52.fejezet

Sziasztok!

Arra gondoltam, hozok nektek fejezetet mert nem volt ma délután F1 a tv-ben:D

Jó olvasást!

Puszi Dóri

Endjoy it! 

52. fejezet

Mikor újra kinyitottam a barna szemeimet vicces látvány tárult elém.  Senki nem velem volt elfoglalva így szemügyre tudtam venni mindent alaposan. Az ajtó és az ágy között áll apa, Darek, Enrike, Antonio és Olivér. Egy elég komoly beszélgetésben lehettek. Szerintem rólam, de nem igazán érdekelt. és nem is hallottam belőle semmit. Jelenleg nem érzek fájdalmat és ez remek. Nagyon örültem neki. Kipihenten és boldogan ébredtem. A kórházi szoba egyik sarkában volt egy kanapé és a két végén, egymástól legmesszebb ült Kimi és Bence. Köztük kapott helyet Sebastian.  A finn szeme alatt egy óriási monokli éktelenkedett, míg a tesóm szája fel volt repedve. Maguk elé néztek. Annyira vicces, hogy mindenki miattam van itt és már vagy 5 perce fent vagyok, de nem is vették észre. Mosolyra húztam a számat ezen. Ideje volt végig nézni magamon. A jobb lábamon kötés,de ezt már megszoktam… A kezembe infúzió, valami átlátszó folyadék csöpögött a karomba. Nem fájt, csak kellemetlen érzés volt. A mellkasomra meg pár gép volt csatlakoztatva és mértek rengeteg mindnet. A tekintetem megint az egybegyűlt társaságra tévedt. Bence éppen felém nézett, de nem engem. Már untam a hallgatást ezért halkan megszólaltam.

-          Tudod, hogy nem szeretem, mikor verekszel!- húztam halvány mosolyra a számat. Hírtelen 8 férfi tekintete tapadt rám.

-          Sziasztok!- suttogtam.

-          Jól vagy Kincsem??- jött azonnal oda apám.

-          Igen!- mosolyogtam apára- Nagyon hálás vagyok neked!- fordultam Olivérhez.

-          Nincs mit! Megvizsgállak oké??

-          Persze, de előtte szeretnék beszélni Bencével!- néztem körbe, majd halkabban hozzá tettem- négyszemközt.

-          Oké!- erre mindenki felállt és kiment. Mikor becsukódott az ajtó közelebb jött. Leült az ágyra.

-          Mondjad!- nézett rám elszántan. Nagyon jól tudja, hogy most mi jön.

-          Mikor??

-          Mit mikor??- ugrott fel.

-          Mikor verekedtetek össze??

-          Amint megláttam a folyosón elborult az agyam és behúztam neki egyet, de visszaadta erre nem is gondoltam… Arra még inkább nem gondoltam, hogy ilyen erős…- járkált fel alá a szobában. Nem nézett rám, csak beszélt.

-          Miért kell neked mindig a szuperhőst játszanod?! Nem kértelek meg rá! Én is le tudom intézni!- lettem kicsit mérges.

-          Féltelek tudod nagyon jól!- lépett az ágyam mellé.

-          Kérdeztél legalább előtte??  Tudod egyáltalán miért van itt?? - néztem mélyen a szemébe. Nem válaszolt- Gondoltam!- csattantam fel- Ő kanalazott össze mikor már nem tudtam járni. Neki köszönhetem, hogy most itt vagyok… Ő vitt orvoshoz és igen én kértem meg, hogy legyen itt. Bocsánatot kérhetnél tőle! Inkább egy köszönömöt mondhattál  volna neki mint, hogy megvered

-          MIÉRT?!- láttam rajta, hogy nagyon ideges.

-          Mit miért??

-          Miért akarod, hogy itt legyen??- kiabált.

-          Mert szeretném vele megbeszélni a dolgokat. Szeretnék választ kapni a kérdéseimre.

-          Nem egyértelmű a dolog?! Felesége van Sophi! Felesége! Érted??! Ne légy naiv!- megemelte a hangját, de nem kiabált. Nem válaszoltam, csak hosszan álltam a tekintetét. 10 perc múlva megrázta a fejét és kirohant a szobából. Az ajtó irtózatosan nagyot csattant. Pár percen belül megérkezett Olivér.

-          Hogy vagy??- ült le a mellettem lévő székre.

-          Jól, de kezdek már álmos lenni. Ez normális??- mosolyogtam rá.

-          Határozottan igen! –mosolygott Ő is. Majd ellenőrizte a kötéseimet meg megnézegette a gépeket.

-          Na megmaradok??- éppen ekkor nézett fel egy papír kupacból. Nagyon sóhajtott és megint bele nézett a papírokba.

-          Valami baj van??- kezdtem kétségbe esni 5 perccel később.

-          Ami azt illeti, nincsen. De nagyon rossz játékot játszottál ebben a két napban, ugye tudod?! maradandó károsodást is okozhattál volna magadnak. Nagyon önfejű vagy!!!- szidott meg kicsit.

-          Tudom, de nagyon köszönöm, amit értem tettél! Mindig hálás leszek neked ezért!- adtam egy puszit az arcára.

-          NE hízelegj te lány, mert a végén még leveszel a lábamról!- rötyögött. Nem sokkal később már indult is ki.

-          Elmeséled apának, hogy mi van??- néztem rá boci szemekkel.

-          Igen!- vigyorgott. Már nagyokat pislogtam. Tök álmos voltam.

-          Köszönöm! Beküldenéd Kimit ha megkérlek rá??- kértem félve.

-          Persze, csak Őt??

-          Igen!- azzal becsuktam a szemet és fel készültem egy nagy beszélgetésre.