Sziasztok!
Bocsánat, hogy olyan régen hoztam már nektek új fejezett, de most nagyon be voltak táblázva a napjaim és nagyjából minden nap fél hat után értem haza. igyekszem minél előbb hozni az új részt, de szerintem leghamarabb jövő hétvégén tudom hozni...
Addig is legyek jók!
Puszi Dóri
Enjoy it!
21. fejezet
A verseny döntetlen lett, mert olyan ügyesek voltunk, hogy meglökött én meg beleálltam a gumifalba, de volt olyan hősies úri ember Kimi és leparkolt mellém. Egy csomót nevettünk, de eljött a visszaindulás ideje is. Szomorúan vettük tudomásul, de másnap hosszú repülőút várt ránk. Ez az ember komolyan kikészít, hogy tud valaki addig elaludni, míg Vácról be nem érünk Pestre… A sírba visz komolyan… Az egészbe az volt a vicc, hogy nem tudtam felkelteni, mikor haza értünk. Persze a legjobbkor kell a telómnak is megcsörrenie, mikor megpróbálom felkelteni.
- Igen?!- szóltam bele elég idegesen.
- Szia Kicsilány!- hallottam meg Jorgo rég nem hallott hangját.
- Annyira hiányzol…- suttogtam mikor eljutott a tudatomig, hogy Ő az.
- Te is! Hidd el te is, de mindig elkerüljük egymást- tudtam, hogy mosolyog.
- Most itthon vagyok!- húztam mosolyra a számat.
- Tudom és nem is egyedül…- lett komor hírtelen.
- Anya…- nevettem fel.
- Ki más?! – nevetett Ő is.
- Miért hívtál bátyókám?- ismeretem már annyira, hogy tudjam nem csak azért hív mert hallani akarja hangomat.
- Túl jól ismersz…- aztán a végén csak kinyögte, hogy a festői tehetségemre lenne szüksége, hogy kifessük a babaszobát. Mondtam neki, hogy csak akkor vállalom, hogyha azt csinálok, amit akarok, azt mondta oké. Van egy tök jó ötletem persze ezt Ő még nem tudja. Most jöhet egy még nehezebb feladat felébreszteni ezt a finn medvét. Először jöhettek a finomabb dolgok, de aztán mikor ez nem segített, csak egyszerűen adtam egy puszit a arcára és beleüvöltöttem a fülébe:
- KIMI ÉBREDJ!!- aztán bementem a házba és vártam, hogy bejöjjön. Fél órával később egy kótyagos, csipás szemű szőke jött be a nappaliba éppen port töröltem.
- Miért nem keltettél fel?!- nézett rám szúrósan.
- Én megpróbáltam- röhögtem el magam az emléken.
- Á mindegy…- ült le a kanapéra.
- Sophi! –kiabált Bence, az emeletről.
- Mondjad!
- Gyere egy kicsi!!- hallottam a hangján, hogy valami nincs rendben. Felmentem a lépcsőn, a tánctermünkbe vagy is inkább ilyen félig táncterem félig edzőterem semmi más nincs fönt.
- Mit szeretnél??- álltam meg az ajtóba.
- Valamit el szeretnék veled próbálni, mert nem megy, de nem tudom miért és nem is jön ki a lépés. Pedig elvileg jó, de gyakorlatilag nem. Itt mikor Meli fordul, akkor nekem nem jön ki a lépés, de nem tudom miért- a kezébe adtam a kezem és megmutatta a lépéseket. Sokszor csináltuk már ezt, mikor valamelyikünknek nem ment valami. Előfordult már olyan is, hogy nem tudtam megjegyezni egy pálya alaprajzát ezért odaadtam neki a papírt én meg fogtam valamit, ami egy kormányra hasonlított és így kezdtem vezetni. (http://www.youtube.com/watch?v=Lz1yLkHDvK8&feature=related ) Mikor kb. 20 perce szarakodtunk az utolsó résszel egyszer csak megszólalt Kimi az ajtóban.
- Ez tök jó- vigyorgott.
- Nem ez nem jó!- ült le a földre Bence és mellé én.
- Amikor a lábemelés van akkor ott valami nem jó…- Fél óra után feladtam és lementem felmosni míg a fiúk fent voltak.
- Elkérhetem a laptopodat??- majd nem a szívrohamot hozta rám…
- Persze- vigyorogtam Kimire.
- Ha bemész a szobámba az asztalomon megtalálod. Virágok vannak a tetején.
- Oké!
Mire felmostam az előszobát és a konyhát már ott volt a nappaliban. Nagyon nézegetett valamit, mert észre se vette, hogy megérkeztem. Mögé settenkedtem, hogy megtudja mi ennyire érdekes. Épp valami szaftos sztorit olvasott magáról a neten. Nem láttam az arcát, de a szeme elárulta, hogy mosolyog. Még nem ráncosodik, de a szeme körül ráncba szalad, ha mosolyog. Ezt már megfigyeltem az utóbbi napokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése