13. fejezet

 Sziasztok!

Itt a következő rész remélem  tetszeni fog és nem sajnáltok tőlem egy-két komit sem.

Enjoy it!!

13. fejezet

Végső kétségbe esésembe fel akartam hívni apát, leültem egy padra és azon kezdtem agyalni, hogy mit és hogyan adjam be neki a dolgot, mikor a felkelő nap sugarait, egy árny takarta el előlem.

-          Jó reggelt! Te mit csinálsz itt ilyen korán??- nézett rám és közben mosolygott.

-          Helló! Haza kellet volna utaznom a most felszálló budapesti géppel, de lekéstem és így nem érek oda a munkahelyemre időben és ki fognak rúgni…- néztem rá kétségbe esetten.

-          Csak ennyi?!- nevetett fel még a szemében is láttam, hogy szívből jövő kacajt csaltam ki belőle. Ez tényleg hülye?! CSAK ENNYI?!

-          Ezt, hogy érted?? KI-FOG-NAK RÚG-NI…- tagoltam neki a szavakat.

-          Értettem, de elviszlek. A magángépem indulásra kész!- nevetett.

-          Köszönöm- mosolyogtam rá. Nem sokkal később már Budapest felé tartottunk. Egymással szemben ültünk és beszélgettünk mikor megszólalt a telefonja és elvonult. Ekkor éreztem azt, hogy itt az ideje egy kis szimulátoros játéknak. Elővettem a laptopom, bekapcsoltam és játszani kezdtem rajta.

-          Elrontottad azt a féktávot- szólalt meg a fülem mellől Kimi, ezzel a szívrohamot hozva rám és a kocsit a falnak csaptam!

-          Ez miattad volt…- dünnyögtem és kezdtem előröl az egészet. Most szerencsére nem ijesztett meg így a lehető legjobb teljesítményt nyújthattam.

-          Ügyes vagy!- nézett elismerően rám.

-          Köszönöm, de voltam már jobb is.

-          Hol tanultál meg így versenyezni egy számítógépes játékon??

-          A munkám része…

-          Mi is vagy te valójában??- hát most elmondja, vagy ne mondjam? Elkövettem azt a hatalmas nagy hibát, hogy belenéztem a szemébe és így azonnal kibukott belőlem az igazság.

-          Autóversenyző…- sütöttem le a szemem. Mikor rá néztem furcsán méregetett.

-          Te lennél a GP2-es lány??- vonta fel a szemöldökét.

-          Teljes életnagyságban!- álltam, fel, de ezzel egy nagy hibát követtem el mert megbillent a gép és én az ölében kötöttem ki… Felnevettem, de nem tudom min. Gyorsan visszaültem a helyemre.

-          Akkor már mindent értek-nézett a szemembe.

-          Mire gondolsz??

-          Hát az interjú, a sok utánad koslató fotós, ahogy megbámulnak az emberek és az autógrammot kérő gyerekek…

-          Ez a munkámmal jár, nem szeretem, de ez van- néztem a lábamat. Nem sokat beszélgettünk az út további részében, megkínált csokival (svájci csokival, ami nagyon, nagyon finom volt) aztán én újra a munkámmal kezdtem foglakozni Ő meg megint telefonálgatott. 10-körül érkeztünk meg Pestre.

-          Köszönöm!- öleltem meg mielőtt elszálltam volna a gépről.

-          Nincs mit!- nyomtam egy puszit az arcára és felvettem a napszemüvegem.

-          Figyelj! Szeretném ezt meghálálni neked!

-          Erre semmi szükség.

-          De  van- erősködtem- Itt a számom, ha  van egy kis időd hívj fel és megbeszéljük mi legyen, vagy csak ugorj át én főzök valamit aztán beszélgetünk- mosolyogtam rá és leszálltam a gépről. Egy csomó firkász várt rám a váróban, de szerencsére sérülések nélkül érkeztem a lakásunkba.

-          Megjöttem!- üvöltöttem mikor beléptem.

-          Hali!- rohant felém Bence felkapott és megpörgetett a levegőben. A nappaliba érve megpillantottam a legjobb haverját és még pár embert.

-          Sziasztok!- üdvözöltem őket és levágtam a sport táskámat, amivel mindig utazok.

-          Helló!- jött a válasz.

-          Apa ezeket hagyta itt neked és üzeni, hogy nézd át a repülő úton- nyújtott felém egy halom papírt- Ja meg azt is mondta, hogy legalább egy hétre való cuccot vigyél magaddal, mert sokáig maradtok, a tesztek meg a megbeszélések és  az új szponzorok miatt.

-          Kösz!- vettem el tőle a papírhalmot. Bedobtam a ruháimat a mosásba és neki álltam főzni valamit a tesómnak, mert ne egyen már szerencsétlen mindig étterembe.  Amíg sült a kleftiko(görög sült bárány… NAGYON finom), addig bepakoltam a következő egy hétre kellő cuccaimat és nagyon reménykedtem, hogy nem kell tovább Franciaországban maradnom.  A reptéren nem búcsúzkodtam sokat, mert egy kicsit késében voltam, mint mindig… Rettenetesen elfáradtam mire leszállt a gép. Az a sok adat és dátum keveredett a fejemben, amit olvastam, míg ide nem értem. Szeretem a munkám és én vállaltam, de van két dolog amit nagyon nem szeretek. Az egyik a repülőutak a másik pedig a rengeteg újságíró.  A reptéren, nem várt fogadtatásban volt részem.