44.fejezet

44. fejezet

-          Tudom, hogy fent vagy!- suttogta a fülembe a bátyám, Jorgo. Nem mozdultam és nem is válaszoltam.

-          Sophia Lányom ne csináld ezt!- szólt rám anya. Nem akartam hallani a siránkozásukat és főleg nem akartam, hogy kiszedje belőlem a Kimi-s történetet. Hallottam, hogy nyílik az ajtó és valaki belép rajta.

-          Sziasztok!- szólalt meg Olivér- Felkelt már??

-          Helló!  Szerintem igen…- motyogta bátyuskám.

-          Akkor megkérlek titeket, hogy menjetek ki míg megvizsgálom!-  kérte a családomat az orvosom. Hallottam, ahogy összeszedik a cuccaikat és kiindulnak a pici helységből. Az ajtó becsukódása után leült az ágyamra.

-          Na mást már kinyithatod a szemedet!- mosolygott. Eleget tettem a kérésének és bágyadt pilláimat merezgettem rá. – Hogy érzed magad??

-          Kábán kicsit, de amúgy jól. Hogy sikerült a műtét??- kicsit lassan ment még a beszéd.

-          Minden rendben ment. Nem lépett fel komplikáció, már csak rajtad múlik a felépülés- mosolygott rám. Hangosan kifújtam az eddig bent tartott levegőt.

-          Köszönöm!- suttogtam a szemébe nézve. Felállt és megigazította az infúziós zacskót, amiből folyadék csöpögött a karomba.

-          Nincs mit, de most had végezzek el pár vizsgálatot!-  nem tartottak sokáig aztán tovább aludhattam, mert nagyon álmos lettem hírtelen. Mikor újra kinyitottam a szemetet a családom megint bent ült a szobában. Már este lehetett, mert elég sötét volt és nagyon fáradtnak tűntek. Szegények, jól rájuk hoztam a frászt.

-          Sziasztok!- suttogtam. Kiment a kábaság a fejemből, de attól még fáradt voltam és fájt a térdem.

-          Csak hogy végre felébredtél!- jött oda hozzám rögtön anya, megsimogatta a fejemet majd adott egy puszit a homlokomra.

-          Igen jól vagyok, nem nincsen semmi baj, köszönöm kérdésedet!- mindenki engem nézett. Ülő helyzetbe tornáztam magamat és lerántottam a takarót magamról.

-          Mire készülsz??- lépett rögtön az ágyam mellé Bence.

-          Felkelek- jelentettem ki nemes egyszerűséggel.

-          Miért is??- húzta fel a szemöldökét.

-          Pisilnem kell. Valahogy csak el kell jutnom a  WC-ig…- nem habozott, nagyon óvatosan a karjába kapott és elindult velem.  Az infúziós állványt anyukám hozta utánunk. A szobámhoz tartozott egy kis mosdó ezért nem kellett olyan nagy utat megtennünk. Pár perccel később megint az ágyamban voltam.

-          Elmesélnéd, hogy miért kerültél ide??- szögezte nekem a kérdést Jorgo.

-          Persze. Futni voltam és kiment a térdem-ennél többet nem akartam elárulni senkinek Lilin és Bencén kívül. Nico tuti, hogy ki lesz akadva.

-          Már értem. ÉS miért nem hívtad fel egyikünket sem?! Miért kellett mindent Lilitől megtudnunk?! Miért hagytál engem kétségek között őrlődni?!- járkált a szobába anya. 

-          Nem akartam, hogy aggódj! különben is 22 éves vagyok, nem kell neked mindenről beszámolnom- éppen befejeztem a mondatot mikor kivágódott az ajtó és egy nagyon dühös apa lépett be rajta. Gyorsan elmeséltem neki is mi történt. Őrjöngött.

-            Te nem vagy normális! Ugye tudod, hogy így nem állhatsz rajthoz?! Hogy tudtál ekkora hülyeséget csinálni…- a többit mér meg se hallottam, mert megint erőt vett rajtam az álmosság és elrepített egy különös világba.  A napok a kórházba gyorsan teltek.  Apa vissza utazott Franciaországba és vitte magával a híreket is. Egyiknap felhívott Nico, rengeteget beszéltünk. Megígért, hogy meglátogat. Már a kórházban megkezdtem a rehabilitációt Dani segítségével. A lábamat hagytam gyógyulni így csak deréktól felfelé erősítettem az izmaimat. Vasárnap este már a saját ágyamból néztem a tv-t. Kedden kell majd visszamennem varratszedésre és utána a gyógyszer szedése mellett kezdhetem tornáztatni a lábam. Először vízben majd szárazföldön. Nagyon gyorsan teltek az otthoni lábadozásom napjai. Varrat szedés után kaptam egy térd rögzítőt és rengeteg bogyót. Bence vitt el Olivérhez és tök jót beszélgettünk. 4 körül értünk haza.

-          El kéne mennem vásárolni…- sóhajtottam.

-          Te nem mész sehova!- kapta fel azonnal a vizet.

-          Akkor szerinted mit fogunk enni?!- néztem rá mérgesen.

-          Majd én elmegyek!- azzal felvitt a szobámba és elindult vásárolni. Úgy becsapta maga mögött az ajtót, hogy azt hittem kiesik a helyéről. Elfeküdtem az ágyon és néztem a plafont. Kimin gondolkodtam. Sokat gondolok rá, de már nem akaszt ki annyira, mint akkor. Nem tudom mióta feküdhettem ott mikor csöngettek.

-          MEGYEK!!- kiabáltam ki, mert tudtam, hogy elfog tartani egy darabig míg oda érek. Megkerestem a mankóimat. Tőlem telhető leggyorsabb módon haladtam. Nem tudtam még elképzelni se, hogy ki lehet az, de  mikor kinyitottam az ajtót úgy meg lepődtem, hogy hátra kellet lépnem még egy lépést.