Sziasztok!
Rettenetesen sajnálom, hogy ennyi időn keresztül nem volt friss.:S:S Olyan időszakot éltem meg, hogy nem lettem volna hiteles és ezt nem szerettem volna. Aztán mikor kilábaltam ebből az időszakból anyukám rájött, hogy szakdogát kéne írnia és egész napra befoglalt a gépet...:S:S Nagyon sajnálom! De itt van ez a rész! Remélem tetszik majd és pár komival is megajándékoztok.
Puszi Dóri
Endjoy it!
42. fejezet
Lassan hajtott át a taxim. Délkörül rengetegen voltak az utcákon. 1 órán keresztül utaztam a repülőtérről hazáig. Haza érve egy üres lakás fogadott. Beraktam egy adag ruhát a mosógépbe, beindítottam a mosogatógépet és elkezdtem főzni. Zöldséges rizses hús mellett döntöttem. Neki álltam az alapanyagok összevágásának, mikor nyílt az ajtó. Hangos nevetés és beszélgetés hangja szűrődött a konyhába. Nem akartam érteni, hogy miről is beszélgetnek, egyszerűen nem voltam rá kíváncsi. Bence belépett a konyhába és csak bámult rám.
- Hát te??- adott hangot a meglepődésének.
- Baj, hogy itthon vagyok?!- néztem rá.
- Nem csak… mindegy!- oda fordult a hűtőhöz és matatni kezdett benne. Én pedig újra neki láttam hús szeletelésének. Egy rossz mozdulattal elvágtam az újamat. Nem éreztem, hogy fáj csak a kiserkenő piros vér mutatja mennyire belevágtam. Görcsösen néztem hátha eláll a vérzés. Valaki lassan átölelt és a csap alá dugta a kezemet. Na ekkor tört le a mécses. Minden kavargó gondolatom és érzésem egy hatalmas zokogásban tört ki. Könnyeimtől elhalványodott a kép előttem és a végén már semmit nem láttam. Éreztem ahogy két erős kar átölel és bedugja a kezemet a hidegvíz alá. Aztán gondolom elállt a vérzés mert azt vettem észre, hogy kicsúszika lábam alól a talaj és valaki megindul velem. A könnyeim még mindig annyira folytak, hogy nem láttam semmit. Soha nem gondoltam volna, hogy megint ennyire megtudok szeretni valakit és ennyire fájni fog ha elveszítem. A kimondatlan kérdések még mindig a fejemben cikáztak mikor leültetett az ágyra az ölébe vont és ringatni kezdett. Sejtettem, hogy Bence az de csak akkor bizonyosodtam meg róla mikor már csillapodott a sírásom. Láttam magam előtt az arcát. Nem tudom, hogy fogom neki meghálálni, amit akkor értem tett.
- Köszönöm!- suttogtam, a sírástól kiszáradt a torkom. Elégé reszelős lett a hangom.
- Ugyan ez csak természetes. Elmondod mi borított ki ennyire??- fürkésző tekintete a vesémig hatolt. Tudtam hazudni nem tudnék neki és nem is érdemes.
- Házas!- suttogtam elmondóan. A hangom most se csengett jobban.
- Mi van?!- kiabált. Mint akinek elgurult a gyógyszere kezdett járkálni a szobában. Csak beszélt és beszélt. Nem figyeltem arra amit mondott, egyszerűen nem érdekelt. Összegömbölyödve feküdtem az ágyon. Kattogott az agyam, azt de tudtam mit mondjak vagy csináljak. Észre se vettem mikor aludtam el, csak azt hogy mikor magamhoz tértem már lemenőben volt a nap. Körülnéztem a lakásba sehol senki. Biztos visszament a suliba. A következő 1órában csak tengtem lengtem a lakásban. Nem foglalt le semmi. A könyvek nem érdekeltek, a filmeket milliószor láttam már, a tv-ben nem ment semmi értelmes, a főzést meg Bence már elintézt4e helyettem. Utána már nem bírtam összepakoltam egy adag futós szerelést , kocsiba vágtam magam és elindultam. A Margit-szigetig meg sem álltam. Muszáj volt valahol levezetnem a feszültséget és erre más nem lett volna jó csak a futás. Szépen lassan kezdtem neki. Persze csak a megfelelő bemelegítés után kezdtem róni a köröket. Minden szép és jó volt, kivéve a bennem dúló indulatokat. Most még az esti Duna sem tudod lenyűgözni. A felháborodottság és átvertség érzése egyre jobban hajszolt. Egyre gyorsultak a körök. Nem foglalkoztam a térdeim ellenkezésével. Egyre jobban kezdtek fájni és tiltakozni a terhelés miatt. Ahelyett hogy visszavettem volna még jobban neki vetemedtem a dolognak. Egy rossz mozdulatnál ez meg is bosszult a önmagát. Kifordult a térdem. Óvatosan ültem le a salakpálya szélére. A fájdalomtól már csillagokat láttam, mikor előkotortam a mobilomat.
- Szia!- suttogtam a telefonba.
- Szia Sophi! Mi a baj?? – szólt bele kedvesen az orvosom Olivér. Elmeséltem neki a történetet. Persze csak a futós részt.
- Maradj ott ahol vagy!
- Nem is tudok megmozdulni!!- sóhajtottam. Már fázott a fenekem a földön.
- Jól van na! Azonnal küldök egy mentőt. Behoznak hozzám és megnézzük mi lesz a következő lépés. Addig ne mozgasd ne érj hozzá és semmi hírtelen mozdulat! A mentősök már elindultak! Itt várlak, Szia!- nem volt kétségbe esett csak nyugodtan konstatálta a dolgokat.
- Szia!- sóhajtottam még majd kinyomtam a telefont. Ekkor kötözött egy fura érzés belém. Mi lesz ha megint meg kell műteni?? Ha valami megsérült?! Míg a mentő utó kiért el is felejtetem, hogy nekem most ki kéne lennem Kimi miatt. Féltem felhívni Bencét, apát vagy Danit. Tudom mit mondanának és most nagyon nem voltam rájuk kíváncsi.Kétségek között vártam, hogy megérkezzen a mentő autó. Rettenetesen féltem a következő pár órától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése