64. fejezet

Sziasztok!

Fogadjátok sok annyi szeretettel ezt az elkészült fejezetet, mint amennyivel készült! :)

Puszi Dóri

64 .fejezet

A nap további részét kettesben töltöttük. Piknikeztünk a Margit-szigeten, hajókáztunk a Dunán, visszavittük anyához a ruhát. Este pedig elkezdtem összepakolni a cuccainkat.
- Kims! - kiabáltam ki a konyhába, mert a szobában görnyedtem a bőröndöm felett.
- Mondajad!- lépett be, éppen egy fél sajtos kifli lógott ki a szájából. Rendkívül mókásan nézett ki.
- Milyen idő van most Finnországban?? És meddig maradunk?? Mikor indulunk? Mit fogunk csinálni? És hol alszunk majd??- soroltam az összes felmerült problémámat. Erre csak egy jót nevetett.
- Túl sok kérdés!- hahotázott tovább- 20-25 fok kerül van, ahogy alakul. Gondoltam tölthetnék egy kis időt a srácokkal, meg anyáékkal.
- Hiányoznak??- fontam a karjaim a nyaka köré- Jajj bocs hülye kérdés, hát persze.
- Már nem annyira, mint az első időkben. Volt olyan nap, mikor ültem a svájci otthonom nappalijában és csak az járt a fejemben, mit keresek én itt, egyedül. Aztán mindig rájöttem, hogy itt a helyem, oda viszont mindig visszamehetek- csókolt meg.
- Én pont ezért nem költöztem el- bújtam a nyakhajlatába.
- A többi kérdésedre válaszolva: Holnap olyan 4-5körül indulunk, megmutatom neked hol nőttem fel és elviszlek pár igazi finn helyre, bemutatlak a barátaimnak, nálam fogunk lakni vagy anyáéknál, még nem tudom.
- Tudják, hogy megyünk?- húztam le magam mellé az ágyra.
- Persze és már nagyon várnak! Apa nagyon szeretne már megismerni téged, a keresztfiaim, meg a közös gokartozást várják- válasza közben az ölébe húzta a lábamat és elkezdte masszírozni a talpamat.
- Remélem nem okozok majd nekik csalódást. Holnap elmegyünk vásárolni szeretnék nekik vinni valami meglepetés- dőltem hanyatt.
- Erre semmi szükség!- nézett mélyen a szemembe.
- De én szeretném. Szeretnék csokit venni a fiúknak és valami nagyon finom bort vinni a szüleidnek, meg persze a tesódéknak is valami kedvességet. Vagy tudod mit nem is. Inkább viszek j magyar pálinkát, és valami különlegességet. Jajj nem tudom mi legyen... Jártak már nálunk?? Kóstoltak már valamit?? vagy inkább süssek nekik egy jó adag baklavát. Hisz azt mindenki szereti. Azzal nem lőhetek mellé. Sokkal egyszerűbb lenne ha segítenél egy kicsit!!- ültem az ölébe.
- Nyugi, vegyél levegőt is!- csókolt meg.
- Szeretném, ha kedvelne a családod- pirultam el.
- Érted mindenki odáig van!- kezdte el simogatni a hátamat.
- Ne mondj ilyen szépeket mert a végén még el is hiszem- nevettem ki. Ebben a pillanatban kopogtak a szoba ajtón.
- Gyertek!- szóltam ki. A többiek érkeztek meg.
- Halihó! - dugta be a fejét az ajtón Sebas.
- Milyen napotok volt?? - néztem végig a díszes társaságon.
- Sétáltunk a városban- ült le a földre drága orosz barátom.
- Jobban mondva, megmutattam nekik a várost...- húzta magához Nico Annát.
- És tetszett?? - néztem végig a kissé elfáradt csapaton.
- Elég király! Vettünk egy csomó szuvenírt...
- Meg ettünk valami iszonyat csípős kolbászt...- Seb fején látszott, hogy tényleg megrázta az élmény.
- A várban megkóstoltunk egy édességet, nem is tudom már mi a neve, de még sohase láttam ilyet- mesélte Anna.
- Hogy nézett ki??- mosolyogtam az angol lányra.
- Hosszúkás volt, csavaros és vaníliás íze volt, de lehetett csokisat és diósat is kérni.
- Biztosan a kürtöskalácsra gondolsz.
- Valami ilyesmi volt a neve...
- Hallod ez a város valami iszonyat meleg. Miért van nálatok 38 fok árnyékban?!- Vitalij teljesen ki volt akadva.
- Még nálunk sincs ilyen meleg, pedig majdnem a szomszédban lakom...- fűzte tovább Rob.
- Hát nem tudom, nekem fel sem tűnik már.
- Mit szólnátok ha vacsira grilleznénk husit?? - nézett körbe Kimppa.
- És fel is lehetne avatni a medencét. Van kedvetek??- álltam fel.
- Hát hogyne!!- jött a válasz.
- Kims megcsinálod a husit?? Mi addig Annával összekészítjük a köretet a többiek pedig elintézik a kertet.
- Nézd már egy kis diktátor veszett el benne!!- nevetett Seb.
Az utolsó együtt töltött esténk remekül sikerült. Nagyon jól éreztem magam a kis csapattal. Az együtt töltött pár napunk alatt mindenkit nagyon megkedveltem és a szívemhez nőttek még jobban, ha ez egyáltalán lehetséges. Új barátokra tettem szert és Kimibe még jobban szerelmes lettem. Őszintén remélem, hogy megkedvelte a barátaimat. A családom is megismerhette végre, azokat az embereket, akikről már annyit meséltem nekik. Hajnali egy körül tértünk nyugovóra. 

Örökké visszavárlak! / part 8

Sziasztok!:)
Itt egy újabb fejezet, remélem elnyeri a tetszéseteket. Szeretném Dorcsának ajánlani, hatalmas nagy szeretettel!
Jó olvasást a megmaradt olvasóimnak! <3 span="">

Örökké visszavárlak!

- Sajnálom!- húzta ki a fülemből a fülhallgatót, így betörve a világomba.

-Iszonyatosan megijesztettél!- karjaiba vont, én pedig úgy kapaszkodtam belé, mint fuldokló az utolsó mentsvárába. Nem gondoltam volna, hogy még találkozunk. Teljesen biztos voltam benne, hogy már rég elment. Felemelő érzés volt rádöbbenni az ellenkezőjére. Rabul ejtettek a hatalmas barna szemei és a férfias illata. Abban a pillanatban nem létezett a világon senki más rajtunk kívül. Már akkor tudtam, hogy esélyem sincsen ez ellen a kapcsolat ellen. Akármivel is próbálkoznék, nem sikerülne eltávolodnom tőle, mert visszavonhatatlanul belezúgtam. Csak öleltük és öleltük egymást.

-Amíg a kocsiban ültem- kezdte suttogva- a dugóban elterveztem, mit fogok neked mondani, ha már így állunk majd. De nem vág ide. Nem tudok belefogni, sajnálom...- letett a földre és a szemembe nézett.

-Igazából azt hittem már rég elmentél, szóval ne is mondj semmit! - mosolyogtam Rá. Csak álltunk egymással szemben és nem szóltunk egy szót sem. Én kicsit zavarban voltam őt pedig ez szórakoztatta.

-Gyere velem!- törte meg a csendet- Hoztam neked valamit, de a kocsiban hagytam- Nem szóltam semmit csak bólintottam és elindultam utána. A telefonomból még szólt a zene, ezt Bruno is hallotta. Énekelni kezdte a dalt én pedig hangos nevetésben törtem ki. 

- Kinevet a kisasszony?! - fordult felém és kapott a vállára. Annyira meglepődtem ezen a hirtelen mozdulaton, hogy elállt a nevetésem. Pár pillanatra rá viszont már megint nevettem és kapálózni kezdtem.

-Tegyél le!!- sikítottam, közben pedig finoman csapkodtam a hátát.

-Dehogy teszlek!- nevetett velem. Az emberek nagyon furcsán néztek ránk, de szinte mindenkit megmosolyogtatott két őrült fiatal bolondozás.- Kérsz fagyit??- állt meg egy árusnál. Nem láttam, de gondoltam, hogy meg van hökkenve.

-Igen!

-Milyet??- tette fel ezt az egyszerű kérdést.

-Sokkal egyszerűbben tudnék dönteni, ha látnám a kínálatot!- céloztam rá, hogy a fenekén( ami nem egy utolsó látvány) nem sok mindent látok.

-Elnézést- nevetett, azt hittem a talpamra fog állítani, de tévedtem. Egyszerűen megfordult velem. De a túl nagy lendülettől, bevertem a fejem és iszonyatosan nagyot koppant a fagyis pulton. Na ekkor megijedt és óvatosan talpamra állított végre. Kicsit imbolyogva álltam előtte.

-Jól vagy??- nézett rám rémülten.

-Elég kemény fejű vagyok!- nevetek- Nincs semmi bajom! Egy citromot és egy csokit kérek!- fordultam a bácsihoz. Majd elvettem a két gombócos fagyimat-Te mit kérsz??- fordultam Bruno felé. Döbbent arccal nézett engem. - Mi a baj??

-Az előbb még nem tudtál megállni, most meg fagyit majszolsz- hitetlenül ingatta a fejét.

-Teljesen jól vagyok!- adtam egy puszit az arcára. Ezzel leginkább saját magamat döbbentettem meg.

-Ennek örülök!- karolta át a vállamat és húzott magához. Vett magának is fagyit majd folytattuk az utunkat tovább a kocsi felé- Még nem is mondtam mennyire csinos vagy ma!- adott egy puszit a fejem búbjára.

-Köszönöm!- pirultam fülig a bóktól. Közben elértük a kocsit és a fagyi is elfogyott. Kinyitotta a csomagtartót és sokáig matatott majd egy pici dobozt vett elő.

-Szerettem volna neked venni valamit, ami mindig Rám fog emlékeztetni, ha nem leszek veled. Sokat gondolkodtam mi lehetnek megfelelő neked, de semmi se volt elég jó. Azt ma mikor a családomnak kerestem valami ajándékot, megláttam ezt egy kirakatban és rögtön te jutottál eszembe- nyújtotta felém a fekete dobozt. Elvettem majd egy darabig forgattam az ujjaim között.

-Rajta nyisd ki!- biztatott. Nem tétováztam tovább, felpattintottam a doboz fedelét. Addig számtalan változat és variáció futott végig az agyamon a tartalmát illetőleg mégis tátva maradt a szám mikor megpillantottam a két aprócska tündért. Kövekkel volt kirakva és gyönyörű volt.

-Köszönöm, de én ezt nem fogadhatom el!- nyújtottam vissza felé.

-Ne legyél már bolond, nem szeretem ha egy nő kéreti magát. Tedd el! Vagy inkább ne, add ide és bele teszem a füledbe!- vette ki a kezemből a dobozt. Ügyesen a fülebre rakta az aprócska ékszert.

-Köszönöm!- öleltem meg. Belefúrtam a fejem a nyakába és mélyen beszívtam az illatát.

-Nincs mit Tündérke!- fonta körém a karjait.

-Vacsoráztál már??- húzódtam el tőle, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Nem...- sóhajtott egy nagyot.

-Nagyszerű, akkor menjünk fel hozzám és csinálok valami finomat!

-Rendben!- adott egy puszit a számra, majd ült volna be az autóba, de én nem engedtem. A gallérjánál fogva fordítottam magam felé majd megcsókoltam. A meglepődéstől hirtelen lemerevedett, aztán belemosolygott a csókunkba, majd fokozatosan elmélyítette. A szívem majd kiesett a helyről. 

63. fejezet

Meglepetés! :)
Őszintén megvallva nagyon hiányoztatok! :) Írtam nektek egy hosszú részt. Remélem tetszik majd! :) ( Én nem igazán értem ezt az új rendszert, ami holnaptól lép életbe, de nagyon remélem, hogy még mindenkihez eljut ennek a bejegyzésnek a híre)
Nagy puszi és ölelés minden megmaradt olvasómnak! :) ♥♥

63. fejezet

A reggel nagyon hamar ért utol. Még ki sem aludtam magam, de már csörgött az órám, hogy itt az ideje felkelni. Kótyagosan keltem ki az ágyból. A fürdő szobában megpróbáltam elfogadható fejt varázsolni magamnak, utána indultam csak a konyhába. A nappaliban egy békésen alvó Kimi-t találtam. Meg mosolyogtatott a látvány. Békésen szuszogott, az arca nyugodt volt, apró pici ráncai kisimultak és álmában mosolygott, a reggeli napfény örömtáncot járt szőke fürtjeiben, a takaró félig lecsúszott Róla. Ezt óvatosan megigazítottam, aztán halkan tovább mentem, hogy egy pohár narancs lé után felébredjek végre. A konyha asztalnál egy nem várt vendég fogadott.  Idősebbik bátyámat találtam ott egy pohár kávé kíséretében.

- Jó reggelt!- mosolyogtam Rá.

- Neked is!- bámulta a bögréjét.

- Baj van?? – ültem le mellé.

- Nem tudtam aludni, mert kattogott az agyam és gondoltam át jövök hozzátok. Bence éppen akkor indult valahova mikor jöttem, a te ajtód pedig zárva volt, így nem tudtam bemenni, a kanapé foglalt így maradt nekem a konyha- mosolygott.
- Csinálok pár szendvicset és kimegyünk a teraszra beszélgetni! -  kezdtem el kipakolni a hűtőből a reggelink alapanyagait. Közös erővel kezdtük el gyártani az ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb szendvicseket. Gyerekkorunkban, télen, hétvégenként gyakran előfordult, hogy hárman csináltunk meglepetés reggelit anyáéknak és együtt az ágyukban fogyasztottuk el, persze sok nevetés és mese közben. Aztán később mikor kezdtünk felcseperedni el-elmaradoztak ezek a meghitt reggelek, majd teljesen feledésbe merültek.  A szabadban hihetetlen szép reggel fogadott minket. A nap meleg sugarai szárogatták fel a növények még picit nedves leveleit. A levegő friss volt és picit még langyos. Letöröltük a kerti székekről a harmatot és leültünk egymással szemben.
- Na mesélj!- haraptam bele egy sonkás paradicsomos szendvicsbe.

- Nincsen semmi érdekes, csak ismersz, túl sokat agyalok. Tegnap este veszekedtünk picit Annával- tologatta a szendvicsén az uborkát, miközben beszélt.
- Megbántottad?? –töltöttem egy pohár limonádét neki és nekem is.
- Nem tudom… Mindketten mondtunk olyan dolgokat, amit nem kellett volna, de lefekvés előtt bocsánatot kértem. Aztán mikor magamhoz akartam húzni alvásnál nem engedte.  Fogalmam sincsen, hogy most mi van.
- Min veszekedtetek?? – kortyoltam bele az italomba.

- Dorcin, meg hogy nem csináltunk semmit kettesben mióta megszületett… Csak mondta és mondta én meg ideges lett és én is mondani kezdtem....- elkeseredetten sóhajtott. Sajnáltam szegényt, aztán kipattant a fejemből a megoldás.
- Beszélnem kell még Kimivel, de holnap elraboljuk a lányotokat- mosolyogtam Rá- Te meg szervezz valami nagyon romantikusat kettőtöknek!- adtam ki a parancsot, mint egy jó parancsnok. I’m the boss.
- Egy angyal vagy!- nyomott egy puszit a fejem búbjára. Megreggeliztünk Ő ment a dolgára én meg mentem a többiekhez. Kimi még csendesen szunyókált a kanapén, mikor ébreszgetni kezdtem. Lágy puszikkal szórtam tele az arcát, aztán simogatni kezdtem, de egyik sem használt. Végül drasztikus módszerekhez folyamodtam és lerántottam Róla a takarót, majd csikizni kezdtem. Erre lassan reagált és nyitogatni kezdte a pilláit.

- Kelj fel indulunk!!!- nevettem Rá, majd a szobámba indultam öltözni. Válaszul csak dörmögött valamit. Mikor kiértem Kimi, addig jutott, hogy már ült a kanapén és nem feküdt.

- Öltözz!!!- pusziltam be e fülébe a konyhába menet. Készítettem neki egy szendvicset, meg gyümit is tettem el  az útra, míg Ő a fürdőszobába indult, majd felöltözött.

- Te energia gombóc, mit csináltál a Barátnőmmel?? – húzta fel a szemöldökét. Szerencsére sikerült a kocsiba imádkoznom 5 percen belül, így időben indultunk a stúdióba.  Persze ő vezetett én meg nézelődtem.
- Holnapra mit terveztél??- mosolyogtam Rá egy piros lámpánál, erre egy szenvedélyes csók volt a válasz.
- Arra gondoltam babázhatnák. Jorgo jött reggel és összebalhéztak a feleségéve. El kéne vinni Dorci babát. Nem baj?? – bújtam hozzá.
- Úgy terveztem késő délután indulhatnánk Finnországba. De előtte vigyázhatunk Rá- indultunk tovább.
- Köszönöm!- nem sokkal később megálltunk a TV stúdió előtt, ahol apa már várt Ránk. Kézen fogva indultunk be az épületbe. Az öltözőmbe már minden ki volt készítve számomra.  Gyors sminkelés után belőtték a hajamat, majd a reggeli műsor két műsorvezetője lépett be az öltözőmbe. 
- Jó reggelt!-  adott két puszi Szujó Zoli. Vele már annyit találkoztam, hogy szinte barátok lettünk. A kolléganőjével, Peller Mariannal pedig most ismerkedtem meg.  Zoli ismeri Kimit, ezért nem volt szükség bemutatkozásra. Egy gyors kézfogás után már a kamerák előtt voltunk.  Meglepődve vettem tudomásul, hogy az autóm bent áll a stúdióban. Helyet foglaltam kényelmes kanapén. Itt is köszöntöttük egymást majd megkezdődött az interjú.

- Látom nagyon szépen gyógyulsz, azután a csúnya baleset után. Mesélsz nekünk erről egy kicsit??- kezdett bele Zoli.
- Persze. Az évadnyitó futam előtt egy edzésen megsérült a térdem. Nekem előtte is mindig problémáim voltak vele. Aztán akkor megműtötték. Nem gondoltam volna, hogy ekkor baj lesz belőle, ha elindulok a szezon nyitón. Nagy fájdalmak árán teljesítettem a követelményeket, így autóba ültem akkor. Rettenetes érzés volt. Aztán a leintés után meg már nem tudtam tartani magam. A pálya kórházban ápoltak egy darabig, mikor azt hitték már jól vagyok elengedtek, de az nap este még rosszabbul lettem. Nagyon hálás vagyok a barátaimnak akik, akkor orvost hívtak hozzám. Így másnap megműtöttek és még mai napig is tart a rehabilitációm.
- Ha jól tudom nem engedted, hogy más orvos műtse a lábadat. Miért?? – szegezte nekem a kérdést Marian.
- Egyszerű. Az ortopéd orvosom a kezdetek óta kezeli a lábamat. Ennyi. – mosolyogtam.
- Mikor ülhetsz autóba legközelebb?? Mennyire halad jól a rehabilitációd?? – mocorgott Marian.
- Nagyon jól haladok a fizikoterapeutámmal. Egyre kevésbé fáj és egész jól tudom már használni. A legjobb számítások szerint még 1-1,5 hónap múlva ülhetek autóba.
- Ezek szerint a magyar futamon már ismét autóban ülsz??- ivott a vizébe Zoli.
- Mindenképpen szeretnék!- mosolyogtam.
- Említetted a barátaidat. Esetleg egy kibontakozóban lévő szerelem is láthatáron van?? Mostanában sokat láthattunk Forma 1-es pilóták között. Esetleg Nico Hülkenberg vagy valaki más??- Nagyot sóhajtottam…
- A leghatározottabban tagadom, hogy bármi is lenne köztem és Nico között. Ő a legjobb barátom és ennyi.  Van egy nagyon az elején járó kapcsolatom, de erről nem szeretnék beszélni- zártam le rögtön.
- Mióta megláttam a gyönyörű autódat szeretnék belecsüccsenni. Lehetséges ez?? Nem fogom elrontani?? Kicsit súlyosabb vagyok, mint te… -nézett rám csillogó szemekkel a műsorvezető hölgyemény.
- Persze, hogy kipróbálhatod!- nevettem.- Ez nem az eredeti autóm, azt nem szállítják ilyen eseményekre. Ez pedig erre van kitalálva- Oda sétáltunk a gyönyörű festésű csodámhoz.
- Nem baj, hogy magas sarkú van rajtam??
- Semmi probléma! Most állj rá az ülésre!
- Hogy mi??- nézett rám, mint ha nem jól hallotta volna.
- Másképpen nem tudsz bele ülni!- nevettem- Most támaszkodj a kezedre és lassan engedd le magad. A Lábadra vigyázz!!- sikerült beleülnie. Nagyon aranyos volt, ahogyan tekergette a kormányt. Nem sokkal később elbúcsúztunk és én ismét Kimi karjaiban találtam magam, aki eközben hősiesen várt Rám a sminkes szobában.

Örökké visszavárlak! / part7

Sziasztok!
 Hoztam nektek egy Újévi ajándékot! Sajnálom, hogy mostanában nem kaptok annyi részt, de a magánéletem rengeteg sok változás ment végbe és egyre kevesebb időm jut írni:/ Nem szeretném, ha ez egy kifogásnak hangzana, de sajnos tényleg ez van...:/ Megértelek titeket, ha már nem olvassátok, vagy nem hagytok komenteket, de szeretném ha tudnátok nem fogom abbahagyni, csak ritkán lesznek fejezetek.
Nagyon jó olvasást Nektek! ♥

Örökké visszavárlak!

Hirtelen nem tudtam mit gondoljak vagy tegyek. Érzések kavarogtak bennem és számtalan meg nem fogalmazott gondolta kergette egymást. Felálltam a székről és  sétálni kezdtem a lakásban. Mindenhol nyitva voltak az ablakok, de csak résnyire mert az időjárás nem az évszaknak megfelelő volt. Feltételezések, gondolat töredékek, vágyak lehetséges variációi cikáztak a gondolataimban. Leültem a nappaliban, de még abban a fél percben fel is keltem ismét. Visszatértem a konyhába, ahol a bögrémet hagytam félig teli.  A tej édes illata keveredett a brazil parfümjével és egy semmihez nem hasonlítható melegséget árasztó illat lengte be a konyhát. Ez az illat volt, ami Bruno felé billentette a mérleget és úgy döntöttem elmegyek.

Szinte le sem hunytam a szemet már meg is szólalt az ébresztőm. Álmosan fáradtan és nagyon nyomottan keltem ki az ágyból majd végeztem el a reggeli teendőimet. A szekrényem előtt állva tudatosult bennem, hogy hova is készülök este. Gyorsan végig pörgettem a fáradt agytekervényeimen a ma rám várófeladatokat és arra jutottam, hogy lesz még időm haza jönni és átöltözni mielőtt a várba indulok. Felkaptam magamra egy elnyűtt farmert és egy pólót. Egy bögre kakaót juttattam a szervezetembe, hogy ne aludjak el, aztán már kocsiba is ültem. Mosolyogva vágtam neki az útnak, sőt még énekeltem is magamban. Nagyszerű érzés volt tudni, hogy valaki vár rám este a várban. Lehet, hogy nem kéne ennyire örülnöm neki, hisz ki tudja mit fog nekem ott mondani vagy, hogy tényleg ott lesz e?! Akkor és ott nem számított csak hagytam magam sodorni az érzéseimmel.

A nap szinte meteorkén száguldott el mellettem. Nem sikerül kiborítania egyetlen betegemnek sem, sőt még azokkal is mosolyogva tudtam beszélni, akik már annyiszor kihoztak a sodromből. Az utolsó csoportomat dudolászva tereltem be a tornaterembe.

- Tábita néni!- nézett rám egy 8 éves kislány, Alíz.

- Mondjad Drága! – ültem le a szőnyegére.

- Mi volt ez a dal amit énekeltél??- lábemelgetés közben nagy szemekkel pislogott fel rám.

- Az egyik kedvenc dalom!- mosolyogtam.

- Anyukám mindig ezt énekli nekem, amikor nem tudok elaludni…- sóhajtott egy nagyot. Nem sokkal később befejeztem az órát és nagy elánnal az öltözőbe indultam. Gondolatban már rég az épületen kívül jártam. Összepakoltam a holmimat, majd búcsút intettem Andinak, aki délutánra volt beosztva.

- Úgy látom szép este vár Rád!- szólt utánam mielőtt kiléphettem volna az ajtón.

- Jól látod!- nevettem fel és haza felé indultam. Éppen a kocsimba szálltam be mikor megcsörrent a mobilom.

- Szia Anya! Gyorsan mond mert vezetek!

- Szia édesem! Csak annyi lenne, hogy gyere be hozzánk munka után, mert van itt pár dolog amit el kéne vinned! – hallottam nővérkém hangját a háttérben, ahogy magyaráz a férjének.

- Mik??- nem emlékszem, hogy bármit is ott hagytam volt, akár mennyire is erőltettem a fogaskerekeimet.

- Csináltam ebédet van egy adag neked is, aztán sütöttünk egy kis édességet. Kicsim tudom, hogy fáj a szíved ezért főztem neked kakaót!- éreztem a hangján az aggodalmat.

-Anyukám! Már jobban vagyok. Este találkozom a fiúval és már nem sajog annyira a szívem!

- Akkor megnyugodtam!- megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a mellkasából.

- Este bemegyek érte! Most semmi képen nem. 6-kor találkozóm van majd csörgök ha megyek. Szia!-meg sem vártam a választ letettem a telefont.

Otthon gyorsan összeütöttem egy kis ebédet, aztán bele vetettem magam a készülődésbe. Fél 4  lévén már alig maradt időm, ugyanis 5-kor legkésőbb el kell indulnom, hogy 6-ra a várba érjek.
Kapkodva zuhanyoztam le mostam hajat, majd szárítottam hajat. Negyed óra elment azzal, hogy kiválasszam mit is vegyek fel, mert ha ez egy randi, akkor eléggé csinosnak kell lennem, de nem kifejezetten randi csak egy sima baráti találka, akkor elég csak egy szoknyát vennem. Végül megtaláltam a kettő közti átmenetet. Egy fehér, hosszú trikót vettem fel, aminek az elejére nagy fekete betűkkel az van írva Very Important Princess, egy fekete cica nadrágot, egy szürke nagyon vékony kardigánt és persze egy fehér balerina cipőt. Gyors sminkelés után bedobáltam mindent a szürke táskámba, majd sietve szálltam be a taxiba, ami a ház előtt várt.

Kicsit izgulni kezdtem ezért bedugtam a fülembe a zenét és úgy vártam, hogy végre ott lehessek. Nem akartam arra gondolni mi lesz ott, vagy mit fogok mondani, mert nem éri meg egy beszélgetést eltervezni úgy sem így alakul vagy azt mondja, amit te elgondoltál. Mikor az órámra pillantottam már háromnegyed 6 volt és még csak az útnak a  felénél jártunk.  Még egy 25-30 perces rész hátra volt. Kétségbe esetten fordultam a sofőrhöz.

- Van esély rá, hogy 6 óra és 6 óra 10 körül a várba érjünk?? – gondoltam talán 10 percet csak vár rám.

- Nagyon nagy a forgalom, nem látok arra sem esélyt, hogy fél 7 előtt odaérjünk… Sajnálom, valami baleset történt és teljesen megbénult a forgalom- sóhajtott fel. Az agyam irtózatos sebességgel kezdett kattogni. Bruno száma nincsen meg, nem tudom felhívni. Semmi esélyem, hogy oda érjek, mert a villamos sem közlekedhet a hídon, ha meg elindulok gyalog, akkor minimum 1,5 óra mire innen oda érek. A kétségbeesés határán álltam, mikor eszembe jutott, hogy mi van ha Ő is elakadt, ha nem tud Ő sem oda jutni. De ez csak feltételezés… Mi van ha ott áll és rám vár, de én nem megyek pedig nagyon akarok?! hirtelen ötlettől vezérelve kifizettem a taxit, majd át rohantam a hídon. Mint egy őrült szedtem a lábaimat. Utoljára gimnáziumban futottam ennyit és ilyen gyorsan. Mikor elértem a Várba vivő busz megállójába már kiköptem a tüdőmet. El tudtam képzelni magamat egy filmben, ahogy egy idióta lány, aki mint egy mérgezett egér fut a városon keresztül, hogy elérje az áhított fiút. A különbség a filmbeli lány és köztem csak annyi, az Ő külseje makulátlan mire oda ér, de az én össze gumizott hajam már most szétjött, le izzadtam, a cipőm orra lekopott és valószínűleg kifolyt a víz a táskámba. Egy csőd tömegnek éreztem magamat mikor a felszálltam a buszra. Nem mertem az órámra nézni, csak akkor mikor felértem a megállóhoz, ahonnan még egy bő 10 perces séta várt rám. 6.20 mutatta könyörtelenül a telefonom kijelzője. Könnyek szöktek a szemembe.

- Elkéstem!- suttogtam magam elé. Lassú léptekkel, csapzottan indultam el a hely felé, ahol Bruno várt volna  Rám, ha időben érkezem. Szegény azt hiszi nem akartam eljönni, hogy egy csalfa, sértődős, hülye picsa vagyok. Mikor a Vár legszebb részéhez értem, felmásztam a falra és csak néztem az alattam lévő várost. Bedugtam a telefonom fülhallgatóját a fülembe. Kizártam az egész világot a sajátomból. Az egyik kedvenc számom csendült fel. Kicsit illett is a hangulatomhoz. Halkan énekelni kezdtem. Feltettem a napszemüvegemet, lóbáltam a lábamat és elmorzsoltam pár könnycseppet, de még idejében sikerült elfojtanom egy nagyobb sírást. Nem lógtam ki a többi sétáló közül, senkit sem érdekel egy lány aki csapzott külsővel üldögél egyedül és magában énekel. Iszonyatosan megijedtem, mikor valaki megérintette a vállamat. Hatalmasat ugrottam és csak két ölelő kar a derekamon mentett meg attól, hogy leessek a város fölé emelkedő erdőbe.

- Sajnálom!- húzta ki a fülemből a fülhallgatót, így betörve a világomba.

Örökké visszavárlak!/ part6

 Örökké visszavárlak!

Aztán villámcsapásként ért egy gondolat a táskámban lapuló borítékról. Mielőtt azonban kibonthattam volna megcsörrent a mobilom. Hatalmas sóhaj kíséretében vettem fel.
- Szia!- hallottam a nővérkém mosolygós hangját.

- Szép estét neked!- ültem le az egyik fotelba, éreztem ez hosszú lesz.

- Ma mikor apa haza ért kérdezgetni kezdett, hogy tudok e valami titokzatos pasiról, aki körülötted legyeskedik mostanában. Mert ma a kórházban egész nap rólad pletykáltak meg egy hapsiról, aki állítólag téged magcsalt és megkeresett téged, hogy bocsánatot kérjen, de te visszautasítottad. Na, de csak ekkor jött a fordulat a történetben, mert a hősszerelmesünk egész délután várt rád az egyik folyosói széken ülve. Te mint szívtelen dög viszont rá sem hederítettél! – nevetett, elég fura volt ezt a történetet hallani. Valami furcsa kékes nevetségesség és szürkés gúny keveredett bennem, míg hallgattam.

- Hát ez elég… hogy is mondjam… vicces…- nem tudtam mit reagálni rá. Ha valakinek van energiája, meg ideje ilyeneket kitalálni rólam, azt csak irigyelni tudom, mert nekem nincs elég időm soha semmire.

- Mennyi ennek a valóság alapja??- ösztönösen érzett rá, hogy mikor milyen a hangulatom. A furán összeeszkábált mondatomból, tudta nem vagyok rendben lelkileg.

- A pasi, a visszautasítás és a várakozás…- aztán szépen lassan elmeséltem neki a „mi kettőnk történetét” – Tudod mindig vágytam egy olyan pasira, aki vezet a táncban, akinek én vagyok a fontossági sorrendje élén, aki még soha nem kavart Lilivel sem, akit érdekel, mit miért csinálok, elfogadja az életvitelemet, de legfőképpen szeret és fontos vagyok neki. Azt hittem Bruno ilyen lesz. Egy igazi brazil macsó, aki vezet majd a táncban, soha sem találkozhatott még Lilivel ez külön plusz pont volt és délies temperamentumával rajongva szeret majd. Persze a mi kapcsolatunkban is lettek volna hullámhegyek, meg völgyek. Én naiv elhittem, hogy mind ez lehetséges és mind ezt én megérdemlem. Aztán megint csalódtam. Már megszoktam. Most inkább beszéljünk rólad!- sóhajtottam nagyot. Könnyek gyűltek a szemembe, de egy mozdulattal le is töröltem Őket onnan. Nem volt itt az ideje egy kiborulásnak.

- Sajnálom!- suttogta- Ne beszélj hülyeséget, igen is megérdemelsz egy pasit, de nem ilyet. Most már bánhatja, hogy így alakult. A többivel meg ne foglalkozz! Nem vagy te az állítólagos barátnőidtől rosszabb. Miért lennél?! Gyönyörű vagy, okos és igazi egyéniség!- na, ekkor már nem bírtam tovább, zöld utat engedtem a könnyeimnek. Nem sokat beszéltünk ez után. Elgondolkodva ültem egy pohár langyos tej fölött és az ujjaim között forgattam a kis borítékot. Semmi ötletem nem volt arra vonatkozólag, hogy vajon mi lehet benne. Egyáltalán nem voltam benne biztos, érdekel e mit firkált a lapra. Aztán hírtelen Annabella, a legjobb barátnőm szavai jutottak eszembe.

„- Soha ne szalassz el semmit, mert egy életen át bánni fogod!” Nagy sóhajjal téptem fel a boríték leragasztott tetejét. Remegő kézzel húztam ki az összegyűrődött papírt. Tényleg nagyon siethetett. Mikor a kezem között forgattam megéreztem Bruno illatát, ezek szerint „véletlenül” ráfújta a parfümjét. Mély levegőt vettem aztán széthajtogattam.  Kusza, kapkodós betűk sűrűn szőtték be a hófehér lapot.

Lapoztam egyet az albumban és megtaláltam az évekkel ezelőtt odaragasztott, bár már megsárgult sorokat.

Mohón kezdték falni a szemeim a levelet.

„   Kedves Táby! ( Fogalmam sincs, hogy helyesen írtam- e le a nevedet, ha nem sajnálom!)

Nagyszerű nő vagy és nem fogom hagyni, hogy ilyen könnyen kicsússz a kezeim közül. Küzdeni fogok érted! Nem kérem, bocsáss meg, mert tudom megbántottalak. Sajnálom, ami történt. Egy új esélyt kérek tőled semmi mást! Csak szeretnélek párszor felhívni, beszélgetni veled, esetleg néha meginni egy kávét.

Ha jól átgondoltad holnap várlak a Budai Vár bejáratánál 18 órakor.

                                                                                                                                             Bruno Senna”

Örökké visszavárlak / part 5

Örökké visszavárlak!

- Gyertek utánam! – indultam felfelé a lépcsőn. Mikor a masszázs szobához értünk feléjük fordultam- Elég nagyfiú vagy, hogy be gyere egyedül vagy kísérjen el Bruno? –erre összenéztek és mindketten elindultam befelé az ajtón.

- Üljetek  le!- mutattam a masszázs ágyra- Na halljam mi történt veled!- foglaltam helyet velük szemben egy mappával a kezemben.

- Hát néhány hete uszodában voltam és mikor mellettem ment el egy nő belerúgott a vállamba, azóta fáj- foglalta össze egyszerűen.

- Oké! Mit jelent az a néhány hete? Kettő- három? – néztem fel a papírjaim közül.

- Három inkább…

- Használtál rá valamilyen krémet vagy tapaszt? Esetleg vettél be fájdalom csillapítót?- folytattam tovább a kérdezősködést.

- Nem.

- Jó akkor most vedd le a felsődet!- tettem le a mappát- Bruno egy picit arrébb mész, hogy jobban szemügyre vehessem Nico barátunkat?- mosolyogtam rá, nem szólt semmit csak felkelt és arrébb ment. Fogalmam sem volt, honnan van ennyi lelki erőm. Mosolyogtam, mint ha mi sem történt volna- Szólj ha fáj!- vettem kezelésbe a német vállát. 10 perc múlva megkértem, hogy öltözzön fel. Nagyot sóhajtva ültem vissza a székemre, mert eszembe jutott valami- Nektek az ilyenekre nincs véletlenül egy csapat orvosotok?!- álltam fel.

- De…- suttogták mindketten.

- Akkor??- kezdtem dühös lenni.

- Kíváncsi voltam te mit mondasz, meg Bruno meg akart látogatni…- lépett elém a „betegem”. Az említett szemébe néztem miközben válaszoltam.

- Ha Bruno akar valamit egyedül is jöhet nem harapok. Most viszont mennem kell, mert várnak Rám. Nico a vállad csak nagyon meghúzódott, de túl éled pihented egy kicsit, meg ha nagyon fájt mutasd meg a csapat dokitoknak. Most mennem kell, várnak rám Sziasztok!- Indultam ki a szobából. Nem Nico idegesített fel, hanem Bruno. A hanyagságával, azzal, hogy nem szól egy szót sem, és legfőképpen a tegnap este történtekkel. Sértetten sétáltam a folyosón, a sírás kerülgetett. Igazából nem értettem magamat. Hisz mit ígért Ő nekem?! Semmit! Csak udvarolt, vagyis még azt sem ismerkedni próbált. Túl sok mindent képzeltem bele pár mondatba és gesztusba. Nemsokára tovább utazik, én itt maradok. Hírtelen valaki elkapta a karomat.

- Tábi!- fordított maga felé, nem akartam Rá nézni- Sajnálom!- emelte meg a fejemet- Nem így terveztem a tegnap estét- már nyitottam volna a számat, de Ő az úját az ajkaimra helyezte, ezzel jelezve, most Ő beszél- Gondolom, csalódtál bennem. Nico elmesélte hol találtak meg téged tegnap este- nagyot sóhajtott- Tudnod kell, hogy szerettelek volna én haza vinni és szerettem volna én veled aludni. Mikor reggel felhívott Nico nagyon ideges lettem, aztán meg kétségbeesett. Ezt neked hoztam és sajnálom!- vett elő egy újabb csoki virágot.

- Nem szeretném! – toltam vissza a kezét, amiben az ajándék volt- Ne azért add, mert bűntudatod van és sajnálod a tegnap meg nem történteket. Hidd el én is. Rádöbbentem arra, hogy mindent szerettem volna, amit elmondtál, de ez már a múlt koncentráljuk a jövőre. Neked pár nap múlva el kell utaznod, nekem meg itt van az életem, a családom, a munkám. Ennyi jutott nekünk pár szép emlék- mosolyogtam Rá- Most menj Nico már biztos vár!Vigyázz magadra, aztán ha úgy alakul akkor majd úgy is találkozunk még! Ég veld Bruno Senna! - adtam egy puszit a ledöbbent  arcára és már ott sem voltam. Nem engedtem, hogy az érzéseim felszínre kerüljenek míg be nem értem az öltözőbe. Felhúzott térdekkel ültem a padon egész ebédszünetbe és néztem magam elé. Néha egy-egy könnycseppet elmorzsolva gondoltam vissza az elmúlt pár napra.

-Ez nekünk úgy sem jöhetett volna össze!- suttogtam. Emléknek nagyin szép lesz, majd egyszer. Aztán bevallottam magamnak, hogy iszonyatosan rossz érzések vannak bennem, mert irtózatosan jól éreztem magam az elmúlt napokban. A nagy barna szemek és a sebtapaszos történet, akaratlanul is mosolygásra késztetett.

- Ég veled Bruno Senna!- suttogtam és elindultam a torna terem felé. Csoportok váltották egymást félóránként, így estére igen csak elfáradtam. 6 óra után búcsúztam el az utolsó betegemtől és 7 órakor már a taxi felé igyekeztem. Elég sok papír munkám volt még. Mielőtt kiléptem a kórház ajtaján utánam kiabált Andi.

- Tábita! Van itt neked valami!- hozta utánam a csoki liliomot.

- Honnan van? Vagy kitől??- persze gondoltam, de megakartam bizonyosodni felőle.

- Délután itt volt az a két srác- erre bólintottam- A sötét hajú hagyta itt olyan 6 körül.

- 6 körül?? Visszajött?? – néztem rá értetlenül.

- El sem ment! Gondolom Rád várt, de nem jöttél Ő meg kapott egy telefont és itt hagyta neked, ezzel együtt- nyomott a kezembe egy borítékot.

- Köszi! Holnap reggel találkozunk!- tettem el a táskámba és siettem a taxihoz. Viszonylag hamar hazaértem. Lezuhanyoztam, megvacsoráztam és befeküdtem az ágyamba azzal a szent elhatározással, hogy aludni fogok. Hát ez elég hamar meghiúsult. 1 órán keresztül forgolódtam, de nem jött álom a szememre. Aztán villámcsapás ként ért egy gondolat a táskámban lapuló borítékról.