4. fejezet

4. fejezet

Nem sokáig beszélgettem a Renaul-t új pilótáival, mert Nico hívott, hogy végzett. Lassan sétáltam a Williams felé. Élveztem, hogy kicsit lehűlt a levegő, de az aszfalt még mindig rettenetesen ontottam magából a hőt.  A csapat nagy részét egy délutáni pihenőn találtam. A büfében ültek és jeges teát ittak, meg beszélgettek, persze volt, akinek még csak most jutott ideje ebédelni. Annyira mások, mint az én csapatom, Ők soha nem tudnának így leülni együtt. Mindig van valakinek valami dolga, vagy elintézni valója. Álltam a bejáratnál és csak néztem, milyen egyszerű itt minden.

-          Végre itt vagy!- intett Nico az egyik asztaltól- Gyere ide, egy kicsit- nem válaszoltam, csak oda sétáltam és leültem mellé. Az asztalnál ott ült még Andy és pár srác.

-          Sziasztok!- mosolyogtam rájuk.

-          Hali!- jött kórusban a válasz.

-          Nézd meg ezeket!- tolt elém egy adag papírt a kicsi német. Telemetria adatok voltak az összesen. Hosszas nézegetés és tanulmányozás után adtam vissza.

-          Na, mi a véleményed?- érdeklődött rögtön.

-          Szerintem, itt- mutattam a papírom lévő grafikonra- bánhatnál kicsit puhábban a fékekkel és esetleg a kormány is kicsit jobban elfordíthatnád. Itt pedig- mutattam egy másikra- mindig túlkormányzott az autód, figyelj oda!

-          Nálatok az asszony hordja a gatyát, kisfiú?!- kiabálta be valamelyik kulturált, amire persze mindenki felröhögött.

-          Ha jobban értesz hozzá nézd meg nyugodtan, mert lehet, hogy nem jók a meglátásaim- néztem rá.

-          Miért ki vagy te, hogy kioktatsz egy pilótát? – sétált oda hozzám- Cica,- simogatta meg az arcomat- ne légy okosabb, mint a pasid!- felálltam és szembe néztem vele.

-          Először is: Nem vagyok cica, másodszor: szerintem nem jó emberrel kezdtél, harmadszor: nem a pasim, nem volt és soha nem is lesz, Negyedszer:…

-          Hosszú listád van!- röhögött közbe.

-          Amint mondtam negyedszer: Sophia Zampunisz- nyújtottam kezet, de a másikkal a Nico előtt lévő pohár vizet öntöttem az önjelölt idiótára. Aztán elindultam sétálni egyet. Nem siettem sehova, szép lassan mindent szemügyre véve. Megcsörrent a mobilom.

-          Halló??

-          Szia csajszi! Hogy vagy??- jelentkezett be a legjobb barátnőm Lili. gyors nyelvváltás után válaszoltam:

-          Jó vagyok! És te?? Hogy megy a tanulás??- nem szerettem volna most elmesélni az egész hosszú sztorit.

-          Utálom a gyakorlatvezető profomat- orvosnak tanul és már a töke tele van az egésszel, de nem hagyja ott. Ahhoz túlságosan szereti.

-          Bence boldogul egyedül??

-          Persze. Képzeld főzött.

-          Biztos, hogy az én tesómról beszélünk?!- hírtelen valaki belém jött és a földön találtam mag. – Bocs most le kell tennem, nem sokára visszahívlak- meg se vártam a választ lenyomtam. Valami iszonyatosan égette a hasamat és ültem a földön, mint egy idióta. A srác, aki fellökött, ahogy jött el is tűnt, de a kávéját a ruhámon hagyta.

-          Ezt nem hiszem el…- motyogtam görögül, mikor egy kéz termett előttem a semmiből- Legközelebb igazán figyelhetnél!!- kiabáltam utána, de észre sem vett.

-          Segíthetek?- nézett rám egy jég kék gyönyörű szempár. Komolyan, mint a szőke herceg meséből.  A fehér lovat kerestem, de csak csodálkozó embereket láttam magam körül, egyiknek sem jutott eszébe, hogy segítsen.

-          Persze - fogadtam el a segítőkész jobbot, de csak hülyén bámult rám. Akkor esett le, hogy nem is érthette, hogy mit mondtam, mert görögül beszéltem- Bocs, csak azt mondtam köszönöm.

-          Nem érdekes, de legközelebb figyelj jobban- azzal el is indult, de valahonnan nagyon ismerős volt az arca.

-          Nem találkoztunk mi már valahol?- szóltam utána.

-          Nem hiszem, emlékeznék egy ilyen gyönyörű lányra-jelent meg egy sejtelmes mosoly a száján, azzal ott hagyott. Egészen addig rajta járt az eszem, míg meg nem érkeztem a pálya szélén felállított gumifalakhoz. Felmásztam a tetejére itt mindig nyugalom van és egyedül lehetek.