességre lenne szükségem! tudod Felipe-nek nem sokára itt a szülinapja.

-          Tudom már alig várom!- nevettem fel.

-          Na és szeretnék csinálni neki egy meglepetés bulit.

-          Ez jól hangzik!- kotyogtam közbe.

-          Szeretetném megkérni anyukád cégét, hogy szervezze meg nekem, mert a kicsi Feliphino-val nem tudom megcsinálni állandón van vele valami.

-          Nagyon szívesen beszélek vele. Vagy várj megadom a számát aztán hívd fel és beszéljétek meg a részleteket. Tuti benne lenne a dologban.

-          Nagyon szépen köszönöm!- beszélgettünk egy darabig aztán búcsút intettem a barátnőmnek és megérkeztem a gyárba. Apa már nagyban dolgozott mikor beértem az irodájába.

-          Mit csinálsz??- ültem le az egyik székre.

-          Szervezem az életedet!- mosolygott rám. Pár percig tartottam csak fel és már indultam is tovább.  A következő állomás Darek volt. Aki tovább küldött Tomas-hoz.

-          Na mi a helyzet a papírokkal amiket írtam neked??- néztem rá izgatottan.

-          Semmi érdekes. Elég jól látod a dolgokat kicsilány! Volt pár dolog amit én nem is vettem észre- mosolygott rám a hatalmas íróasztala mögül.

-          Kimi segített meglátnom a dolgokat!- mosolyogtam vissza.

-          Ennek örülök, csak el nem rontson az az emberke! Te ilyennek kellesz amilyen vagy!- vigyorgott, de volt benn valami fenyegető.

-          Oké!- vettem viccesre a figurát.

-          Képzeljétek!- lépett a szobába Jules.

-          Na mi van kisfiú csak nem szörnyeket láttál??- nevettem az ábrázatán.

-          Te se leszel ilyen vidám ha megtudod kit láttam!- ha tekintettel ölni lehetne… asszem már meghaltam volna.

-          Na ki?!- vontam fel a szemöldököm.

-          Hát KIMI RAIKONNEN!!- vigyorgott mint egy hülye gyerek.

-          Hol?? mentem ki az ajtón. Éppen akkor lépett  be a hallba. Lassan sétáltam felé, Észrevett sé egymás szemébe néztünk. Halvány mosolyra húzódott a szám.

-          Szia!- öleltem meg.

-          Szia!- adott egy puszit a fejem búbjára.