Novella

Nem várt meglepetés…

-          Ajja! Ajja!- futott felém Atte, a két éves kisfiam.

-          Mondjad Kicsiszívem!- kapom fel a törpét.

-          Nézd, ott  van az  a bácsi a képedről, tudod a szobádban!!- mutatott az éppen minket néző Tommi-ra. Tudtam, hogy egyszer be fog következni ez a találkozás, de nem számítottam rá  most.

-          Igen, látom.  Beszélgettél is vele??- adtam egy puszit az arcára.

-          Iden!- bólintott határozottan.

-          És mi mondtál neki??- hökkentem meg.

-          Azt, hogy ott van a képen az ágyad mejjett- éppen akkor ért oda hozzánk a férfi. Nem sokat változott azóta, mióta nem láttam. Haja még mindig az ég felé meredezett,  szeme most is ugyan, olyan kék volt mint 2 és fél évvel ezelőtt. Kicsit talán sportosabb lett.

-          Sziasztok!- köszönt ránk.

-          Szia! Kicsim válassz egy csokit magadnak!- tettem le a földre a Kisembert.

-          Aranyos kissrác- nézett a búza szőke gyerek után.

-          Igen- mosolyogtam rá- Régen hallottam felőled. Mi újság?? Milyen az utazgatás??  Milyen az élet a messzi Svájcban??

-          Semmi különös. Nagyon élvezem a folytonos utazgatást, de irtó fárasztó is egyben. Az én életembe nem álltak be akkora változások, mint egy kisgyerek- nézte a visszafelé tartó törpét- Mennyi idős??- Az él és a követelőzés egyvelege volt érezhető ebben a két szóban.

-          Kérdezd meg tőle!- mosolyogtam rá. Leguggolt, hogy szembe tudjon nézni az épen akkor visszaérő gyerekre.

-          Hány éves vagy, Kislegyén??

-          Ennyi!- mutatta két kicsi úját. Tommi összekócolta a haját és felállt.

-          Szóval miután elmentem, te ilyen gyorsan kihevertél??- nézett mélyen a szemembe. Szinte csattant a kérdés a levegőben.

-          Nem egészen, de ezt ne itt beszéljük meg! Ha beszélgetni szeretnél ugorj át hozzánk- Azzal beültettem Atte-t a bevásárló kocsiba és a pénztár felé vettük az irányt. Kicsit megsértett ez a feltételezés. Nem ismer annyira, hogy tudja?! Fizettünk, majd haza indultunk. A Finnországi nyarak mindig hidegebbek, mint máshol, hisz fent vagyunk Északon. Most  sem volt az a banán érlelő meleg, alig mutatott 20 fokot a hőmérő.  Kilépve az áruházból kardigánt adtam a fiamra és kocsiba ültettem.  Hazaérve kipakoltam a szatyrokból, míg a kicsi, szőke fiú beült a nappaliba a kedvenc meséjét nézni.  Hihetetlenül hasonlított az apukájára. Tommi nem is tudja, de Atte az Ő kicsi fiacskája. Ahogy együtt láttam Őket meg döbbentett a hasonlóságuk. A szemük, a hajuk, a mosolyuk. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Csöngettek, szóval gyorsan letöröltem és mentem ajtót nyitni, de a Törpe megelőzött.

-          Ki a?, Ki a??- kiabálta, míg az ajtóhoz nem ért. A kilincset még nem érte el szóval szüksége volt a segítségemre. Mikor kinyitottam az ajtót nem várt meglepetés ért ugyanis a régi ismerősöm állt az ajtóban.

-          Mikor született pontosan??- támadott le azonnal. Látszott rajta, hogy nagyon ideges.

-          Kicsim, menj be és keress joghurtot mindjárt megesszük. Oké??- guggoltam le a megszeppent kisfiam elé.

-          Oké!- futott befelé.

-           Neked is szia! 2009.07. 28. amúgy- néztem szembe Tommival.

-          Te megcsaltál engem?!- emelte fel a hangját.

-          Mi van?!- néztem Rá értetlenül.

-          Te ribanc!- ez a szó hatalmas sebet ütött a szívemen.

-          A tiéd, te hülye!- suttogtam, de közbe a könnyeim már folytak az arcomon. Be akartam csukni az ajtót, de nem engedte. A lábát beakasztotta, így minden próbálkozásom sikertelen volt.

-          Mit mondtál??- lehajtottam a fejemet és letöröltem a könnyeimet. Nem most volt itt az ideje a kiborulásnak. Otthagytam az ajtóban. Nem érdekelt. Megsértett és nem is kicsit.  Bementem a konyhában ahol szinte már minden joghurtos volt.

-          Enni akajtam, mejt te sokáig nem jöttél!- emelte rám a bűnbánatot sugárzó kék szemeit Atte.

-          Gyere megeszed a maradékot és utána megmossuk az arcodat- nem válaszolt csak bólintott. Leült a helyére én pedig szedtem elő másik gyümölcsjoghurtot.

