24. fejezt

Sziasztok!
Hoztam a folytatást. Tegnapra terveztem, de túl sokat kellett mára tanulnom. Bocsika...
Jó olvasást! Puszi Dóri
Endjoy it!!

24. fejezet

Későn kerültem ágyba, de nem bántam. Rengeteg bepótolni valónk volt Nicoval. Nem is vettem észre mikor nyomott el az álom, de a reggeli ébredés durva volt. Kezdődött azzal, hogy elaludtunk.

-          Sophi gyerünk már!!- üvöltözött Nico a nappaliból.

-          Te mit keresel itt??- néztem rá kómás fejel- Várj! És én mit keresek az ágyamban??

-          Nem érdesek! Csak öltözz már!!- eleget tettem a kérésének és nem kérdezősködtem, csak öltöztem. 5 perc múlva már készen is voltam, persze addigra meg Ő tűnt el.

-          Nicolas!!- kiabáltam, de válasz nem érkezett. Próbáltam hívni, de nem is vette fel. Úgy döntöttem, ha már eltűnt nem várom meg, csak a hallban. Mikor leértem olyas valakit találtam ott, akivel már jó ideje nem találkoztam. Kommandósokat megszégyenítő mozdulatokkal vettem be a tőlem nem messze álló Buemi-t. Szemben állt vele pár ember, de azt hiszem nem is érdekelt. Befogtam a szemét és már alig tudtam visszatartani a röhögést. Megfogta a kezem és leakarta venni a szeméről.

-          Ez marad, amíg nem mondod meg ki vagyok!- mondtam.

-          Sophi!- fordult meg és fel is kapott azzal a lendülettel.

-          Hát nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire fogsz nekem örülni…- röhögtem.

-          Nem rég hallottam róla, hogy itt vagy. Azt hittem már haragszol, mert nem jöttél oda.

-          Tudod Nico-nak segítettem – mosolyogtam.

-          JAjj, de bunkó vagyok. Sophi Ő itt a csapat társam, Jaime Alguersuari. Jaime Ő itt Sophia Zampunisz. Amikor Én eljöttem a Gp2-es csapatomtól Ő érkezett a helyemre- úgy vigyorgott, mint egy tejbe tök.  Aztán hírtelen megjelent Nico. Üdvözölte a többieket és elindultunk a pályára.

-          Éhes vagyok!- nyögte ki a szőkeség a volán mögött, mikor már majdnem a pályán voltunk.

-          Azt hittem eszel mikor eltűntél- már tökre izgatott, hogy hol volt abban a kis időben.

-          De hogy is. Csak Sebastian-nak segítettem- vigyorgott- Mesélte, hogy tegnap beszélgetettek.

-          Aha- vontam meg a vállam. Az a kis feltörő boldogság, amit akkor éreztem, mikor megöltem Buemi-t már szertefoszlott. Megint magával ragadott a melankolikus hangulat. Nem akart többet beszélgetni, látta rajtam, hogy nincs hozzá kedvem. Ezt szerettem annyira Nico-ban. Soha nem erőltetett rám olyat, miről tudta, hogy nem lennék benne. Megérkeztünk a pályára és csöndben bementünk a home-ba. Én elmentem reggelizni Ő pedig elment átöltözni. Leültem egy asztalhoz pár szendviccsel és egy pohár narancs lével. Nem sokkal később megnyikordult a mellettem lévő szék. Mikor oda néztem Bobi vigyorgott rám vissza.

-          Szia!

-          Hali!- próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.

-          Mizujs??- nézett fürkészően.

-          Semmi különös, csak fáradt vagyok. Veled??

-          Igazából a németek ifjú szőkesége küldött, hogy szeretne tőled valamit.

-          Oké mehetünk!- toltam el magam elől a tányért.

-          Edd meg nyugodtan, nem kel úgy rohanni- húzta vissza elém, az alig érintett ételt.

-          Nem vagyok éhes!- részemről lezártnak tekintettem a beszélgetést és elindultam a boksz felé.

Nico éppen gyakorolt valamit, szóval addig helyet foglaltam egy széken az egyik sarokba. 5 perccel később kiderült, hogy csak elnézést akart kérni, mert kirángatott, pedig nem is lesz ám ideje. Nem igazán haragudtam rá. Elindultam sétálni. Amint kiléptem a Home-ból rengetek riporter termett ott. Mindenki kérdéseket tett fel, de én nem válaszoltam, csak ki akartam jutni onnan. De nem sikerült. Egy kérdés viszont szöget ütött a fejembe:

-          Mit szólnak a Nicolas, ahhoz hogy Kimi magánál töltött el majdnem egy egész hetet??- na abban a pillanatban, mint akinek elgurult a gyógyszere elkezdtem menekülni onnan. Nem néztem merre megyek, csak el innen.” Honnan tudnak róla?? Mi köze ehhez bárkinek is?  Melyik jött rá??” ezek és ezekhez hasonló kérdések százai futottak át az agyamon. A Home-ok között Kimi szellemként suhant ide-oda. Mindenki tudta, hogy itt van, de senki nem látta. Akkor bukkant elő és utánam kiáltott:

-          Sophi!! Várj meg!- nem tettem, csak mentem tovább.

Végül a pálya kijáratánál találtam magam. Leintettem egy taxit és elindultam a pályáról.