18. fejezet

18. fejezet

A konyhába érve egy cetlit találtam Bencétől, amiben megírta, hogy ne várjuk haza csak reggel jön. Szokott néha ilyet csinálni. Elmegy bulizni Zsoltival és még pár haverjával, de ilyenkor rendszerint Zsoltinál alszik a koleszba. Ezután fogtam pár gyümölcsöt, bekapcsoltam a szobámba a hifit és beültem egy kád forró vízbe. Nem gondoltam semmire, csak néztem ki a fejemből. Amikor kezdett kihűlni a víz úgy döntöttem kimászok és megnézem mit alkotott a finnek gyöngye a konyhámban… Egyáltalán maradt e még konyha?!  A szekrényemben keresetem egy régi melegítőt és abban indultam a felfedező utamra. Már amikor kinyitottam a szobaajtót nagyon jó illatok csapták meg az orromat. Kommandós megszégyenítő csöndességgel settenkedtem végig a folyosón. Belestem a nappaliba, de Kimi épp hátal állt nekem és a falon lógó festmény nézegette. Mögé lopakodtam és a fülébe suttogtam:

-          Tetszik?!- meg sem mozdult, de éreztem a kezeit magamon aztán hírtelen felkapott és  már a kanapén landoltunk… Elröhögtem magam, ahogy ott ültem az ölében. Aztán lerakott maga mellé.

-          Nagyon tetszik, csak azt nem értem mit jelent az idézet az alján- rá néztem a képre. Emlékszem mikor rajzoltam, miért és mit írtam az aljára.

-          „Soha ne engedd, hogy korlátok közé szorítsanak, mert a szíved szabadnak született!” –mosolyogtam rá.

-          Sokat gondolkodtam, hogy nappalimba veszek egy képet, de soha nem találtam meg az igazit. Melyik galériában vetted??

-          Hát az a helyzet, hogy egyikbe se…- felhúzta a szemöldökét és fürkészően nézett rám- Én rajzoltam. A két pillangó két embert, alattuk a víz pedig a tisztaságukat jelenti- magyaráztam.

-          Nem gondoltam volna, hogy ilyet tudsz alkotni. Akkor a fürdő szoba falát is te festeted??- nézett rám kérdőn. Nem válaszoltam, csak bólogattam. A fürdő szoba falát egy absztrakt művem díszítette. A fehér falon tökéletesen kirajzolódtak a sötét narancssárga vonalak.

-          Nagyon tetszik. Mióta festesz??

-          Hát… Kicsi koromtól kezdve, de akkor csak hobbiból, aztán 4 éve jött egy törés az életembe akkor kicsit komolyabban kezdtem foglalkozni a dologgal. Most meg amikor időm engedi, ami nem sok- csak bólogatott. Egy kis csönd állt be kettőnk között, amit én töretem meg.

-          Mit szólnál, ha ennénk mert iszonyat éhes vagyok…- húztam kicsit félve mosolyra a számat. Felnevetett és elindultunk a konyha felé.  Belépve tökre meglepődtem, hogy az asztal megterítve fogadott és már csak fel kellett tálalni az ételt.

-          Ülj le hozom! –húzta ki nekem a széket. Leültem és néztem mit vesz ki a sütőből, de sajnos nem láttam. Nem sokkal később elém rakott egy tésztába burkolt virslit aminek a tetején sajt volt, sütőben megsütve és egy nagy adag salátát.

-          Nem olyan rossz mint, ahogy kinéz!- bíztatott.

-          Mindent megkóstolok, nincsenek elő ítéleteim- mosolyogtam rá.

-          Ennek örülök- beleszúrtam a villámat és vágtam magamnak egy darabot. Az íze nagyon jó volt.

-          Nagyon finom! Nem is sejtettem, hogy tudsz főzni!

-          Hát én se gondoltam volna rólad…- a vacsi nagyon jó hangulatban telt és a kaja is nagyon, de nagyon jó volt. Meg ettem 3 virslit. Tele voltam mikor megint a nappali kanapéján ültünk.

-          Mit szólnál egy filmhez??- néztem rá.

-          Oké, de akkor én választok!- szögezte le.

-          Rendben- lemászott az ülő alkalmatosságról és elvonszolta magát a DVD állványig. Sokáig nézegette a rajta sorakozó filmeket és a végén egy tokkal a kezében mosolyogva mászott megint mellém. 

-          Pom-pom srácok!- röhögtem. Nagyon régen láttam ezt a filmet, de felejthetetlen élményt nyújtott.  Csináltam mikros pattogatott kukoricát és leültünk a kanapéra. Már a felénél kezdett fájni a hasam a sok röhögéstől. A lábaimmal nem voltam kibékülve, mert akárhogy rendezgettem Őket nem volt kényelmes. Egyik ilyen megmozdulásomnál Kimi felém nézett és a térdemre mutatott:

-          Mi történt??- a hosszú vékony vágáshely már alig látszott, csak az vette észre, aki nagyon figyelt rá.

-          12 éves voltam mikor először orvoshoz mentem a térd fájásommal. Aztán kiderült, hogy egy genetikailag öröklődő betegség. Nem halálos, de 17 éves koromban megműtötték és ennek a nyomait láthatod- mosolyogtam rá.

Erre nem is gondoltam…- motyogta, de a figyelmét ismét a film kötötte le. A film végére annyit röhögtünk, hogy már alig bírtam megmozdulni. Kivette a lejátszóból a lemez, kb. még egy órát beszélgettünk utána. Fél 12 körül estem be az ágyamba. Átgondoltam az eltelt napot és soha nem gondoltam volna, hogy Kimi ennyit tud beszélni és tök jó humora van meg, hogy ennyit mosolyog. Nagyon jól elrejti az igazi énjét a „Jégember maszkja” alá. Mosollyal az arcomon ért az álom manó varázspálcájának jótékony hatása.