-          Tessék!- adtam oda neki egy kanalat is. Ügyesen megette és közben összetakarítottam a konyhát. Mosakodás után leült a nappaliba játszani.  Mikor újra visszaértem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet Tommival találtam magam szembe.

-          Hát te??- hökkentem meg.

-          Miért nem mondtad??- támaszkodott a konyhapultnak.

-          Már nem voltál itthon mikor megtudtam, hogy útban van ez a pici élet –vettem elő egy poharat és töltöttem vizet- Nem tudtam hol kereshetnélek és anyukád sem segített benne.

-          Miért nem hívtál??- nézett rám értetlenül. Ekkor egy hatalmas csattanást hallottunk a nappali felől és utána Atte kétségbe eset sírását. Mint egy őrült rohantunk a fiunkhoz. A földön szanaszét DVD-k hevertek. Rögtön felkaptam a kisembert.

-          Itt vagyok, drágaságom!- adtam egy puszit fejére. Szerencsére egyik testrészén sem látszott sérülés és nem is vérzett sehol. Lültünk a kanapéra, Tommi is követett ebben.  Ringattam a kisfiunkat, míg meg nem nyugodott- Mi történt Kicsibogár??- töröltem le a könnyeit.

-          Meg akajtam nézni az autós mesét, de nem éjtem el…- bújt a karjaim közé.

-          Semmi baj, de legközelebb szólj, oké??- simogattam meg. Nem válaszolt csak bólintott. Pár perccel később Tommi felé fordult.

-          Te miért vagy itt??- nagyon nem értette szegénykém a helyzetet.  Nem engedtem, hogy az apja válaszoljon neki.

-          Kicsim! Tudod Patriknek…

-          A játszótéjőj??- szólt bele azonnal.

-          Igen! Emlékszel mikor megkérdezted, hogy neki miért van apukája neked meg miért nincs?? – néztem a szemébe. Nem válaszolt csak bólintott.

-          Hát neked is van apukád. Minden kisgyereknek van és Ő a te apukád!- nagyon meglepődött, de rögtön átmászott Tommi ölébe.

-          Játszunk??- annyira örültem, hogy így reagált. Fogalmam sem volt mit kezd majd ezzel a helyzettel. Néztem Őket, ahogy játszanak. Nagyon aranyosak voltak együtt. Este együtt vacsoráztak majd a „friss” apukával együtt fürdettük meg  a kisfiunkat és fektettük le aludni. Persze az elalvás előtti kakaó sem maradhatott el, amit most Tommi csinált meg. Ezen műveletek után leültünk a konyhába beszélgetni.

-          Szóval miért nem hívtál fel??- ült velem szemben az asztalnál.

-          Mert megváltoztattad a számodat. Azóta meg nem találkozunk, így nem tudtam elmondani.

-          Milyen volt kicsinek??- ült ki egy mosoly az arcára.

-          Nagyon kicsi!- mosolyogtam  vissza rá. Elővettem az albumot, amit neki csináltam már két éve. Atteról minden fontos dolog benne van. Mi volt az első szava, milyen betegségei voltak és miről mit gondolt. Szóval minden.

-          Tessék!- adtam át neki.

-          Meddig akartad ezt írni??- lapozott bele.

-          Amíg meg nem ismered, a fiadat!

-          Köszönöm!

-          NE köszönj semmit! A te gyereked is és remélem most már nem hagyod magára!!- néztem mélyen a szemébe.

4 évvel később:

-          Sziasztok!- engedett be minket Seb.

-          Szia Keresztapu!- ugrott a nyakába Atte.

-          Szia Szőkeség, hol hagytad a tesóidat??- guggol le a legnagyobb fiam elé.

-          Ott jönnek!- mutatott az épen veszekedő ikrekre. Kalle és Matti egypetéjű ikrek. Megéltek már majdnem két évet és pontosan ugyan olyanok, mint a bátyuk volt ilyenkor. Nagyon aranyosak, de ikrek és sokat veszekednek.  

-          Gyertek be, csináltam limonádét!- invitált beljebb minket- Hogy vagytok??- fordult felém

-          Köszi, jól vagyunk!- mosolyogtam rá, miközben megsimogattam a pocakomat- Megmondod nekem merre találom a férjecskémet??- léptem be   a lakásba.

-          Fent van az emeltek éppen átöltözik.

-          Köszi!- indultam felfelé. Akkor lépett ki az ajtón, mikor felértem. Szorosan bújtam Tommihoz.

-          Szia Kicsim!- csókolt meg.

-          Kislány!- suttogtam a fülébe.

-          Komolyan?!- kapott fel, majd körbe forgatott.

-          Igen!- nevettem fel. Az ikrek születése után határoztuk el, hogy szeretnék még egy kisbabát. 5 hónapos terhes vagyok ismét. Egyedül voltam vizsgálaton, mert sajnos a párom nem tudott elkísérni.

-          Akkor Rina lesz!- adott puszit a homlokomra.

-          Szeretlek!- suttogtam a fülébe.

-          Én is szeretlek Emma!- csókolt bele a nyakamba. 

Emma:

Atte:

Tommi: