Köszönöm!

Sziasztok!

Nagyon szeretném megköszönni annak az 5000 látogatónak aki eddig az oldalamon járt.:D Isten tarsa meg jó szokásotokat! Tudom nem volt mindig új rész és gyakran elúsztam velük, de köszönöm a kitartásotokat! 

Hoztam Nektek egy kis meglepetést. Annyit előre bocsájtanék, hogy ez a történet is teljesen kitalált és semmi köze a valósághoz! Kérlek titeket ajándékozzatok meg engem pár komival...

Ezt a zenét ajánlom hozzá:

http://www.youtube.com/watch?v=iLi_osYNsOU&feature=related

Remény

Drága Kislányom!

 Még csak pár napja vagy velem, de úgy érzem meg kell osztanom veled a történetemet. Erre a legjobb pillanat most, mert még minden élmény szinte friss. Annyit még előre bocsájtanék, hogy nagyon szeretlek és mindig is szeretni foglak!

Eljött az idő, hogy végre magam mögött hagyhatom az Államokat. 17 évesen kerültem ki és csak 24 évesen indultam haza. A repülőn egy kellemes érzés kerített hatalmába. Már alig vártam, hogy haza érhessek, de sajnos a sors megint közbe szólt. Londonban nem sokkal a leszállás után közölték, hogy nem tudunk tovább menni, mert a gép meghibásodott így itt kell megvárnunk míg lesz valami. Sohasem szerettem a repülő tereket ezért álmosan és rettenetesen fáradtan neki vágtam a városnak, hogy szerezzek szállást. Már meg sem lepődtem mikor kiérve nagy zárt térből a szakadó eső fogadott. Persze taxi egy darab sem állt a parkolóban ezért úgy döntöttem gyalog indulok neki a nagy túrának.  Már vagy 3 órája sétáltam és irtóra elfáradtam, meg persze csontig átfagytam a jeges esőtől.

-          Miért van nekem ekkora szerencsém?!- néztem fel az égre, de nem bizonyult a legmegfelelőbb ötletnek. Éreztem, hogy kicsúszik a lábam alól a talaj, az esés ellen tenni már nem tudtam. A következő amire magamtól emlékszem az, hogy valami szúrós szag csavarja az orromat. A szememet kinyitni nincs elég erőm, de illatból ítélve valami kórházban lehetek.

-          Gratulálok Anna , ezt megint jól elintézted!- gondolkodtam, de igazából még ez is fájt. Nagy erőlködés után sikerült kinyitnom a szemeimet. A sejtésem, miszerint egy kórházban vagyok beigazolódott. Egy kicsike szobában feküdtem. A jobb kezembe infúzió volt kötve.

-          Jó napot kisasszony!-  lépett mellém egy nővérke.

-          Önnek is!- suttogtam, mert másra nem tellett a hangomból.

-          Mindjárt szólok a doktor úrnak, hogy felébredt- azzal kiment az ajtón. Nem sokkal később egy 40-es éveiben járó férfivel tért vissza.

-          Dr. James Adams vagyok! Én voltam ügyeletben mikor behozták kegyedet- magyarázta miközben az ágyam végében lévő papírokat olvasta.

-          Hogy kerültem ide?!- zsongott a fejem és szinte az egész testem fájt.

-          A belvárosban sétált, mikor leesett egy lépcsőn és nagyon beverte a fejét. A sebeket el láttuk, volt  olyan amit össze kellett varrni. Az úri ember, aki megtalálta 2 napja itt ül maga mellett- akkor nyílt az ajtó és belépett rajta egy magas barna hajú, barna szemű férfi- Éppen most érkezett meg. Én megyek is. Az agyrázkódása nem súlyos, de még pár napig bent kell tartanunk megfigyelésen-azzal kiment az ajtón. Így ketten maradtunk a barna férfival. Leült mellém egy székre és töltött egy pohárba vizet, azt hittem inni akar,de felém nyújtotta.

-          Köszönöm!- pislogtam rá hálásan.

-          Ugyan nincs mit!- mosolygott rám.  Elvettem tőle az éltető nedűt, majd megittam.

-          Tényleg igaz, hogy maga két napja itt van mellettem?? –néztem rá hitetlenkedve.

-          Igen- jelentette ki nemes egyszerűséggel.

-          De hát miért?! Nem is ismer…

-          Láttam magát leesni azon a lépcsőn.  Higgye el soha nem fogom elfelejteni. Utána a karomban tartottam míg a mentők meg nem érkeztek. Nem volt szívem magára hagyni, olyan elesettnek tűnt- húzódott féloldalas mosolyra a szája. Nem tudtam mit mondjak neki, mit kel mondani egyáltalán?!

-          Köszönöm!- suttogtam.

-          Ne hálálkodjon! Amúgy a nevem Rob - nyújtott kezet.

-          Anna vagyok! – Egész estig beszélgettünk. Feldobta a kórházban töltött napjaimat. Mindig sikerült mosolyt csalnia az arcomra és megnevetetnie. Egy életvidám kedves fickót ismertem meg az alatt a 3 nap alatt. Végre elérkezett a távozásom napja. Rob még nem érkezett meg ezért szerettem volna meglepni, hogy végre haza mehetek. Délelőtt haza menet, mert volt egy kis dolga, de megígérte, hogy 6 körül visszajön. Már öltöztem mikor az orvosom bejött a zárójelentésemmel.

-          Itt vannak a papírok!- nyújtott felém egy mappát.

-          Köszönöm!- mosolyogtam rá. Már a cuccaimat szedtem össze mikor távozni készült.

-          Vigyázzon magukra, aztán várjuk vissza 2 hét múlva!- nyitotta ki az ajtót.

-          Hogy érti ezt??- néztem rá hitetlenkedve.

-          Az ultrahangos vizsgálatra.

-          Minek azt??

-          Hát, hogy megtudjuk egészséges e a babája.

-          Milyen baba??- teljesen összezavarodtam. Miről beszél ez az ember?!

-          Nem is tudta?? Akkor had legyek én az első aki gratulál kisbabája lesz- le kellett ülnöm. Lefagytam. Nem ez nem lehet igaz csak egy rossz vicc, de nem volt. „Ezért tarthatlak most a kezemben.” Megrémültem. 24 éves vagyok és anya leszek. Nem vártam ezt a dolgot még most. Soha nem vigyáztam még kicsi gyerekre, azt se tudtam mit ekll vele csinálni ha sír. Honnan fogom én mindezt megtudni?!  Kicsit sikerült összeszednem magam mire Rob ideért. Majd ha egyedül leszek alaposan átgondolom a dolgokat.

-          Szia!- lépett be az ajtón mosolyogva a kezében egy nagy adag csoki.

-          Szia! Képzeld haza mehetek!- álltam fel az ágyról.

-          Ez remek!- ölelt meg- Akkor indulhatunk is?? –lépett egyet hátra.

-          Persze!- majd magunk mögött hagytuk a kórházat. Rob lakásához mentünk, mert nála voltak a bőröndjeim. Alig  20 perces autókázás után oda is értünk. Útközben megettem a csokit. Irtó finom volt. Egy gyönyörű családi ház előtt parkolt le.

-          Gyere!- nyitotta ki nekem az ajtót. Mikor a házba értünk nagyon meglepődtem. Azt hittem egy igazi legénylakás fog majd fogadni, de nem. Nagyon otthonos és hangulatos volt  az egész.

-          Ez tök jó!- ámultam el a nappalin.

-          Nekem is tetszik- ült le a kanapéra. Én nézelődtem minden felé. A képek a  falon nagyon tetszettek. Rengeteg autós fotó volt mindenfelé. A kandalló teteén pedig autó makettek. Mindenféle színű. méretű és márkájú.  

-          Lassan indulnom kéne- néztem az órára nem sokkal később.

-          Van már szállásod??

-          Még nincs, de biztos van egy hotel a közelben. Hívok egy taxit aztán csak tud valamit ajánlani- mosolyogtam rá.

-          Hát jó ahogy akarod. A bőröndjeidet mindjárt hozom- azzal eltűnt. Én meg a konyhában álltam és narancslevet iszogattam mikor hírtelen megszédültem. Forogni kezdett a világ elindulta egy székhez, hogy leüljek, de nem jött össze. Megbotlottam a saját lábamban. Már azt vártam mikor ütközök a földnek, de ez nem következett be.  Két erős kar elkapta a derekamat és megtartott.

-          Jól vagy??- állított talpra.

-          Persze, csak kicsit megszédültem- vontam meg a vállam.

-          Így nem mehetsz sehová! Van hely maradj itt. Ez nem kérés volt, hanem kijelentés szóval a szobád a folyosó végén balra. A fürdő is onnan nyílik. A cuccaidat majd én viszem utánad!

-          Rob! Túl kedves vagy. Ezt nem fogadhatom el…- indultam a kijárat felé, de elállta az utamat.

-          Nem hallottad amit mondtam?!- itt már nem veszekedtem vele csak tettem amit mondott. Az este csöndesen telt. Megnéztünk egy filmet aztán aludni mentünk. Fürdés közben csúszott a kezem először a hasamra.  A könnyeim utat töretek maguknak, miközben arra gondoltam, hogy lesz egy gyerekem.  Eszembe se jutott elvetetni. Kiharcolt magának egy életet akkor azt már nincs jogom elvenni tőle. Biztosítanom kell neki azt amire egy gyereknek szüksége van. Ilyen gondolatokkal aludtam el . Reggel hiába kerestem Robot mindenhol. A konyha asztalon egy levél fogadott.

„ Drága Anna!

Tagnap esete hívott a főnököm, hogy sürgősen Olaszországba kell utaznom. Mikor megtudtam átkopogtam hozzád, de te már aludtál. Sajnálom, hogy így elmentem, de te maradj kérlek míg haza nem érek. 2-3 napon belül itt vagyok ígérem. A hűtő tele van kajával. Néz körül a városban, találd fel magad. Kocsit találsz a garázsban a kulcsok az előszoba szekrényben. A takarítónő holnap jön, kérlek engedd be. Ha bármi kérdésed van a számom a hűtőn van.

Csókollak Rob”

Nagyon meglepődetem, de eleget tettem a kérésnek és megvártam míg haza jön. Jane a takarítónő tényleg jött. Nagyon jól elbeszélgettem vele. Bementem a városba, de kizárólag taxival. Vettem pár könyvet a terhességről és a gyereknevelésről. El is kezdtem Őket olvasgatni.  Éppen DVD-t néztem a nappaliban, mikor nyílt az ajtó és belépett rajta a ház ura.

-          Szia!- léptem oda hozzá .

-          Helló!- lette a bőröndjeit és megölelt- Köszönöm, hogy itt maradtál!

-          Nincs mit, de most már tényleg mennem kell. Köszönök neked mindent! Azt a rengeteg mindent, amit tettél értem, soha nem fogom tudni meghálálni. Míg ide hozom a bőröndjeim hívnál egy taxit ami kivisz a reptérre??

-          Igen…- suttogta. Pont addigra lettem kész mire megérkezett az autó. Soha nem szeretetem búcsúzkodni. Számot cseréltünk és megbeszéltük, hogy majd e-mailen tartjuk a kapcsolatot.

-          Szia!- csuktam be magam mögött az ajtót. A sofőr már bepakolt a cuccaimat a kocsiba én pedig készültem beszállni mikor hírtelen kinyílt a ház ajtaja és Rob kirohant rajta.

-          Anna ne menj el kérlek! Azt hiszem: szeretlek! Nem hiszem, hanem tudom! Szeretlek téged Anna Fekete! Nem így akartam közölni, de nem hagytál más választást. Vacsit akartam csinálni és elmondani mit érzek, de nem jött össze és ezt nagyon sajnálom-láttam a szemeiben a csalódottságot.

-          Rob nyugi! Nincsen semmi baj- tettem a kezemet a vállára- Ez nekünk nem jöhet össze. Sajnálom!- aztán beültem a kocsiba.

-          De hát miért?? – kiszálltam a kocsiból és elé álltam.

-           Terhes vagyok!- simítottam végig a pocakomon. Még nem látszott semmi, de én tudtam, hogy ott növekszik az én kicsikém.

-          Azt mondtad, hogy egyedül vagy.

-          Igen. A régi munkám következménye…- indultam vissza a kocsi felé.

-          Tudni szeretnék mindent! –megragadta a karomat és maga felé fordított.

-          Engedj el!

-          Bocs! Most mondj el mindnet!

-          Amerikából indultam haza. Az nap este mikor leestem a lépcsőn csak azért voltam itt, mert a gépem bedöglött és szállást kerestem. 17 éves voltam mikor kiköltöztem. Nem volt se lakásom, se pénzem, se semmim. Így lett belőlem prosti-hajtottam le a fejemet és az akaratlanul is megjelenő könnycseppeket  letöröltem a szeme  sarkából-  De nem olyan, aki az út szélén áll, hanem a luxus prosti. Gondolom ezt nem kell bemutatnom neked. A többit meg már nem ecsetelem.  Mostanra sikerült annyi pénzt összeszednem, hogy haza tudjak menni, annyi pénzel, hogy a családomat is tudjam támogatni. Ennyi a történetem. Most két hónapos terhes vagyok…- azzal beültem a kocsiba és vissza se néztem a leforrázott Robra. Szegény nagyon sajnáltam,de tőlem sokkal jobbat érdemel. Én nem vagyok elég jó neki.  A repülőtéren az első Budapestre induló gépre vettem jegyet. 4 órát kellet rá várnom. Rengeteget gondolkodtam az elmúlt órák történésein. Soha nem jutott szembe, hogy esetleg így érezhet. Nem ismerjük egymást csak 7 napja. Rá kellett jönnöm, hogy Rob nagyon aranyos srác és kedvelem. De az érzéseim vele kapcsolatban nagyon kuszák. Elindultam bechekkolni, de  nem jött össze.Nem sikerült felszállnom, mert egy férfi megállított.

-          Nem érdekel a múltad csak a jelened és a jövőd! Téged akarlak mindenestül! Szeretlek Anna Fekete! Kezdjük újból!- nézett mélyen a szemembe.

-          Annyira sajnálom, de nem tudom mit érzek!- sírtam el magam.

-          Nincs semmi baj!- húzott magához és ölelt szorosan. Végül rávett, hogy menjek vele vissza és töltsünk együtt még egy kis időt. Abból a kis időből annyi lett, hogy még mindig vele vagyok. Oda értünk hozzá és mindent megbeszéltünk. Rengeteget mesélt magáról és én is magamról. Jobban megismertük egymást.  Megtudtam, hogy élete a munkája és rengeteget utazik miatta. Meg fogsz lepődni ha ezt majd visszaolvasod és itt áll, hogy a Ferrari F1-es csapatát erősíti.

Az eltelt hónapok alatt teljesen beleszerettem. Nem zavarta az sem, hogy te itt vagy nekem. Eljárt velem vizsgálatokra és a saját gyerekeként szeret téged! Igen nagyon szeret téged! gyakran estem kétségbe, hogy milyen lesz majd ha te velünk leszel. Aggódtam, de ő mindig megnyugtatott és mellettem volt.

2011.január 26-án születél meg Londonban. Rob végig mellettem volt. Ő vett téged először a kezébe. Gyönyörű kisbaba voltál. Szőkésbarna göndörödő  hajadat tőlem örökölted  a hatalmas barna szemeid viszont a vérszerinti apukádtól.

-          Mi legyen a neve??- ült le mellém az ágyra.

-          Hope Fekete- suttogtam.

-          Miért pont Hope??- nézett rám értetlenül.

-          Mert mindig van remény az újra kezdésre! Én ezt most kaptam meg Tőled! Egy esély arra, hogy mostantól én is normális életet tudjak majd éli.Soha nem fogom tudni meghálálni neked ezt! Szeretlek!- mosolyogtam rá és megcsókoltam.

-          De akkor már nem Fekete, hanem Smedly! Hope Smedly! –simogatta meg a fejecskédet.

„Ez az én történetem és részben a tiéd is. Ha nagy leszel remélem mindent megfogsz érteni. Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek és mindig melletted leszek, ahogy Rob is. Ha egyszer majd szeretnéd megismerni a vérszerinti apukádat veled együtt keresem majd, ígérem! Légy jó kislány, nőj nagyra és aludj sokat!

Szeretlek, Sokszor csókol:

                                                                                                                                     Anya”

Anna Fekete :

Rob Smedly: 

Hope Smedly: